In memoriam dr. Szalva Péter

Dr. Szalva Péter kandidátus a mezôgazdaság-tudományok doktora, címzetes egyetemi tanár, Szentes város díszpolgára az örökmozgó, a munkára mindig ráérô, mégis mindenütt jelenlévô kutató, növénynemesítô 2002. február 6-án elhunyt. Hatalmas ívû életpályája összeköti a klasszikus növénynemesítésünk korszakát a mai modern növénynemesítéssel, amelynek aktív részese, alakítója volt. Amikor beiratkozott az egyetemre még élt Grábner, Fleischmann és így kollégája lehetett a magyar növénynemesítés és növénygenetika nagyjainak, majd munkássága során még hadrendbe állítja a legújabb növénynemesítési módszereket (hibridek elôállítása, szövettenyésztés alkalmazása) Szalva doktor tanúja és szellemi leszármazottja a magyar növénynemesítés aranykorának. Tevékenysége egyedülálló, irányt mutató.

Gazdag életmû van mögötte: 40 államilag elismert zöldségfajtája olyan számú amelyet a fiatalabb pályatársak is csak irigykedve szemlélhetnek.

Dr. Szalva Péternek megadatott az a kivételes szerencse, hogy négy évtizedig a maga alapította Kutató Állomáson – dolgozzon és alkosson – és kevés nemesítônek jutott osztályrészül, hogy nagy számú fajtája ma is köztermesztésben legyen.

1920. április 27-én született Szentesen. Szülei kertészek voltak. Maga írja tanulmányában róluk “a hagyományos hírneves szentesi öntözéses zöldségtermesztô tájat mai formájában ez a dinasztia fejlesztette ki.” Sokoldalúságát bizonyítja, hogy 1940-ben Rózsahegyi színésziskolájában tanult, majd Szentkúti Szalva Péter néven Veszprémben, Székesfehérváron, Szentesen, Budapesten a Vígszínházban játszott.

1946-ban kötötték össze életüket Juhász Erzsébettel, a hûséges, kitartó, mindig türelmes, áldozatkész feleséggel. A nehezedô háború utáni gazdasági–társadalmi helyzetet felismerve közösen tanultak a Kertészeti Fôiskolán, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. 1955-ben szerezte meg a biológus diplomáját. Idehaza, 1955. február 1-jén megalapítják a Szentesi Kutató Állomást. A Kutató mûködése eléggé viszontagságos a kezdetektôl, eddig tizenkétszer cserélt gazdát. Dr. Szalva Péter az alapítástól 1979-ig nyugdíjba vonulásáig igazgatója, növénynemesítôje, tudományos kutatója volt az intézetnek.

Fáradhatatlan munkáját dicséri a hazai kiállításokon odaítélt 7 nagydíj, 18 tiszteletdíj, 64 aranyérem, 81 egyéb díj, külföldön 350 különféle elismerés melybôl 129 aranyérem.

Szakirodalmi munkásságának eredménye 9 szakkönyv, 64 tudományos közlemény, 60 ismeretterjesztô kiadvány, több rádió- és televízió interjú. Ilyen sokrétû alkotó tevékenység közben jutott ideje a gyakorló kertészekre, akiknek mindvégig tanácsaival, elôadásaival segítette munkájukat.

A Kertészeti Egyetemen 1962-ben doktorált, majd 1969-ben A karalábé korai termesztésének agrotechnikája címû értekezésével a mezôgazdasági tudományok kandidátusa, 1985-ben a mezôgazdasági tudományok doktora minôsítést szerezte meg. Ugyanakkor 1992-ben adományozták számára a Kertészeti Egyetemen a címzetes egyetemi tanár címet.

Mint tudós és mint intézeti igazgató sokszor és sokféle hivatalos megbecsülésben, kitüntetésben részesült, ezek közül néhány: a Magyar Rádió nívódíja, Bécs város polgármesterének diplomája, aranyérme, Munka érdemrend ezüst fokozata, Szentes város fejlesztéséért, Hamburg város kitüntetô diplomája, Bécs város állami díja arany fokozat, Erfurti Kertészeti Világkiállítás 2 aranyérem, Csongrád megye Alkotói díja, Szentes város díszpolgára, Fleischmann Rudolf-díj.

Hazai szakmai és közéleti tevékenysége során jelentôsebb tisztségei: a Magyar Agrártudományi Egyesület Csongrád megyei Kertészeti Szakosztály elnöke, MTA Dél-alföldi Szakbizottság tagja, a MTA Növénynemesítô Szekció tagja, a Magyar Növénynemesítôk Egyesület tagja.

Bizonyosan önök elé idézôdik, amikor dr. Szalva Pétertôl búcsúzunk, az örökké kerékpáron közlekedô szerény tudós ember alakja. Munkatársai mindig Szalva kartársnak szólíthatták, nem ragaszkodott ahhoz, hogy a különbözô tudományos minôsítések elérése után a megszólítás is változzon. Személyében olyan egyéniségtôl búcsúzunk, aki kedves szülôhelyének, Szentes városának nevét a hazai, valamint a nemzetközi tudományos világban, zöldségfajtái nevében valamint dolgozataiban, könyveiben híressé tette. Munkatársai, tanítványai, szaktársai és Szentes Város Önkormányzata és tisztelôi szeretettel emlékeznek a tudós egyéniségre. Szelleme, tanítása, mûvei, fajtái örök kincsek maradnak. Élete példaképül szolgál mindannyiunknak. Emléke örökre szívünkben él.

(Február 26-án vettek végsô búcsút a szentesi Kálvária temetôben dr. Szalva Pétertôl. A gyászbeszédet a város nevében Móra József önkormányzati képviselô mondta.)