Dr. Böszörményi Ede elmúlt 90 éves…

Történetek, anekdoták

Ezzel a címmel jelentette meg az örökifjú református hitoktató, városunk lelkész-doyenja, a Magyarországi Református Egyház Doktori Kollégiumának Egyháztörténeti Szekciója kiadásában a már 20-25 éve érlelôdô összegzô szentesi memoárjait. Benjámin se lévén tudom, hogy ô ugyan a Dél-tiroli Merán szülötte (1911. szeptember 13.), de édesapjának, Böszörményi Jenô ref. tiszteletesnek a fia végsô soron is Szentes neveltje. Debreceni teológus, Daytoni és Princetoni (USA) ösztöndíjas, majd az alma mater HMG hitoktatója, helytörténész és demográfus…

Köteteket küldött a szerzô nagytiszteletû Kovách Péter református lelkészre bízva, hogy 600 forintért árusítsa. Felét a felsôpárti Nt. Gilicze András lelkészünkre bízta. A múzeumnak szánt “Áldás-kívánással” postán elôre küldött példány alapján bátran állítom, hogy ennél olvasmányosabb szentesi kötettel még nem találkoztam. Ede Bácsi mind a mai napig még sohase tett pontot egy-egy igaz története után, mert ô a folyton felnövekvô, és soha el nem múló idôben érleli azokat. Stílusa kiváló, szerénysége utánozhatatlan, témaválasztása pedig kivételesen szentesi és szívszorítóan itthonos. Tanulhatnának tôle az ún. helytörténészek.

Nem hiába Móricz Zsigmond volt atyai példamestere, hiszen Nt. Böszörményi Jenô “zsengéit” Zsiga Bácsi érlelte tovább. Esztergomból utazott hajóval a fôvárosba a Böszörményi család, amikor Leányfalunál felszállt a Móricz-család is. Szó szót követett, és az ôszön már Móricz Zsigmond volt a Vármegyeház vendége Szentesen. A nagytiszteletû asszony a Nemzeti Nôszövetség élén a jótékonysági mozgalmak vezéreként, Ede fiuk pedig, az igényes hitoktató-demográfus pedig a társadalomtudományok élvonalában állta meg helyét.

A kötet ugyanúgy foglalkozik ún. “papi dolgok”-kal, mint nem papiakkal. Katonasággal, erkölcsökkel, iskolázással és mindenfélével. Böszörményinek soha semmiféle skrupulusai nem voltak, a világ tematikus “felosztása” is csak a bensôjébôl fakad. Legélvezetesebben – természetesen – a lelkészekrôl, és az ún. “papi kisasszonyokról” emlékezik. Ezüst derû lengi át minden motívumát, mintha szklabonyai lenne, és a dzsentroid Magyarország hôsei is nála még élô, vérbô alakok.

Mint a fôgimnázium nebulója, majd a Horváth Mihály Gimnázium oktatója, legszívesebben tanáraira és kollegáira emlékezik. Függelékében hangot kap a demográfus, a “törvénytelen” származás, és az ún. “öngyilkos” áldozatok kutatója is. Minden komoly írását átlengi az intelligens humor, az életkedv, és a megszenvedett XX. század teljesen gyilkos történetisége.

Ily korban élt közöttünk Böszörményi Ede, ennek a kornak tanúja!

Köszönet érte. Hála Istennek, hogy lejegyezte!

Rózsa Gábor