Nem az, aminek írják

Az elmúlt napokban az országos és a megyei sajtóban lehetett olvasni arról, hogy hazánkban 13 veszélyes hulladéktároló felülvizsgálatát rendelte el a Környezetvédelmi Minisztérium. A felsorolásban Szentes is szerepelt. A cikkek olvasói elszörnyülködtek: a város veszélyes hulladéklerakó? A felsorolt területeken a cikk szerint kôolajbányászatból származó króm tartalmú fúrási iszapot, illetve cianid tartalmú borászati kékaljat helyeztek el, közel húsz éve.

Szilágyi Tamástól, az Atiköfe környezet-ellenôrzési osztályának vezetôjétôl a következôket tudtuk meg: a terület nem közvetlenül Szentesen, hanem annak közelében, Cserebökényben található, külsô területen. A fúrási iszapot, az akkori jogszabály szerint egy átmeneti tárolóban, 1987-ben helyezték el. Körülbelül 66 ezer tonnát. A szakember elmondása szerint a szennyezôdésnek azóta sincs semmi nyoma. Talajvíz-vizsgálat és az eddigi bemérések azt bizonyítják, hogy nincs szennyezôdés, nem jelent veszélyt a térség lakóira.

A minisztérium által elrendelt ellenôrzéseket a tárolót tulajdonló cég végezteti, ahogy tette azt korábban is – mondta Szilágyi tamás. A felülvizsgálat pedig jogi szempontból szükséges. 1996-ban született egy új, veszélyes hulladéklerakókkal kapcsolatos kormányrendelet, ami megszüntette azt a fogalmat, hogy átmeneti tároló, így jogilag most nem tisztázott a lerakó helyzete. A végleges lerakóvá történô átminôsítéshez szükséges a felülvizsgálat.

H. Á.