Tánc - reggeltõl estig

Szatmári Szilvia október 24-én már második alkalommal igyekszik megrendezni a Peczárszky Katalin Emlékversenyt a városi sportcsarnokban. Az idei minden eddigi szentesi táncversemyt felülmúl majd, hiszen délelõtt 10 órakor kezdõdik és este tíz, tizenegy óra felé ér majd véget. Szilviával a hét elején beszélgettem.

- Kató néni köztiszteletben álló táncpedagógus volt, sokan ismerték és sokan tõle tanultak meg táncolni Szentesen. Szeretném, ha nem feledkeznénk meg róla, ezért is van ez az emlékverseny. Ráemlékezünk a sportcsarnokban felállított emléksarokkal is. Nem csak idõtartamában lesz különleges a rendezvény, hanem abban is, hogy osztott pályás lesz a verseny, tehát egyszerre két "térfélen" táncolnak majd a párok. Ez nem zavarja majd õket, hiszen ugyanarra a zenére táncolnak majd mindkét oldalon. Egyébként a következõ osztályokban mérik össze tudásukat a párosok: E osztály, junior I, II, D osztály junior 1,2 ifjúsági, C osztály junior 1,2 ifjúsági,, B osztály junior 1,2 ifjúsági, mindkettõ latin és standard táncokkal, valamint A és S ifjúsági és felnõtt korosztály csak latin táncokkal.

- Reggeltõl estig zajlik a verseny. Volt egy olyan film, amelynek az volt a címe, hogy A lovakat lelövik ugye…?

- Igen, de itt nem egy párosnak kell táncolnia végig, hanem többen táncolnak, lesz idõ a pihenésre. Remélem mindenki bírni fogja, a versenyzõk, a bírák és a közönség is.

- Hogy áll a szervezés?

- Támogatók már vannak: remélem, még lesznek is. A Polgármesteri Hivatal is ígért anyagi segítséget. A jegyek 400 Ft-ban fognak majd kerülni és a verseny hetében lesznek megvásárolhatók a helyszínen.

- Nagy létszámú lesz a mezõny, a szentesi versenyzõkkel szemben milyenek az elvárások?

- Országos, meghívásos versenyrõl van szó, gondolom jó verseny kerekedik majd belõle. Kb. 30 párosom fog indulni: vannak közülük olyanok, akik ott lehetnek majd a döntõben és ott már minden lehetséges.

- Végül egy kérdés, amely a magánéletedet érinti. Kisbabát vársz, sokan gondolhatják úgy, hogy most egy ideig szünetelni fog a Szilver Táncsport Egyesület munkája. Mi lesz a gyerekekkel?

- A verseny után sem fogok "leállni", ezeket a gyerekeket nem szívesen hagyom magukra.Segítségre szükségem lesz, de ott leszek velük én is. Dolgozunk tovább, mint ahogy eddig.

HV