Tiszai Euroatlanti Nyári Egyetem

Svéd berkenye Európáért

Negyedik alkalommal rendezték meg a Tiszai Euroatlanti Nyári Egyetemet. Az eseményt a csongrádiak és a szentesiek közösen szervezik, a mostani az első programsorozat, amelynek megnyitóját Szentesen tartották. Természetesen ünnepélyes keretek között, a Hegedűs László Helyőrségi Klub erkélyéről felcsendülő kürt jelezte az egyhetes konferencia nyitányát. Ám előtte még örömzene szólt a városi fúvószenekar előadásában,  elhangzott az Európai Unió  himnusza, Beethoven Örömódája. Mindez történt az alkalomra átkeresztelt Euroatlanti utcában, a rendezvénynek nagyon jó akusztikát kölcsönző Ady Endre 1–10. szám alatti „téren”, ahol a felállított színpadon fellépett a Seres Formáció is.

Szirbik Imre polgármester köszöntőbeszédében elmondta, hogy a délszláv háború idején, amikor a NATO vadászgépeinek a magyar légtéren keresztül vezetett az útjuk, feltette magának a kérdést: helyes volt-e, hogy a Varsói Szerződés után egy másik katonai szövetséghez csatlakozott hazánk. Elmondta, a szíve a semlegességet, az esze a haza biztonságát választotta. Miként tette azt az ország lakosságának többsége.

A HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht., a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Szövetsége, a Magyar Atlanti Tanács közös rendezvényén a város első embere kijelentette: szükség van a nemzetközi összefogásra. Be kell lépnünk az Európai Unióba is, a most induló programsorozat előadásai az uniós felkészülést segítik. Az euroatlanti gondolat összefogásra késztet bennünket, hogy békében, biztonságban, a közös erő alatt éljünk. Elérésében az Euroatlanti Nyári Egyetem meggyőződést, ismereteket közvetít, hogy az uniós bővítésre váró közösség felkészült legyen.

Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára megnyitó beszédében szólt arról, hogy a nyári egyetem ugyan foglalkozik biztonságpolitikai kérdésekkel, ám része a tematikának az európai integráció gondolata, a rendezvényen a nemzeti kultúra hagyományai és kommunikációs kérdések is terítékre kerülnek. Szolnok is helyet kapott a programban, egy kirándulás erejéig bepillantást nyerhetnek a hallgatók a polgári város képzőművészetébe és pillanatképek villannak fel a Magyar Honvédség életéből.

Az államtitkár elismeréssel szólt Mezei Gábor dandártábornok műszaki alakulatáról, amely jelentős szerepet vállalt a délszláv háborút követő béke fenntartásában és a jugoszláviai újjáépítésben. A szaktárca büszke a szentesi alakulatra. Kiképzésben és személyesen külföldön is öregbítették a Magyar Honvédség hírnevét.

A helyőrségi klub erkélyéről galambok szálltak a magasba, azt követően a résztvevők egy svéd berkenyefát ültettek el a ház előtt.

(lovas)