Horeftosz börtönkórházban

Horeftosz Kristóf fia, Konstantin közlése szerint apját kedden ismét õrizetbe vette a rendõrség. Mivel rögtön rosszul lett, a szegedi klinikára szállították, ahol egy napot töltött a kardiológiai osztály kórházi vaságyához láncolva. Ezután a tököli börtönkórházba került. Konstantin elmondta, hogy apja õrizetbe vétele óta nem vesz élelmet mahához, így cselekedett az elõzõ letartóztatásakor is.

Lapunk természetesen megpróbált információt kérni a rendõrségtõl is, azonban Molnár Imre ezredes elzárkózott a telefonos tájékoztatástól.

Berki Feriz, a Magyar Orthodox Egyház feje azt mondta munktársunknak, hogy Horeftosz Kristóf az egyház vagyonának a felét elsikkasztotta, ezért erkölcsi kötelességének érezte, hogy feljentést ellene a rendõrségen.

Mihail metropolita, kinek kinyilvánítása szerint a bécsi görög-keleti exarchátus fennhatósága alatt áll a szentesi egyházközség is, reményeink szerint az ügyben kapcsolatos álláspontját megkeresésünkre mihamarabb eljuttatja szerkesztõségünkbe, s azt természetesen közöljük.

BG