... színésznõt szeretni - mi több! - színházi szakírónak, kritikusnak és rendezõnek, díszlettervezõnek is lenni, és egy érdemes élet koronájának csúcsán fél évszázada elmenni -, de nyomot hagyni - azt hiszem nem hétköznapi sors Márkus Lászlóé (Szentes 1881. november 19. - Budapest 1948. április 28.)Így gondolták ezt már tíz éve 1988-ban is az Életrajzi évfordulók 4. számának tiszteletre méltó szerzõi, Bodrits István, aki Márkus László szócikkét összeállította, és Labádi Lajos, aki a szerkesztõ társa volt. Sõt még Szabó Marianna, a grafikus illusztrátor is, aki "csak" tussal megrajzolta Bartók- és Balázs Béla operisztikus dalmûvének díszletrészletét, azt a bizonyos misztikus, soha fel nem táruló hetedik ajtót... (Most ne menjünk bele a szüzsé részleteibe!)Márkus László (tehát nem a Foxi Maxiból és nem is a Frédi és Bénibõl), hanem innen Szentesrõl, tálentumával megtöltötte a magyar mûvelõdéstörténet kincses palotáját, 1907-tõl a Magyar Színház rendezõje, '17-ben a Déli Hírlap alapítója, '19-tõl az Apolló Kabaré rendezõje, '22-tõl a Pesti Hírlap vezércikk-írója, '23-tól az Operaház fõrendezõje, '24-tõl igazgatója, hét színmû, négy daljáték szövegírója, Balázs-, és Bartók Béla barátja, - de ne untassuk egymást -, mondhatni, hogy nem egy sima figura... (Az ilyenektõl gömbölyû a Föld.)Szentesen született. - Ámde! Állítólag véletlenül. Éppen erre szekereztek, amikor Márkus Ágostonné asszony - a Körös-Tisza-Maros Ármentesítõ Társulat mérnökének várandós neje a Vásárhelyi út rázós kockaköveinek hatására, már nem bírta tovább az egyre sûrûsödõ fájdalmakat, és inkább bekéretõztek a Stammer-házba, minthogy a kocsin szülessen meg a kisbaba... (A történetet még jól tudta néhai Király Angyalka néni, és Bodrits szerkesztõ úrnak el is mondta...- az akkori Lenin út 3-ban) Márkusék azután elkerültek Máramarosszigetre, mert Ágoston apukának itt már kitelt, és az állami hivatal oda rendelte ki õt. De egész életükben, ha erre jártak újra, átutazóban is mindig betértek egy pár percre a szentesi "szülõi házba" és beszélgettek az itthoniakkal. Pillanatokra bár, de otthon érezhette magát Márkus László is ...Hiába! Mert most, a halála félévszázados fordulóján is hiába terveztük a fõvárosi sírját rendbe tenni, családját fölkeresni, ápolni a "szülõ-városi" kapcsolatot. Mert az ún. "Közmûvelõdési" Bizottság ezt is elvetette. Megspórolt a város az adófizetõk pénzébõl kb. 30 ezer Ft-ot... Mert mi is történt volna? Néhányan beültünk volna egy mikrobuszba, drótkefét, spatulát, kiskapát és egy koszorút vittünk volna a sírjára. Bucsány tanár úr sírbeszélyt tartott volna, valaki fényképet készített volna, és a helyi lap mostani számában beszámoltam volna arról, mit kaptunk (kéziratot, fényképet, relikviát, stb.) a Márkus-családtól...Márkus László egy Szentesen született jöttment. Most ez beigazolódott, mert ha nem az volna, akkor én is többet írtam volna róla. (De ne fokozzuk!)Volna egy két szavam a bizottság tagjaihoz, de én is csak jöttment vagyok.Így azután csak írok, mert azt még lehet. (Vagy csak lehetett volna?) Rózsa