A bolgárkertészet hagyományai

Az elsô bolgár kertészek 1875-ben érkeztek Magyarországra, azon belül is Szegvárra. Idénymunkára érkeztek, hiszen tavasztól ôszig, a betakarításig dolgoztak Szentes határában. Késôbb egyre többen jöttek, akik már le is telepedtek. A zöldségtermesztést ôk honosították meg városunkban és a környezô településeken.

Errôl az eseményrôl és a bolgár kertészet hagyományairól tartottak múlt hét pénteken tudományos ülést a Koszta József Múzeumban. A konferencián négy elôadás hangzott el, Mód László néprajzkutató magáról a bolgárkertészkedésrôl, Rózsa Gábor mérnök-muzeológus a Kurcán felépített elsô vízikerékrôl, Móra József agrárszakember a növénytermesztésrôl, és dr. Szûcs Judit néprajzkutató pedig a paprikatermesztés hagyományairól beszélt. A tanácskozás végén kiállítás várta az érdeklôdôket, ami január végéig tekinthetô meg. Az alábbiakban dr. Szûcs Judit néprajzkutató foglalja össze a paprikatermesztés történetét.

A szentesi paprikáról

A paprika ôshazája Dél-Mexikó, Közép-Amerika és a Nyugat-indiai szigetek. Már Kolumbusz egyik kísérôje leírta. Amerika felfedezése után röviddel, a XVI. század elején Európába került. Magyarországon már 1570-ben Széchy Margit kertjében dísznövényként nevelték vörös törökbors néven. Paraszti termesztése balkáni közvetítéssel lassan terjedt. Kerti dísznövénybôl fûszerré, zöldségként fogyasztott élelmiszerré vált. Csapó József 1775-ben megjelent füvészkönyve paraszti termelésérôl, savanyításáról és fogyasztásáról ír. Neve ebben az idôben pirosbors, zöldbors és törökbors.

Szeged körzetében már a XVIII. századtól kezdôdôen termelik, de a XIX. század közepéig csak saját fogyasztásra. A XVIII. század végétôl fogva a magyar konyha fûszere lett. Olcsó borspótló fûszerként vált népszerûvé, de a zöldségek, savanyúságok választékát is bôvítette, a kolera és a malária gyógyszereként is eredményesen alkalmazták.

Szentesi források között Lakos Mihály bírói számadásában a megyei urak fogadására rendezett ebédhez 1761 januárjában vásároltak paprikát. A szentesi református eklézsia históriájában, a XVIII. század népélete leírása részeként az ételek között két tört paprikával készült étel, a csirke tejfölös paprikás lével és marhahús gulyásosan szerepel.

Kis Bálint református lelkész írja, hogy 1810 után a szebb, igényesebb házakhoz olyan kertek kezdtek tartozni, ahol nemcsak virágot, “hanem konyhai szükséges palántákat neveltek”. A palánták között ekkor paprika is lehetett. (A bolgárkertészek 1875. év végi érkezéséig ezen a tájon ugyanaz a paprika szolgált étkezési és fûszerpaprikaként is. Ki leszedte zölden, fogyasztotta nyersen, savanyítva, ki megérlelte és törtpaprikát is készített belôle.

A népi írásbeliség helyi változataként a XVIII.–XX. században készült és ránk maradt Petrák-krónika (közreadta Takács Edit, 1997.) íróinak többsége parasztgazda volt. Ebben a XIX. század közepétôl 15 helyen találunk különféle megfogalmazásban veteményre, apró veteményre, “zôcségre”, annak jó vagy rossz termésére utalást. Ezek a veteményföldeken már önellátásra termelt paprikát is kellett, hogy neveljenek. Ekkor sem, késôbb sem termeszti minden gazda. Akinek a földje víz közelében volt, akinek valamelyik családtagja vállalta a gondozást, ott a maguk termelte paprikát fogyasztották. Ezek a víz közeli kertek még úgynevezett szárazkertek voltak alkalmi locsolással is.

Papp Imre, szentesi néprajzi gyûjtô réti és dónáti gazdák leszármazottjaként írt szülôföldje XIX. század végi paraszti kultúrájáról. Az ô gazdaságukban a veteményt: zöldséget, hüvelyeseket kukoricaköztesként termelték. Köztük volt a paprika is.

1875 decemberében a szegvári Úsztató majornál bolgár kertészek telepedtek le. A következô év tavaszán korai zöldségeikkel megjelentek a piacon. Július elején már erôs étkezési paprikát is árultak. (Letelepedésük elsô korszakuk történetét Czibulya Ferenc írta meg.)

A szárazkertek és a bolgár kertek zöldsége, paprikája jó ideig egymás mellett szolgálta az ellátást. Az önellátásra berendezett parasztgazdák, földmûvesek nehezen, ritkán adtak pénzt a bolgárok ízesebb, ropogósabb paprikájáért. A XX. század elején is még aratásra – a legnagyobb munkához – vettek karalábét és paprikát. Majd maguk is kezdték termelni, palántát vettek a kertészektôl vagy a magját keltették.