Elérzékenyülve és meghatottan olvastam el a Szentesi Élet 4. oldalán, Kátai Ferenc aláírásával megjelent "A görög építészet hagyatékából " címû cikket.Meghatottságomat az okozta, hogy a cikkben szerepeltetett Szentes, Páva u. 3. szám alatti telek, az én szüleimé, és azok elõdeié, azaz nagyszüleimé volt. A cikkíró, "Pataki János gazdálkodó családjáé" így határozza meg, majd a város tulajdona lett. Az én édesanyám neve: Pataki Mária. Gyermekkoromat még azon a portán töltöttem el, sõt ott is nõsültem meg. Majd a város kisajátította a telkünket. Ha arra visz az utam, meg-megállok, és elnézegetem a górénkat, amely bizony a régi gazdálkodó családok között értékelve is igen szép felépítésû volt, különösen, amikor telve volt kukoricával. A régi hagyományos stílust õrzõ nagykapunkat is megõrizte a város, és igyekezett rendben tartani, emlékként. Sajnos a haszontalanul nevelt fiatal gyerekek sok kárt okoztak évek óta azokban a szépen, emlékként megõrzött építményekben. Lakóépületünk igen-igen öreg volt, már, ezért bontották el. A létesítmény valóban egyedi, és még nem mûemlék, de méltán az is lehetne, mert magában õrzi egy korszak gazdálkodásának stílusát. Ma már nem úgy kell értékelni, mint kukorica-górét, hanem mint egy tájjelleget õrzõ emléket. Nem értek teljesen egyet a cikkíróval abban, hogy ha mûemlékké válna a góré, és a nagykapu, azt feltétlenül át kellene telepíteni pld. Ópusztaszerre. Miért? Városunk annyira bõvelkedne mûemlékekben, hogy ezeket ki kellene mozdítani az eredeti helyükbõl? Hiszen ide, e városba is jönnek látogatók, akiket érdekelhetne a városunk központjában lévõ, tehát könnyen elérhetõ látványosság? Lehet, hogy kicsit elfogult vagyok ez ügyben, de ma már 58 évesen, szép gyermekkori emlékemet õrzi a két építmény és környéke, és még egy pár évig szeretnék arra járva emlékezni. Sipos Ferenc, Pataki Mária fia