Miért engedik a trehányságot?

A kórházzal átellenben a Sima Ferenc utcában nagy földkupacok “díszelegnek”. Néhány házhoz a gázvezetéket kötötték be nemrégen, de a munkások csak félig-meddig temették be a munkagödröket.

– Félig-meddig se! – mondja bosszankodva Darabos János, akinek a házánál két ilyen halom is éktelenkedik. – Inkább ne is csinálták volna, ha csak ilyen munkát tudnak végezni. Nézze meg, kérem, a szomszéd kapubejárója alatt az átereszt teljesen betemették, a betonszegélyt felszaggatták, és úgy hagyták. A csapadékvíz nem tud elfolyni, az árok másik végén a lefolyórácsot már én szabadítottam ki, hogy legalább ezen a szakaszon ne álljon meg a víz.

– Miért nem szólt a Dégáznak, hogy jöjjenek ki, és nézzék meg, milyen munkát végeztek?   

– Voltak itt “fejesek”, akik átvették a gázbekötési munkát, nem kifogásolták ezt a barbárságot. Nem a Dégáz emberei dolgoztak ott azt hiszem, egy külsô társaság végezte bérmunkában. Az is lehet, hogy örültek neki, valaki egyáltalán elvállalta. De miért nincs annak a munkavezetônek annyi jóérzése, hogy a gázbekötésnek a földmunka is szerves része, és azt is éppen olyan precízen el kellene végezni.

Bár a pontosságra lenne egy-két megjegyzésem. Nézze csak, itt a közvetlen szomszédomnak kívül szerelték fel a fôelzárót, itt lent a járda mellett, vagyis bárki hozzáférhet. Ha ezt nem akarja, akkor csináltasson rá fémbôl egy erôs szekrényt, saját költségén, de az se mindegy, hogy mekkorát, mert belenyúlik a járdába, könnyen felbukik a járókelô. Csak ennél a háznál van így, a többinél belül van a fôelzáró.

– Lehet, hogy most már ez lesz a szabvány.

– A hanyag munkára melyik szabvány érvényes, tessék már mondani? Most nekem kell kiszabadítanom az átereszt, ha nem akarom, hogy felszaporodjon, és elöntse az utcát a víz. De nem biztos, hogy meg tudom csinálni, ôk a géppel pillanatok alatt beletolták a földet, van az egy köbméter, lapáttal meg eltart két napig is. A betonszegélyt hárman se nagyon tudjuk visszatenni. Azt is mondtam már, hogy ezt a pár semmire sem jó öreg fűzfát, ami egészen az út szélén van, ugyan vegyék már ki, helyére lehetne építeni kocsiparkolót. Nagyon sok itt az autó, amióta a kórházba nem hajthatnak be, még a kapubejárót is elállják. Mondom is magamban, hiába fizetjük be a kommunális adót, nem látom, hogy visszatérülne. Mondja meg nekem, egy kórház környékén szabad ilyen rendezetlenségnek és piszkosságnak lenni?

– Hát, én erre nem tudok magának válaszolni. De tudja mit? Csinálok egy fotót, és betesszük az újságba, valaki csak tudja a választ…  

Szatmári Imre