Október huszonharmadika

Minden nemzet életének vannak sorsfordító napjai. Nekünk ilyen március 15-e és október 23-a. Egyik az 1848-as, a másik az 1956-os forradalom kezdõnapja. Ez utóbbi emlékére 1989 óta köztársaságunk kikiáltásának napja is.

Akik 1956-ban születtek, ma 44. évükben járnak. Utódaik pedig, akik 1989-ben

kisgyermekként lehettek tanúi a köztársasági államforma bejelentésének, 11 év elteltével a felnõtt kor küszöbére érkeztek. Az azóta születetteknek pedig mindez már történelem. Közben fogyatkoznak, akik az októberi forradalmat megélt tapasztalataik szerint õrzik emlékezetükben.

1956. október 23-án a magyar nemzet a Rákosi Mátyás, Gerõ Ernõ, Farkas Mihály és Révai József nevével jelzett diktatúra ellen kelt fel. Olyan diktatúra ellen, amely 1949-tõl erõltetett ütemben változtatta meg a tulajdonviszonyokat, taszította létbizonytalanságba nemcsak a földbirtokosokat és a nagypolgárokat, hanem a Rákosi által meghirdetett, hírhedt "szalámi taktika" egyre újabb társadalmi csoportokat szelt le a magyar társadalom egészébõl. A "szalámi taktika" elérte a kisembert is: a földjét muvelõ parasztot, a falusi-városi kisiparost, kiskereskedõt, a gyári munkást és az értelmiséget.

Esztelen, gigantomániás beruházások, alacsony hatékonyságú mezõgazdasági és ipari termelés, nyersanyag- és energiahiány következtében az ország gazdasági helyzete és ezzel összefüggésben a lakosság életszínvonala fokozatosan süllyedt. Egyre mélyebb szakadék tátongott a politika mondott vagy írott szavai és a közember mindennapjának tapasztalatai között. Az elégedetlenség nõttön nõtt.

Ellenérzést váltott ki az is, hogy a közigazgatás, az új államszervezet, az egypártrendszer, az 1949-es alkotmány, a népköztársaság címere mind szovjet mintára jött létre, és nélkülözte a nemzeti hagyományokat. (Jellemzõ, hogy Rákosi egy alkalommal Illyés Gyulát meg Kodály Zoltánt még arra is kapacitálta: írjanak új magyar himnuszt. Hazafiként ravaszul kitértek a feladat elõl. De eltunt a rádió musorából a déli harangszó is, amely pedig Hunyadi János nándorfehérvári gyõzelmére emlékezteti a világot.) A hatalom ilyen gyakorlásához biztos hátteret nyújtott az "ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet csapatok" tartós jelenléte.

A felgyülemlett gazdasági és társadalmi bajok érzékeny megfogalmazói - mint oly sokszor a magyar történelemben - elsõként az írók voltak. Mozgolódtak értelmiségünk legjobbjai, és változást követeltek az egyetemi és fõiskolai diákok is. 1956 õszén egymást érték a diákgyulések a fõvárosban és a vidék egyetemi városaiban.

A nyugtalanság 1956. október 23-án a pesti egyetemisták által szervezett tüntetésben tetõzõdött. A fiatalok Budára, a Bem térre, Bem József szobrához vonultak, hogy kifejezzék szolidaritásukat a lengyelországi (poznani felkelés leverése miatti) eseményekkel kapcsolatban. Gyülekeztek a pesti Petõfi-szobornál is. Délután az események már drámai gyorsasággal peregtek. A tömeg a városligeti Sztálin-szoborhoz vonult, ahol - nagy éljenzés kíséretében - ledöntötték azt. "Üsd, vágd, már nem apád!"- skandálta a sokadalom az ércszobrot ledöntõknek. A tömeg másik része a Kossuth Lajos téren, a Parlament elõtt Nagy Imrét követelte: "Ne csináljunk mindent késve, Nagy Imrét a vezetésbe!" - hangzott a jelszó. Nagy Imre, aki 1953-1955 között Magyarország miniszterelnöke volt, az önkényuralom számos intézkedését hatálytalanította, ezért volt népszeru az országban.

A békés, sodró lendületu tüntetés a rádió Bródy Sándor utcai épületénél vált fegyveres harccá. A forradalom 13 napja alatt a fõvárosban a Corvin köz, a Széna tér, a Kossuth tér és a Köztársaság tér az események legfõbb színtere. A tömeghangulat nyomására megalakult a Nagy Imre-kormány, amely új és újabb politikai lépéseket tesz, tárgyalásokat folytat a szovjet csapatok kivonásáról, majd a forradalom csúcspontján Nagy Imre miniszterelnök bejelenti Magyarország semlegességét. Ezt azonban a nyugati hatalmak nem veszik tudomásul, hiszen közben olyan paktum van születõben az USA és a Szovjetunió között, mely szerint a Szovjetunió nem avatkozik be az ugyanez idõben zajló szuezi válságba, cserébe az USA szemet huny a Szovjetunió Magyarországgal kapcsolatos politikája fölött.

Közben pedig a helyzet az országban megszilárdulni látszik, gyorsan helyreáll a rend, megindul a normális élet. Ám november 4-én hajnalban a Varsói Szerzõdésre mint jogalapra hivatkozva a proletár internacionalizmus szellemében a szovjet csapatok fegyveres harcot indítanak a fõvárosban és vidéken a forradalom leverésére.

Városunkban az események békésen zajlottak. A szentesiek forradalma október 25-én, csütörtökön kezdõdött. Az utcákon gyülekezõk a Kossuth térre vonultak, itt az önkényuralom gyulölt jelképeinek (vörös csillag, államcímer) eltávolítása miatt ujjonganak, majd október 27-én a honvédség közremuködésével megtörténik a Kossuth téri szovjet emlékmu ledöntése is. A járási pártbizottságon (Iskola utca) lévõk fegyvereinek visszaadásáról 1996-ban Gujdár Sándor, a muszaki laktanya 1956-os õrnagy-parancsnoka mondta el drámai ereju visszaemlékezését a városi ünnepségen. Köszönet illeti azért, hogy - amint mondta - "szentesiként és emberként" úgy döntött: a kapott parancs ellenére fegyverrel nem avatkozik az eseményekbe. Úgy tunik, elsõsorban neki és Hering Béla helyi forradalmi bizottsági elnök józan mértéktartásának köszönhetõen nem folyt "Piros vérů" a szentesi "utcán". A levert forradalom után joggal kérdeztük és kérdezzük ma is: megérte-e?

A válasz egyértelmu igen. Hiszen a megtorlás 1962-ig tartó szörnyu, a magyar történelemben példátlan kegyetlenségu történései után konszolidálódott a Kádár-rendszer, s országunk azért válhatott a szocialista tábor "legvidámabb barakk"-jává, mert a szovjet vezetés is kénytelen volt tudomásul venni, Magyarországgal vigyáznia kell. Ma már azt is tudjuk: az 1956-os forradalom és szabadságharc hívta föl elõször a világ figyelmét a szocialista rendszer gyöngeségeire. Ezért a mi "kis októberi forradalmunk" jelentõsége világtörténelmi. Elõkészítõje volt az 1989-ben felgyorsult kelet-közép-európai eseményeknek. Ezért nem véletlen, hogy a Magyar Köztársaság kikiáltása 1989-ben a forradalom évfordulóján történt, markásan jelezve a rendszerváltozás és hazánk szabaddá válásának visszafordíthatatlan folyamatát.

Bucsány György