A 603-as szakmunkásképzôben 1971. július 25-én tizenegyen tettek sikeres záróvizsgát a nagyon divatos diesel-lakatos szakmában. Törôcsik tanár úr elsô osztálya hányatott sorsú volt, Szolnokon kezdtek, majd a frissen épült szentesi iskolába helyezték át ôket. Elsô osztályfônöküket, Bulecza tanár urat rövidesen hívta a hadsereg, így három év alatt egymást váltották nevelôik. Mindannyian a MÁV vontatási fônökségén végezték gyakorlatukat. Bizony néhányuknak elhomályosodik a szeme, amikor régi vezetôikrôl; Lóki Béláról, és Tóth Imrérôl esik szó. A végzôs diákok közül Török Sanyi focista lett a vízmûnél helyezkedett el, de a többiek tizen: Doszlop-Nagy Ferenc, Jakab Zoltán, Lantos István, László Sándor, Marcsó Ferenc, Rácz László, Szuhay Sándor, Törôcsik József, Verbó Béla és Vincze Mihály, akik most is egytôl-egyig itt vannak. Valamennyien a vasútnál kezdtek, és harminc év után, ma is itt dolgoznak!

Miközben a növendék marhapörkölt odakint a bográcsban rotyog, az osztályfônök egymás után szólítja tanítványait. Hamarosan kiderül, egyikôjük sem elégedett meg eredeti végzettségével, mind továbbképezték magukat. Legtöbben mozdonyvezetôk, csoportvezetôk, de van közöttük kocsivizsgáló és területi tûzvédelmi felügyelô is. Persze megnôsültek, jöttek a gyerekek, több család három utóddal is büszkélkedhet.

Késôbb a szolnoki kollégiumra terelôdik a beszélgetés, szörnyû volt tizennégy és félévesen mindennap hajnali fél ötkor felkelni, de aztán jött a diákkori barátság, a sport, a szórakozás, és a szerelem, és jöttek a szokásos ugratások, csínytevések. A vacsora elôtt sétára invitálja a társaságot a jelenlegi “nagyfônök” Makra Zoli. A Jendrassik György Gépészeti Fônökség megtekintése elsôsorban a feleségeknek és a vendégeknek lesz érdekes, mondja, és máris indul elôre. Ahogy haladunk, és egyre többet látunk, tökéletesen megértem jogos büszkeségét, és azt a szívbôl jövô lelkesedést, amivel végig vezet bennünket. Alighanem Szentes egyik legszebb munkahelyén járunk. Tökéletes rendezettség, tisztaság, amerre a szem ellát gyönyörû park, nyírt gyep, gondozott fák, cserjék. A füvet most is locsolják. A nemrégen aszfaltozott járdákon kis idô múlva, új büszkeségéhez sétálunk: itt épül egy mûködôképes kisvasút, amin végigutazva gyönyörködhetünk a már alakuló valódi vasúti skanzenben. A mai diákok frissen locsolt, fákkal övezett kézilabdapályán sportolhatnak, a szociális épület légkondícionált. A gépmûhely padlójáról akár enni is lehet, a falain fényképes tablók tanúskodnak az elmúlt idôk eseményeirôl. A bejárat mellett Jendrassik dombormûve tanúsítja; az itt dolgozók tisztelik a múltat.

A séta során valamit megértettem abból, hogy miért is találjuk többségüket a fônökségen, vagy annak a közelében. A mai felgyorsult, állandóan mozgásban lévô világban, ahol nemcsak a munkahelyek, de már a lakóhelyek is sûrûn változnak, különleges varázsa van az ilyen munkahelyi hûségnek. Érdem, dicsôség, vagy régi idôk itt maradt kövülete? Nem érdemes rajta gondolkodni. Ôk tizen, mint mi legtöbben, nagy álmokkal érkeztek de végül csak tették a dolgukat, nevelték családjukat, dolgoztak és éltek, mint, ahogyan ma is magától értetôdô temészetességgel ezt teszik, és higgyük el : ez nem is kevés!