Kérés a lelkipásztorokhoz

Isten szolgálatát vállaló kedves Testvérek! A harmadik évezred elsô évének elsô ökumenikus imahetére hívják és várják a keresztény felekezetek hívôit. Az évente ismétlôdô alkalmak már-már megszokottá válnak. Örülünk, hogy ismét együtt imádkozhatunk néhány estén át, azután ki-ki visszavonul saját felkezetének “sáncai” mögé megszokott feladatát végezni.

Most azonban különleges alkalom, lehetôség adódott a magyar nép számára. Olyan lehetôség, mely ezer évvel ezelôtt is megadatott, amikor II. Szilveszter pápa István fejedelmünknek koronát adott, mellyel megkoronázhatták uralkodónkat, jelezve, hogy a magyar nép belépett a keresztény népek nagy családjába. Sokféleképp lehet ezt a történelmi tényt magyarázni. Egy azonban biztos. A koronázás jelkép volt, mellyel István elfogadtatta népét az akkori Európával.

Miért történt mindez? Emberileg pontos választ soha nem fogunk adni. De azt biztosan állíthatjuk: Isten akarta így.

Most is ezredforduló van. Most sem tudjuk, mit hoz a jövô, ahogy Szent István sem tudta. Az ô feladata az volt, hogy egységes nemzetet, államot kovácsoljon a törzsekre szakadó magyar népbôl. A mi nemzedékünknek az a feladata, hogy szétzilált, kiégett, utat tévesztett népünknek utat mutasson.

“Létezik-e a reménységnek (és a holnappal szembeni felelôsségünknek) olyan értelmezése, melyet hívôk és nem hívôk egyaránt elfogadnak?” Létezik, de erre példát kell mutatni. Legyen ez az idei ökumenikus imahét, mely nemcsak a templomba járók kicsiny gyülekezetének, hanem e városnak, s talán a város határain túl is bizonyítja, hogy szeretetben, együtt lehet menni az Úton. “Legyen bátorságunk leleplezni az ellentétek gyökereit tápláló félreértéseket. Ezután már könnyebb lesz megvitatni a valódi nézetkülönbségeket” – írta Carlo Maria Martini érsek Umberto Econak. A felekezetek között különbségek vannak, de a legfontosabb elvben egyetértenek: a keresztség által egyek vagyunk Krisztusban. Ha ezt elfogadjuk, s ezen az úton továbbmegyünk, akkor teljesíthetjük az új évezred ránk bízott feladatát. Vetessük észre a világgal, hogy egyek vagyunk!

A feladat nem könnyû, de Szent Istvánnak sem volt az. A reményünk legyen az, hogy megvalósítható. S engedjék meg nekem, hogy szüleim példáját leírjam. A katolikus édesapa és a református édesanya együtt vitték imádkozni gyermeküket karácsony szent éjszakáján a katolikus templomba, és együtt vitték hálát adni a régi és az új esztendôért szilveszter éjszakáján a református nagytemplomba.

Kitörölhetetlen Tanítás ez számomra, melyet az új évezredben el kellett mondanom. Köszönöm, hogy jó szívvel meghallgattátok gondolataimat, s kérlek Mindannyiótokat, ne zárjátok le az imahetet a következô vasárnap, hanem együtt mutassátok az Utat mindenkinek, hogy a világ észrevegye: így is lehet.

Dr. Homoki-Nagy Mária