Szentesrôl Szent Ferenc városába

Májusban egyhónapos körúton jártunk az Egyesült Államokban. Atlantától Las Vegasig és New Yorktól San Franciscóig számtalan családlátogatást szerveztünk meg feleségemmel. Szentesrôl vittünk jó híreket, néhány tucat képeslapot, Berkecz István festômûvész és Major Anna grafikus ajándékait, valamint a Polgármesteri Hivatal is biztosított az érdeklôdô befektetôk, amerikai vállalkozók számára városunk fejlesztési lehetôségeit, kereskedelmi kapcsolatkeresését feltáró igényes, színes angol nyelvû kiadványokat, amiket átadtunk az érdeklôdôknek. Nem rokonokhoz mentünk, hanem válogatottan más-más korú, vallású származású és foglalkozású betelepülôkhöz", hiszen abban az országban mindenki csak betelepült lehet az ôslakos indiánokon kívül, akikrôl a múzeumokban mint született amerikaiakról" emlékeznek meg. Sajnos, indián családnál nem volt módunk néhány napot tölteni, bár rezervátumaik környékén jártunk és tapasztalataink eléggé lehangolóak a velük való bánásmód miatt. Jogaik ugyan megvannak, de a pénzügyi lobbyk érdeke bármilyen szerzôdést ma is megváltoztathat, ha az eléggé sanyarú életet biztosító rezervátum területén utat, vasutat kell átvezetni, vagy repülôtér építésére van szükség, esetleg ásványi kinccsel gazdagon ellátott földet találnak a kutatók.

San Franciscóban két közösség - egy református és egy katolikus - fogadott bennünket. Feleségem, dr. Gabnai Margit, a Magyar Református Egyház Redvood City-i templomában vett részt az istentiszteleten, és az utána következô fehérasztal fogadáson. Éppen anyák napja volt, Amerikában, mindig május 2. vasárnapján tartják meg, ezt a miénknél hagyományosabb és erre többet adó ünnepet. Útitársam" felkérésre szólt néhány szót arról a vallási közösségrôl, ahová vasárnaponként eljár, és a két igen aktív lelkész, Gilicze András és felesége munkájáról is megemlékezett. Katona Jenô lelkész az istentisztelet után megemlítette a jelenlevôknek, érdemes lenne támogatást küldeni a két kiváló szentesi lelkész munkájának segítése céljából. 220 dollár gyûlt össze szempillantás alatt. Idehaza éppen azon gondolkodtak a felsôpárti református templom tiszteletesei, miképpen oldhatják meg a nyári, ifjúsági tábor bekerülési költségeinek csökkentését, hogy a szûkös anyagiakkal rendelkezô szülôk gyermekei se szenvedjenek hátrányt... Ez a gond megszûnt.

A katolikusoknál magam is részt vettem a szentmisén a Szent István királyról elnevezett katolikus misszió templomnyi kápolnájában. A közelben bencés középiskola mûködik, amelyik a Pannonhalmi Apátság testvérintézménye. Magyar tagozat is létezik. A plébános úr a templom ajtajában fogadta a hívôket, akik - mintegy 60-70-en énekelték együtt az oltár oldalában elhelyezett orgonán játszó kántorral Kezdôdik az ének, az úr fölségének, kezdôdik a szent áldozat...." Magyar szenténekek, magyar prédikáció és mindannyian megáldoztak a jelenlévôk. A szentmise végén áldás, és meghatódottság nélkül alig lehetett átérezni, mit jelent itt a Csendes-óceán partján, amikor az orgonista elkezdi játszani a Himnusz elôjátékát. Öreg székelyek, 56-osok, ma már a nyugdíj felé közeledve és középkorú asszonyok családostól, a pappal együtt énekelték.... Balsors akit régen tép...." Az utolsó sor után - ahogy szokás az amerikai magyar templomokban - azonnal egy átvezetô akkordot fogott a fiatal kántor és a felsóhajtott a szétszóratott magyarság: A székely himnusz!

A szentmise végeztével a kottáit csomagoló kántorhoz léptem. A bemutatkozás váratlanul jól sikerült. Rám nézett, és azt kérdezte: Nádor István, Szentesrôl? (Tudtam, hogy egyszer világhírû leszek, de hogy ily hamar, azt a közismert szerénységem miatt magam sem képzeltem soha.) Igen, Szentesrôl indultunk egy hónapja - szóltam döbbenten.

-- Én pedig Nagy Endre vagyok, a zeneiskola igazgatójának a fia. Itt zongoramûvész tanárként dolgozom és természetes, hogy a magyar szentmisén orgonálok. --

Megnyugodtam. Egyelôre a világhír ilyen véletlenek közbeiktatásával alakul. Lassan, de azért már csak eljutott a Csendes-óceánig... ahol -- egykor így énekeltünk -- véget érnek a csaták.

Nádor István