Otthon épül az időseknek

A Kossuth tér 4. szám alatti épület még az 1896-98-as években épült, eredetileg egyházi bérlakások céljaira. Az ingatlant a Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség 2000 októberében kapta meg az államtól, ám a gyakorlati átadására csak ez év júniusának végén került sor.

Az egyházközség tehát birtokba vette a benne lévő lakásokat, amelyek eddig a kincstár kezelésében álltak. Esetünkben nagyobb részt komfortnélküli lakásokról beszélhetünk.

– Az épület nagyon rossz állapotban van. Az elmúlt években, évtizedekben feltételezhetően csak a minimális karbantartási munkákat végezték el rajta. Például: jelentős mennyiségű cserép hiányzik a tetőről, és a lakások belső állapota is szomorú képet mutat. Festésük is jó pár évvel ezelőtt történhetett. Az egyházközség foglalkozik azzal a gondolattal, hogy egyfajta kárpótlási igényt nyújt be az épület állaga miatt – mondta Kovách Péter lelkész.

– Mi történt az ott élő lakókkal?

– A benne lévő lakókat az önkormányzat költöztette ki, az államtól kapott negyven millió forint kártérítési összegből biztosítottak a számukra másik lakást.

– Mindenki kiköltözött már?

– Nem. Az épületben található a PICK Szeged Szalámigyár és Húsüzem Rt. kirendeltsége. Ők még nem költöztek ki a meghatározott időre. A céggel jelenleg is folynak a tárgyalások. Addig az egyházközség jogosult díjat szedni a bérlemény után.

– Mint hallottuk, nagy terveik vannak a Kossuth tér 4. számú házzal.

– Az egyházközség tervei szerint az épületben egy 42 személyes idősek otthona létesülne. A megépüléséhez a Széchenyi-terv pályázatán szeretnénk anyagiakhoz jutni. Ez egy 311 milliós beruházás. Értesüléseink szerint ebben a hónapban döntenek.

– S ha szerencsével járnak?

– Akkor legkésőbb a jövő év tavaszán elkezdődhet a munka, az 1–2 személyes szobák kialakítása, melyekhez mellékhelyiség és fürdőszoba csatlakozik. Az épületben lesznek foglalkoztatók, közös helyiségek, tévénézési és telefonbekötési lehetőség. Továbbá  egy 42 személyes melegítőkonyhás étkező kerül kialakításra. Az épületben szükség van a tetőtér átalakítására is. A belső udvar lehetővé teszi egy gyönyörű park kiépítését. Szeretnénk úgy kialakítani az egészet, hogy a bentlakó idős ember úgy érezze, otthon van ebben a házban.

– Bentlakásos lesz az otthon?

– Az idősek otthona többfunkciós lesz. A tervek szerint lesz egy 30 fős napközi otthoni elhelyezés, ami reggeltől délutánig ad lehetőséget az idős embereknek, ők étkezést kapnak, foglalkozásokon vehetnek részt. A 42  személyes már bentlakásos. Oda beköltözik az otthonlakó. Az egész egyházi finanszírozású, fenntartású református otthon lesz. A Széchenyi- terv előírása szerint csak olyan emberek helyezhetők el benne, akiknek nincs a nevén lakás, de még bérlakás sem.

L. J.