Az idei termés jobb, mint a tavalyi

Elérkeztünk az új kenyér ünnepéhez: itt az ido, hogy az aratás után a mezogazdasági szakemberek értékeljék a betakarítás eredményét. Erre kérte lapunk Marsi Tibor gazdajegyzot.Szerinte az elozo évekhez képest most jobb minoségu búzát arattak a termelok. Ellenben idén több probléma mutatkozott az átvételi ár körül. Idén nem kapott a kenyérgabona aratás elott olyan esot, ami miatt minoségi romlás bekövetkezett volna. A termés átlagmennyisége 4,8 tonna/hektár, a körzetben található földek aranykorona értékét tekintve ez jónak mondható. Vegyes volt a terméskínálat abból adódóan, hogy különbözo kistermelok különbözo fajtákat különbözo agrotechnikával termesztettek. Maga a végtermék, a búza is más-más képet mutatott.- A garantált áron való átvétel hogyan és mennyire érinti a szentesieket?- Azoknak a termeloknek, akik a rövid határidot kihasználva bejelentkeztek, ezzel kapcsolatos problémájuk nem volt Akik a levelet megkapták, azok tudják, hogy nem a legközelebbi felvásárlóhelyre (Árpád Szövetkezet Erotakarmánygyár) kellett a kenyérgabonát szállítani. Átvétel elott természetesen a gabona minoségi vizsgálaton esett át és bizonyos kritériumoknak meg kellett felelnie. Akik nem jelentkeztek be, de mégis értékesíteni szerették volna a búzát Szentes vonzatában megtehették, sajnos, nem azon az áron, amit ok elképzeltek. Nem is a minoséget magát, hanem a vizsgálati módszereket nem lehet elég objektívnek látni: ugyanazon mintából két vizsgáló helyen két különbözo eredmény születhet - ez felháborító.Valahogyan meg kellene találni azt a minosítési rendszert, amelyben a termelo betakarítás elott tudja, hogy milyen minoségi kategóriák léteznek, melyek azok a feltételek, amelyeknek meg kell felelni. Akik az év során bármely okból kifolyólag - géphibásodás, agrotechnikai probléma, elmulasztott fejtrágyázás, növényvédelem hiánya - nem tudtak megfelelo végterméket eloállítani, nos azok ne ágaskodjanak. Abban az esetben, ha mindenre odafigyel és mindent jól csinál, annak eredménye aratáskor megmutatkozik.VZ