A XVIII. századi Szentes mindennapjai (4.)

Ígérni nehéz

Az elmúlt alkalommal az egyik ősi szokásjogi norma érvényesítésére láthattunk példát Szentes város törvényszékének joggyakorlatából. Ez alkalommal a kimondott ígéret betartásának fontosságára szeretném olvasóim figyelmét ráirányítani.

A Kurca a XVIII. században is jelentős szerepet játszott a város életében. Nemcsak a fiataloknak és a horgászoknak nyújtott kikapcsolódási lehetőséget, hanem a vízimolnárok számára tette lehetővé, hogy dolgozzanak és biztosítsák családjuk megélhetését. Több vízimalom is volt a Kurcán, bár tudnunk kell, hogy a malomtartást külön engedélyhez kötötték. Valamikor régen királyi jog volt, melyet kiváltságként adományoztak híveiknek uralkodóink. A XVIII. században, ha egyszerűsített formában is, de élt még a malomtartás kiváltsága, és városunkban éltek olyan emberek, akik rendelkeztek ezzel a joggal. Ők alkalmaztak azután molnárokat, akik gondoskodtak a megtermett gabona őrléséről.

A szentesi vízimolnár munkájával mindenki elégedett volt, szívesen vitték az „élet magját” őröltetni hozzá. 1792-ben azonban megtörtént a baj. Jött az árvíz, melynek következtében nemcsak a Tisza, de a Kurca is veszélyessé vált. A vízimalmokat egyre nehezebb volt megközelíteni. A molnárnak viszont dolgozni kellett. A folyó partjára hozott gabonával telt zsákokat ladikkal tudta csak a malomhoz vinni. Az egyik ladikos fuvarja során a hömpölygő víz a csónakot a malom alá sodorta, s az zsákostól elsüllyedt. A molnárt az utolsó pillanatban mentették meg legényei. Az a két gazda, akiknek a gabonája a csónakkal együtt elsüllyedt nem törődött azzal, hogy az árvíz miatt következett be a baj. A vízimolnárt hibáztatták, őt tették felelőssé, mondván, nem vigyázott eléggé a zsákokra. A molnár gondatlanságára hivatkozva követelték káruk megtérítését, de a nekik okozott kárt nagyobbnak állították, mint amennyi ténylegesen keletkezett.

A molnár szeretett volna békében megegyezni a gazdákkal, ezért néhány köböl búzát ígért a kár enyhítésére, de a folyóba veszett zsákok értékét nem akarta megtéríteni. A gazdák nem elégedtek meg ennyivel, a törvényszékhez fordultak, állapítsa meg a bíróság, hogy a molnár gondatlan volt, ami miatt teljes kártérítéssel tartozik. A bíróság nem így ítélte meg az esetet.

Az árvíz elháríthatatlan veszély, amiért nem lehet senkit felelősségre vonni. De a molnár mégis ígért a gazdáknak valami teljesítést, amivel enyhíteni lehetett a keletkezett kárt. Ezért a törvényszék így határozott: „a nagy víz olyan szerencsétlenség, melyről a molnár nem tehet, ezért a bíróság semmit sem ítélt volna a felpereseknek. Mivel a molnár a megtörtént kár enyhítésére néhány véka búzát ígért, az ígéretet teljesíteni kell, de a követelt zsákok árát nem tartozik megadni.”

Lehet, hogy e város törvényszékén is erkölcsi alapelv volt, hogy „az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó”!

Homoki-Nagy Mária