Két pontra a kiesô helytôl

Dr. Makay Andor szakosztályvezetôt városunk sakkcsapatának játékáról kérdeztük: – Négy fordulón vagyunk túl. Jelen pillanatban a csapat húsz ponttal a kilencedik helyen áll. Teljesítményünk két vereség, egy döntetlen, egy gyôzelem. Az eddig mutatott játékkal elégedett vagyok. Hetvenöt százalékos teljesítményt nyújtott Kovács György, Karsai István. Ötven százalékos Hajdú István, Nagy Helga, Mokcsay Róbert, Pallos László. Két játékos nem hozta a várt eredményt. A hátralévô mérkôzéseken olyan eredményt érjünk el, hogy ne legyenek kiesési gondjaink. Azután anyagi helyzetünket kell javítani. Bízom abban, hogy akik eddig is támogattak bennünket, nem fordítanak hátat most sem.

Dunás Varga Zoltán