Évfordulók teszik emlékezetessé a jelen 1999. évet, melyet nevezhetnénk akár "Horváth Mihály év“-nek is, hiszen másfél százada ívelt fel mûködésének csúcsa, akkor járt utoljára Szentesen. Halála (1878. aug. 19.) és születése (1809. október 22.) emléknapjai között eltelõ nyárutó, koraõsz - közepén Szent Mihály napjával - historikus keretbe helyezik életének kevésbé ismert, kalandos fejezetét, melyet Márki Sándor nyomán itt adok közre.

Tény, hogy városunk szülötte még nem töltötte be a 40. életévét, amikor 1849. július 11-én, mint a Szemere-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, utoljára járt Szentesen, de már menekülõben volt Szegedre. Arra a híres Kárász-házi erkélyre nem állt ki Kossuth mellé, inkább felkereste édesanyját... Werner Erzsébetnek negyedik gyermeke volt Mihály, és akkor már tizenhatod magával (tizenheten voltak testvérek). Másnap az õ minisztériuma már ott mûködött.

Tény az is, hogy õ volt az egyetlen katolikus fõpap, aki a polgári forradalom és a szabadságharc ügyét támogatta, bár a csanádi püspökké való kinevezését (1848. jún. 25.) Róma soha nem erõsítette meg ... Ennek ellenére következetes eréllyel lépett fel a hazaáruló papokkal szemben, amikor az egyházi hatóságokat a forradalmi célok támogatására buzdította. Szentes plébánosával szemben is akadhatott volna némi "apró-munkája“, de ideje, no meg a fõbenjáró gondok azt nem engedhették meg neki. Megjelent viszont a Szeged-szõregi sáncokon, mégpedig vörös kereszttel a mellén, mint püspök és miniszter. De július 31-én végleg el kellett búcsúznia édesanyjától.

Tény, és való, hogy augusztus 3-án, az Aradon megtartott elsõ és utolsó zárt képviselõ-testületi ülésen még harmadmagával (Csányi és Vukovics miniszterekkel) állta a tábornokok nyomását, Kossuth erõszakos kísérleteit a pártalakításra. Azokban a napokban a szomszéd Csanád (püspöki székhelye) állta a magyarok rohamát, vagyis az ellenség kezén maradt. Ideiglenes püspöki székhelye, Makó pedig elesett, így az is az ellenség kezére került. Temesvár elestével pedig egyedül ébredt az aradi Bohus-házban, mert éjjel már eljöttek az oroszok Görgeyért, és elkísérték a fegyverletétel feltételeit meghatározni...

Tehát tényszerû, hogy Horváth - pap létére - nem volt se rest, se gyáva, hiszen a Kossuth mellett kitartó három miniszter közül is a legtovább tartózkodott a kormány székhelyén, Aradon. Nem is menekült irodalmi barátaival, Bajzával és Vörösmartyval Lugos felé, hanem visszament Makóra, hogy könyveit, irományait biztonságba helyezze. Csak a fegyverletétel hírére jött vissza Szegedre, és ideiglenesen elrejtõzött Krebs vaskereskedõnél, aki rokona volt. Innen Algyõ adminisztrátorával, Cserkúty Jánossal együtt menekült Csanyra, ahol Mach Ferenc plébános bújtatta õket a Vidre-ér szigetjén, a mocsár közepén rejtezõ méhesében ... Cserkútynak is megvolt az oka a bujdosásra, mert Szegeden nyomtatásban is kiadták lázító egyházi beszédeit. De a mozgalmas élethez szokott egyházi férfiak csak pár hétig bírták a szúnyogos remete életet.

Horváthnak szerencséje volt, mert Pest felé szekereztében éppen egy régi barátja, a spiritiszta doktor, Gárdos János ismerte fel . Nosza transzba ejtette ifjú menyasszonyát Szentkirályi Andrássy Júliát, akinek delejes álmában a szép özvegy Forrayné, gróf Brunswick Júlia jelent meg. És valóban, a grófnõ segített is. Bartátnõjére, a külföldi fürdõbe készülõ gróf Ráday Erzsébetre bízta Horváthot, akinek Gárdos ragasztott az arcára egy keléses ál-daganatot, ami felismerhetetlenné tette“Möhring komornyikot“, aki - természetesen - a grófnõ hintajának bakján utazott amolyan inas-lambériában ... Losonc után Komárom, majd Bécs lett volna az útirányuk. A hölgyek ügyeskedésével egy vasúti állomáson Komárom hõse, Klapka György ismerte fel õt, aki egy osztrák õrtiszt kíséretében éppen tolonc-úton tartott a porosz határra.

A "lusta inas“, akinek "rendezetlen, tüskés szakáll keríté teljesen elhanyagolt arcát, de ami ennél sokkal jobban szemébe tûnt, az vörös homloka és vörös orra volt“- immár osztrák díszkísérettel vasúton folytathatta útját a csivitelõ báró Prónay Albertné szolgájaként Breslauba. Ott Klapkát a demokraták szerenáddal tisztelték meg, de akkor a szép báróné és rút szolgálója már Lipcse felé vonatoztak, s végül Aachenben kötöttek ki egy gyógyfürdõben ... Ámde a Sors kiszámíthatatlan, mert Horváthnak egyik nõvére is utána eredt Bécsbe, és a vonatban kikotyogta az úticélját - egy titkos rendõrnek!

A "Hölgyfutár“ írta meg a történet gálánsnak nem nevezhetõ folytatását, midõn az osztrák kormány Aachen rendõrfõnökétõl kérte Horváth kiadatását. A kapitány útálhatta a sógorokat, ezért toloncolás helyett maga szervezte meg Horváth fürdõbeli szöktetését. Amíg az vetkezni bement, kabinja elé rendõröket állított, mintha le akarná õt tartóztatni, de elõtte a kezébe reszelõt adott, és az illemhelyi kis szellõzõ ablakocska alá a hiányosan öltözött fõpapnak zárt kocsit rendelt. Kalandregénybe illõ, filmre való a történet. Horváth így eredt neki újra a határnak, s mivel útlevele, "úrnõje“, pénze se volt már néki, erdõkben, fák alatt éjszakázott, míg a belga zöldhatárra eljutott. "Egyébiránt vannak esetek - jegyezte meg a lap -, mikor jobb a fa alatt, mint rajta.“ -utalva itt a Pesten üresen, felcédulázva maradt akasztófára, mely Horváthra hiába várt. Mert akkor már várta egy új szerelem és házasság Marie Michelle Voignoux kisasszonnyal.

(RG)

Intézményesített gondoskodás