Piros pünkösd

"Piros pünkösd napján mindenek újulnak,/ A kertek, a mezõk virágba borulnaků"

E kedves régi pünkösdi gyermekdal egyre halkabban szól, ahogy múlnak az évek. Egyre kevesebb hozzá a gyermek, és akik még énekelhetnék, azok már nem eléggé gyermekek.

Közben pedig 2000 pünkösdjén mindenfelé, minden keresztény egyház templomában hangzottak a néha túlságosan is "szentlelkes" igék, mert Isten Lelkérõl, aki amaz elsõ pünkösdkor kiáradt, és egy világméretû mozgalmat indított útjára, tényleg sok mindent el lehet mondani, számtalan jó és nem jó lelki nekibuzdulást rá lehet fogni.

Arról nincs sejtelmem, hogy hány igehirdetõ merte kiemelten azt a merész mondatot magyarázni, mely az Írásban így olvasható Károli Gáspár veretes fordításában: "És megjelentek elõttünk kettõs tüzes nyelvek, és üle mindenkire azok közül." (Apostolok Cselekedetei 2, 3)

Megvallom, Isten végtelen türelmébõl az idén öt templomban is szólhattam pünkösd üzenetét, de valahogy magam is csínján bántam a kettõs tüzes nyelvek hangoztatásával, mert úgy voltam vele: ne szaporítsam a hinnivalókat még azzal is, hogy a technikai tudományok által behatárolt képzelõerõket - "holmi" - nehezen hihetõ tûzfényes jelenségekkel terheljem.

Pedig de jó lett volna lángnyelvekrõl legalább pünkösdhétfõn szólnom! Mert ezek a nyelvek akkor régen nagyon fegyelmezetten lobogtak: minden tanítványra jutott belõlük egy-egy. Viszont 2000 pünkösdjének vasárnapján a kis Magyarország közepe táján nagyon fegyelmezetlen lángok lobbantak fel, nagyon elszabadultak, és nem voltak semmi tekintettel a magyar nép ünnepi hangulatára, de azokra a szép fiatal fenyõfákra sem, pedig de szép karácsonyi szolgálat várt reájuk!

Nem szóltam róla. Ezért most, elkésve, e kis írás keretében kell az ágasegyházi pusztítóan tüzes pünkösdrõl valamit mondanom. Ne féljen senki, nem következik afféle "papos lám-lám!" Nem szólok valamiféle isteni figyelmeztetésrõl. Csak egyet szeretnék mindenkitõl kérdeni. Azt az egyet: nem pusztítanak-e hazánk társadalmának lelkében olyan ártalmas tüzek, melyek ugyan nem gonosz gyújtogatásból, hanem csupán pártpolitikai elõvigyázatlanságból pusztítják népünk erkölcsét és idegeit?

És ha már az ágasegyházi tûzvész lángjai netán megzavarták azok ünnepi hangulatát, akik a vizek hullámaiban szerették volna magukat zavartalanul jól érezni, akkor hadd fejezzem be rövid kérdésemet a magyar himnusz ötödik versszakaszából vett idézettel: "Hányszor támadt tenfiad/ Szép hazám kebledre/ S lettél magzatod miatt/ Magzatod hamvedre!"

Azt a kedves Olvasókra bízom, hogy eldöntsék: 2000 pünkösdjén a lángoló fiatal fenyõfák elhamvadása kiknek a lelki-testi romlását jelképezi. Biztos vagyok benne, hogy mindenki jól fogja a jelképet értelmezni. Hogy aztán a jól értésbõl lesz-e lelkiismereti kérdés, ezt nem tudom. Hogy is tudhatnám?

Ezt csak Az tudja, kinek "léte világít, mint az égõ nap, de szemünk bele nem tekinthet."

Vági László