Amatõr Zenekarok Találkozója

A hetedik Kurca Parti Coctail Party új színfolttal gazdagodott. A szombati nap délutánja az amator zenekaroké volt és mindenki másé, aki nyitottnak és kíváncsinak érezte magát.Feltörekvo zenekarokban nem volt hiány, sot. Észak-Dunántúl és Budapest kivételével az ország szinte valamennyi részébol jöttek, de a helyi erok is szép számmal képviseltették magukat. Mindenféle megkötöttség nélkül végül 20 együttest választott ki az elozsuri, de egy közülük lemondta a szereplést. "Ne irigyeljetek bennünket, mert kurva meleg van!"- szólt le a színpadról az elso fellépo zenekar, a Kunhegyesrol érkezett Sírójáték énekesnoje, kissé elcsukló hangon. Aki tehette, a sörsátor huvösébe menekült, így aztán nem kellett messzire menni a habzó husíto folyadékért, azért az egyetlen anyagért, aminek segítségével túl tehette magát az ember a körülmények okozta nehézségeken. Ami a zenekarokat illeti: a kezdotol a félprofiig minden szint képviseltette magát. A dallamos metálban utazó Dying Wish például a saját kiadású kazettánál tart. Más, pontosabban az Egész Más pedig lemezszerzodés elé néz. Értük a Prognózis-fonök Vörös Pisti teljesen odáig volt. Ezzel gyakorlatilag el is dolt az elso hely sorsa. Ez az együttes az egyetlen (mármint az Egész Más), aki a városunkat képviseli az idén a Szigeten. Ott nem csupán negyed óra jut nekik, ezért onnan fogok majd részletes beszámolót adni róluk. Az Amator Zenekarok Találkozójának (versenyének) második helyét a mindössze négy hónapja együtt játszó Detroit csípte el progresszív, instrumentális muzsikájával. Vezetoje a szentesi fuvolista, László Attila. A megmérettetés tehát kettos hazai gyozelemmel zárult. A harmadik hely eldöntését - pontegyenloség miatt - kemény vita elozte meg. Az elementáris erovel nyomuló szegedi Freevol, a gimnáziumi zenekarhoz hasonlatos, de igen tehetséges martfui Logaritmus és a lendületes punk-zenekar, az elképesztoen pimasz színpadi show-t produkáló püspökladányi IQ pályázott rá. A probléma különdíjak kiosztásával oldódott meg. Ott volt még a tuzközelben a szolnoki Lord-epigon Nottingham, az egyedi törekvésekkel bíró csurgói Rögtön Jövök és a már említett Sírójáték is. A legnagyobb szurkolótábora az utóbbi idoben sokat fejlodött szentesi Still Strongnak volt, ezért ok kapták a közönség díját. A legszélsoségesebb megítélés alá a hardcore zene illetve az Enemy Efforts esett, ami sajnos nem hozhatott a közepesnél jobb végeredményt az annál sokkalta értékesebb produkció után. Legalább annyira sajnálom, hogy a szintén hazai színeket képviselo Blackline-nal nem sikerült érdemben megismerkednem, de azt a fránya Prognózis-interjút is meg kellett csinálni valamikor. Több zenekar neve mellé odaírtam, hogy tehetségesek, fejlodoképesek. Furdal a kíváncsiság, hol fognak tartani mondjuk, egy év múlva. Igyekszem majd becserkészni oket. Ha viszont jövore is itt találkoznának az amator zenekarok, könnyu dolgom lenne. Mért ne lehetne így? Talán a zenekarok is örülnének...olasz