Választások a múltban (III.)

Az “alkotmányos párt” jelöltje gyôzött

A kiegyezésre irányuló, 1864-ben megkezdett elôtárgyalások egyik sarkalatos pontját képezte a magyar országgyûlés összehívásának kérdése. A bécsi kormánykörökben is uralkodóvá vált az a nézet, hogy a monarchia érdeke megkívánja a magyar országgyûlés összehívását. Ferenc József szintén hajlott ennek elismerésére, ezért 1865. szeptember 17-én kelt leiratában bejelentette a magyar országgyûlés december 10-re történô egybehívását.

A meghirdetett országgyûlés élénkítôleg hatott a politikai életre országszerte. Ez érezhetô volt Szentesen is. A meginduló választási küzdelmekbôl igen hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a választásokon két “párt” összecsapására lehet számítani. Az egyikbe tömörültek azok a volt 1861. évi megyei és városi tisztviselôk, akik a rövid alkotmányosságot felváltó provizórium idején (1862-65 között) megtagadták a hivatalvállalást, és passzivitásba vonultak. Köréjük csoportosult a kevésbé vagyonos választók jelentôs része. A másik pártot túlnyomó részt az értelmiségi foglalkozásúak, a jómódú gazdák, iparosok és kereskedôk alkották. Hozzájuk csatlakoztak a provizórius hivatalnokok. Az elôbbi tábor – amely “alkotmányos pártnak” nevezte magát – Oroszi Miklós volt református tanítót, 1861. évi polgármestert tekintette vezérének, aki a város érdekeinek védelmében kifejtett harcos magatartása miatt az érintett idôszakban a legnépszerûbb személyiségnek számított. Pártja természetesen ôt kívánta bejuttatni az országgyûlésbe. Az ellentábor – amelyet “provizórikus pártként” emlegettek – nem rendelkezett olyan egyéniséggel, aki sikeresen felvehette volna a küzdelmet az új népvezérrel szemben. A választásuk végül az érdemekben megôszült, visszavonultan élô Boros Sámuelre, volt 1861. évi országgyûlési képviselôre esett. Az ô nevét és népszerûségét kívánták felhasználni Oroszi Miklós megbuktatására. Boros 79 éves korára hivatkozva kezdetben vonakodott eleget tenni a felkérésnek, de végül engedett a kapacitálásnak és elfogadta a jelölést.

A viszonylag békésen indult választási mozgalom október végére egyre inkább kiélezôdött. A helyi pártküzdelmek november folyamán éles hírlapi csatározásokkal párosultak. Ezt azok a Szegedi Híradóban megjelent tudósítások váltották ki, amelyek a valóságot jócskán elferdítve számoltak be az Oroszi Miklós köré csoportosult párt választási akcióiról. A beszámolók szerint Oroszi párthívei a népet félrevezetve azzal korteskedtek, hogy ha az “ô Mikulásuk lesz a követ”, Szentes népének nem kell többet váltságot fizetnie az uraságnak, sôt még azt is visszafizettetik, amit eddig fizettek, s mindezek tetejébe megszerzik Szentesnek Derekegyház és Mágocs pusztákat. Oroszi hívei közönséges rágalomnak minôsítették azokat az állításokat, amelyek szerint ôk kortesfogásként a fenti ígéretekkel ámítanák a népet. Követelték az álnéven megjelent cikkek írója valódi nevének kiadását, hogy becsületsértés címén megtehessék ellene a feljelentést.

Említést érdemel, hogy ezen a választáson vált érzékelhetôvé elôször, hogy a felsôbb hatóságok megpróbálkoztak befolyást gyakorolni a választási eredményekre. Erre utal például, hogy Tomcsányi József fôispán – az álnéven megjelent tudósításokra hivatkozva – november közepén egy kiáltványt tett közzé “Szentes város választóihoz!” címen. Ebben figyelmeztette a választókat, hogy ne engedjék félrevezetni magukat, mert a hamarosan összeülô országgyûlés célja merôben eltér attól, mint amiket a kortesek állítólag ígérgetnek. A késôbbiekben sem titkolta, hogy elégedetlen a szentesi fejleményekkel. Ez egyértelmûen kiderül a Csongrád megyei választási mozgalmakról Majláth György kancellárhoz írt jelentésébôl. A megye valamennyi képviselô-jelöltjérôl elismerôen és pártolóan nyilatkozott, ellenben Boros Sámuel és Oroszi Miklós jelölésével kapcsolatban megjegyezte, hogy “ezeknek bármelyike is kevesebbé jelentékeny, sem hogy a kormánynak bármi tekintetbeni pártolására számot tarthatna”. Kifejezte reményét, hogy a “választásokig még felmerülhet náluknál sokkal tekintélyesebb egyén is”.

A képviselôválasztás napját november 28-ra tûzték ki. A fôispán reményei ellenére az egyik párt Boros Sámuelt, a másik pedig Oroszi Miklóst ajánlotta megválasztásra. A leadott szavazati jegyek összeszámlálása után kitûnt, hogy a szavazóképes polgárok közül – számuk ekkor 1788 fô volt – összesen 1529-en éltek szavazati jogukkal (86 %). Oroszi Miklós elsöprô gyôzelmet aratott. A leadott szavazatokból 1438-at (94 %) ô nyert el. Boros Sámuel mindössze 91 szavazatot kapott. (Szomorú emlékû kudarcát Boros Sámuel alig egy évvel élte túl; 1866. december 27-én elhunyt.)

Labádi Lajos