Kilencven éve épült

Haszonbérbe adott bíróság

 

A Magyar Királyi Járásbíróság 1872-ben kezdte meg működését egy várostól bérelt épületben. Régi igény volt, hogy a bíróság a szűk és egyre romosabb épületből méltóbb helyre költözhessen. Hamza Géza szegedi törvényszéki elnök 1906 novemberében Szentesre látogatott azzal a céllal, hogy alkalmas helyet keressen a járásbíróság részére emelendő új épületnek.

A rendőrkapitányság régi épületének, az ún. Csérfészeknek a területét szemelte ki a katolikus plébánia szomszédságában. A városi küldöttek előtt kijelentette, hogy ha a város a nevezett területet ingyen átengedi, s díjtalanul biztosít 200.000 téglát, valamint szükséges mennyiségű homokot, akkor kieszközli az igazságügyi minisztertől, hogy az építkezés már a következő év őszén megkezdődjék. Díszes, emeletes palotát ígért, jobbára állami költségen. A város hajlott a kedvező ajánlatra, a miniszter azonban úgy módosította azt, hogy a város építtesse fel az új épületet, amelyet majd az igazságügyi kormányzat több évre haszonbérbe vesz. Hosszadalmas alkudozás következett. 1909 áprilisában a városi közgyűlés megszavazta a tervek elkészítéséhez szükséges összeget, a munkára Dobovszky József István helybeli építészt kérve fel.

 A minisztérium a terveket szeptember közepén kis módosításokkal jóváhagyta, de az építtetés módjára továbbra sem született megállapodás. Végül az igazságügyi miniszter elképzelése érvényesült, vagyis a város magára vállalta a bíróság új épületének felépítését.

A szakipari munkákra 1910 áprilisában kiírták a pályázatot, de csak szeptember 19-én kötötték meg a szerződéseket a vállalkozókkal. A legfőbb munkákat helyi mesterek nyerték, így: Bene István kőműves, Budai János ács, Sebesi József asztalos, Mócz Kálmán üveges, Pető József szobafestő. A művezetésre Dobovszky mérnököt kérték fel. A kései kezdés miatt 1910-ben csak a Csérfészek elbontására és a talaj előkészítésére kerülhetett sor. Az emeletes, villa-kastélyszerű építmény 1911-ben tető alá került, de csak 1912 júniusában költözhettek be a hivatalok. Attika-falán mozaik címerdísz volt: "Magyar Kir. Járásbíróság" felirattal. Utóbb az épületet egyszínűre festették, a mozaik államcímert eltávolították. Ma a városi bíróságnak ad helyet.

 

Labádi Lajos