Szikével metszi agyagba a hírességeket

Csíky László enciklopédiája

Zrínyi Miklósnak máig él egy nagy gondolata. Ôt idézzük: “Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók”. A költô-hadvezér bölcs mondását a XX. század is igazolta. De lépjünk tovább eme bölcseleti filozófiában! Amely népnek ennyi Nobel-díjasa van, az óriási nemzet. És annak meglesz a harmadik évezrede is.

Ez utóbbi kijelentést már Losonci Miklós mûvészettörténész tette a fôtéri galériában, ahol is a napokban nyílt meg dr. Csíky László szobrász (és mi még?), orvos-atléta-karikaturista-européer) magyar Nobel-díjasokat és tudósokat bemutató kiállítása. A Tárlat.

Fantasztikus megjelenítése nagyjainknak.

Akiket Csíky László nagy szeretettel szoborba mintázott, megmenekített az utókornak. Anatómiájukat, a lelkületüket, a szellemiségüket menekítette át, elhelyezve azokat valamennyi modell arcvonásában. Tette azt a székely faragó ôsi rítusából adódó teremtô szenvedéllyel.

Losonci Miklós így vall errôl:

– Ez a mintázó ôserô természetes képessége a mûvésznek. A tehetségéhez azonban még valami párosul: az orvosi diagnózis ereje. Ami nélkül ezek a szobrok soha nem lettek volna ilyen jó mûalkotások.

Látjuk a szellemi bôséget, a szorgalomból is adódó mintázó kedvet. Mindenki más. Hány Nobel-díjasa van ennek a hazának? Itt van mindjárt Szent-Györgyi Albert, akinek a mosolyából a tudós mérhetetlen nyugalma, méltósága árad felénk, aztán Széchenyi, a sebzett életû óriás vagy a csuparánc, mosolygó szemû polihisztor, Kós Károly. Meg a magyar géniusz, Koszta József, akit a XX. század kolorizmusának egyik európai óriásaként említett a mûvészettörténész. Kosztában öröme lehet a városnak, aki a szentesi tanyán mûvelt szinte a semmibôl csodát – mondta a tárlatnyitón Losonci Miklós, majd így folytatta mondandóját:

– Csíky László minden figuráját, modelljét ott ragadja meg, amely annak az embernek a lényege. Mint szobrász, mint diagnoszta is szellemileg birtokolja azt a megtett utat, amit Csontváry bejárt. Ahogyan a szemével megragadja a zsákmányt, amibôl mûvészetet csinál. De jó példa erre a vibráló idegzetû, ám finom lelkületû Bartók Béla is.

Ez a kombinált tehetség bizonyos értelemben karikatúrában jelenik meg. Lehet vitatkozni róla, mert hiszen Losonci Miklós szerint ezek az alkotások úgy istenigazából nem karikatúrák. Ha mégis, az hallatlanul komoly az ô esetében. Egyedi, mert szobrászattá lép elô. A szobrász Kô Pál a következôket írja róla: “Szikével metszi agyagba a hírességeket. A humorban nem ismer tréfát. Igazán Benczédi Sándor követôje, de kicsit bizsereg a vérében Kaján Tibor vitriolba mártott tollának szelíd érintése is.”

Munkásságát a bôség jellemzi. Amibôl a siker származik. Kiváló szobrai Dubai-ban világrekordot értek el, elsô díjra értékelték például a “gall kakas”, Jacques Chirac és a “vodkaszeretô” Borisz Jelcin alakját megörökítô mûvét. És a többiek! Göncz Árpád is már történelem.

Torgyán? – kérdezi talán önmagától is a mûvészettörténész. – A tény az, hogy remek a szobor. A jelen, ami majdan múlttá válik, az itt, a szobrokban fönn marad. Ez egy magyar enciklopédia.

Csíky László enciklopédiája. Akirôl álljon itt még egy mondat Kô Pál tollából: “Bohóc, akin nevetünk, de azért a maszk alatt egy szentesi székelygyerek krétafehér arcán lassan legördül egy könnycsepp.”

Örömkönnycsepp.

Mûvészetét a városában is elismerték.

(lovas)