A kormány a faluházán

Fábiánsebestyén egészen a legutóbbi idõkig nem látott olyan rangos és sok látogatót vonzó lovasversenyt, mint a múlt hét végén, három napon át. A pályaavató országos minõsítõ és válogató fogathajtó verseny elsõ indulója az elsõ napon az eperjesi Kabai Lajos volt, Kígyó nevû lovával. A hajtó nem volt elégedett ez eredménnyel - összesítésben a harmadik helyen végeztek - , de talán magyarázatképpen hozzátehetjük, hogy a herélt ló életében ez volt a második verseny, amelyen elindult, s fáradtnak mutatkozott. Kabai Lajos nemrégiben tért át a kettesfogatról egyes fogatra, mégis, összességében együtt jól debütáltak. Kabai Lajos nevét nemcsak lovak révén ismerheti az ország (a tiszakécskei világbajnokságon ért el ötödik helyezést is), hanem mint zenész is sokáig mûködött, katonazenekarban fújt trombitát.

A versenyszámok között szerepelt díjhajtás, maratonhajtás és akadályhajtás: a kettesfogatok maratonhajtásában szép eredményt ért el Tóth Ferenc, a Fábiáni Kinizsi MGTSZ hajtója Rangos és Marlboro nevû lovaival, hiszen ebben a kategóriában igen nehéz mezõnyben a hatodik, összesítésben pedig a nyolcadik helyezést szerezte meg. Tóth Ferenc 1990 óta hajt, más fõiskolás korában is lovagolt, a szövetkezetben pedig a ménes vezetését bízták rá. Vallja: igazán komoly eredményeket csak az a hajtó tud elérni, aki megtanul lovagolni is.

Az összesítés szerint egyes fogatban 1. helyezést ért el Fábián Sándor, a gyulai Lovasklub hajtója, kettesfogatban a tápiószentmártoni Lázár Vilmos, négyesfogatban pedig a Szilvásváradi SE versenyzõje, Bozsik József.

Szombaton este a faluházán Farkas Sándor, a Magyar Lovassport Szövetség elnökének jelenlétében - aki több minõségében érdekelt lehetett itt - zajlott az elsõ két nap eredményeinek kihirdetése és a díjátadás, ahol a meghívottak között valóban illusztris vendégek voltak. Alkalom adódott természetesen arra, hogy sport- és lóbarátok a versenyzés izgalma mellett baráti hangon beszélgessenek. Erre az estére dr. Csíky László belgyógyász és karikatúra-szobrász kiállította alkotásait, a kormány tagjait megmintázta, õk a faluháza nagytermében körben foglaltak helyet, míg az ellenzék, s maga a köztársasági elnök kívülre, az elõtérbe rekedt.

Farkas Sándor országgyûlési képviselõ válaszolt a Szentesi Élet kérdéseire:

- Feltételezem, hogy nem most látott elõször fogathajtóversenyt...

- Valóban nem új keletû vonzódásom a lovassporthoz, elõször 1969-70 körül ismerkedtem meg a lovaglás alapfortélyaival az akkori Termál lovastelepén, mesterem, Pardy Gábor irányításával. Az õ indíttatásának köszönhetem, hogy remélem nem "végül", de eljutottam odáig, hogy ilyen rangos, országos hírû fogathajtóversenyt sikerült rendeznünk Fábiánsebestyénen.

- Kollégája, Tóth Ferenc említette, hogy a Kinizsi lovastelepén lovaglóórákat lehet venni. Esetleg a képviselõ úr lányai is látogatói ezeknek az óráknak?

- Gyerekként mindig keresték és találtak valami kibúvót, most, hogy középiskolások lettek, már egyre többet szeretnének lovagolni, az idejük viszont egyre kevesebb.

BL