Örkényi Strasser István

Február 6-án lehetett volna 90 éves, de már 57 éve halott. Mindössze 33 évet élt. Szentesen Született. A nyolcosztályos szentesi gimnázium alsó négy osztályát elvégezve kereskedônek tanul. Közben – alig 18 évesen – megnyeri a szentesi múzeum akkori igazgatója, a Csallány Gábor meghirdette pályázatot Attila szobrával. A Képzômûvészeti Akadémiára is az ô ajánlólevelével jelentkezik. Rendkívüli tehetségére tekintettel fel is veszik. Az Akadémián Sidló Ferenc tanítványa lesz, akinek nevét számos köztéri alkotása ôrzi: Görgey Artúr szobra Miskolcon, Madách Imre szobra Balassagyarmaton, Szent István szobra Székesfehérvárott. A szegedi Dóm téri Pantheonban néhány dombormû szintén Sidló-alkotás.

Örkényi Strasser István kezdetben nem tudja kivonni magát mestere hatása alól, azonban a gótikus formákkal való kísérletezés után hamar megtalálja egyéni hangját, amelyben korának legjobb szellemi és mûvészi áramlatai összegezve és letisztultan jelentkeznek.

A mûvészeket ekkor ért hatások közül kettôt kiemelten is említenünk kell. Az egyik a bécsi Sigmund Freud tevékenysége, aki feltérképezte az emberi lélek tudat alatti szintjét, felderítette az ösztönök tudatra gyakorolt rejtélyes, mostantól törvényszerûségekkel megfogható világát. A másik hatás az I. világháború tájékán jelentkezô, majd a háború után kiteljesedô expresszionizmusé, amely az ember belsô világát törekszik kifejezni.

Örkényi Strasser is rendkívül érzékenyen bontja ki alakjainak belsô világát. A szobor arcán finom expresszivitással tükrözôdik a figura érzelmi élete, sorsa. De az egész figura is a lélektani ábrázolásnak van alárendelve. Errôl tanúskodnak lírai szépségû nôalakjai: a gyermekét simogató Rachel- és a Beatrice-portré vagy az Imádkozó zsidó fiú belsô csöndjét kifejezô kisplasztika.

A negyvenes években erôteljesebb formákkal dolgozik. Az ôsi, keleti és afrikai szobrászat hagyományai termékenyítik meg mûvészetét. Ebbôl a korszakból nagy erejû az “Ülô anya gyermekkel” c. munkája. Az ülô anya – mint valami ôsanya – robusztus formáival védelmet ad az ölébe hajló gyermeknek. Az anya és a gyermek kapcsolata, az anyaság ôsi élménye egyébként is visszatérô témája, s mintegy a háború által fenyegetett örök emberi értékek szimbólumának érezzük a megjelenítéseket.

Majd a mûvészt körülvevô világ értékzavara, rettenete disszonáns formákban, portréinak deformáltságában jut kifejezésre. Eközben a klasszikus szobrászat eszközeivel mintázza meg Mózest. A szobor modellje Beregi Oszkár, a Nemzeti Színház színpadáról származása miatt leparancsolt színész – korábban a férfiideál megtestesítôje. (A Goldmark Teremben Madách Mózeseként látta ôt a szobrász, utóbb a másfélszeres életnagyságú szobor is a Goldmark Terem elôcsarnokában volt látható.)

Ám a magyar ég egyre “tajtékosabb”, jelzik ezt a zsidótörvények is, melyek a zsidó származású mûvészeket kiparancsolják saját közegükbôl, a mûvészeti életbôl, és másodrendû állampolgárokká degradálják ôket. Származása miatt Örkényi Strasser is csak a budapesti Goldmark Teremben állíthat ki, pedig korábban, 1935-ben és 1937-ben a Szinyei Társaság tavaszi szalonjának kitüntetettje, 1940-ben pedig a Mûcsarnok mutatja be szobrait.

Az ég végleg beborul, Örkényi Strassert sorstársaival együtt munkaszolgálatra hívják be. Fegyver helyett ásó- és lapátnyél durvítja az agyag megformálását végzô finom kezet. Aztán 1944. október 11-én a mûvész életútja drámai módon ér véget. Magyarul beszélô SS-katonák rendezte tömegvérengzés áldozata lesz a kiskunhalasi vasútállomáson.

A lokálpatrióta könnyen vádolható azzal, hogy városa szülöttét túlértékeli. Éppen ezért európai rálátású mûértô szavait idézzük. Francois Gachot, a francia nagykövetség sajtóattaséja a Fókusz Galériában 1947-ben megrendezett emlékkiállításon a következôket mondta: “Örkényi Strasser István szobrászmûvész úgy jelenik meg elôttünk, mint annak a feláldozott nemzedéknek a képviselôje, akinek éppen csak annyi ideje volt, hogy nekilendüljön. Mégis, amit rövid ideje alatt alkotott, elegendô ahhoz, hogy helyet biztosítson számára a magyar mûvészetben, egy kivételes, mélységesen eredeti mûvésznek a helyét.”