Közel százmillió

Sikerágazat a pályázatírás

Az biztos nem kap, aki nem kér - akár mottója is lehet a költségvetéssel foglalkozóknak ez a régi igazság. Hiszen napjainkban a gazdálkodás nem automatikusan, központi „leosztás” alapján történik, hanem komolyan figyelni kell a lehetôségeket, a pályázati kiírásokat, hogy a meglévô pénz mellé valamennyit hozzá tudjanak tenni. A szentesi Polgármesteri Hivatal munkatársai felismerték ezeket e lehetôségeket, s igyekeznek minden alkalmat megragadni, s pályázatírással kiegészíteni a szûkös kereteket. Krajsóczki Sándorné költségvetési csoportvezetôtôl megtudtuk, a költségvetési törvény bizonyos területeket nyitva hagy az önkormányzatoknak, lehetôséget teremtve ezzel pályázatok készítésére és benyújtására. Nem elég azonban jó koncepciókat elkészíteni, nagyszerû ötleteket kitalálni, ezeket el kell tudni adni, magyarul meg kell nyerni a pályázatokat. Ebbôl a szempontból sikeresnek mondható a mögöttünk hagyott év, hiszen a város önkormányzata közel 100 milliós pályázati pénzzel tudta kiegészíteni költségvetését, s ebben az összegben nincsenek benne a város intézményeinek önállóan beadott, s nyertes pályázatai. 1996-ban a költségvetési törvény adta lehetôség volt a lakossági tüzelôolaj felhasználás kiváltásának támogatása, melyre harmincegy milliós támogatást nyert a város. Ennek elosztása a rászorulók körében a megfelelô indokok alapján megtörtént. A legjelentôsebb eredményt, (melyet a második fordulóban nyert meg a város) az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok részére kiírt pályázat sikere jelenti. Ebben az esetben nagyon kemény feltételeknek kellett megfelelni, olyan kimutatásokat kellett készíteni, amely több részbôl tevôdött össze, de szöveges indoklást is tartalmazott. Az önkormányzat munkatársai napi kapcsolatban álltak az illetékes minisztériummal és tárcaközi bizottsággal a döntés meghozataláig. Az eredmény húszmillió forint, melyet 97-ben az intézmények mûködési költségeibe lehet majd visszaforgatni. 96-ban pályázat kiírásával támogatta az állam, ha a korengedményes nyugdíjazás létszámcsökkentéssel jár. A városban végrehajtott racionalizálási program keretében történt létszámcsökkentés költségét, huszonkétmillió forintot teljes egészében megszerzett a benyújtott pályázata alapján a város önkormányzata. De sikeres volt a Nagyhegyi kerékpárút 7,8 millió forintos pályázata, s az egészségügy fejlesztésére beadott koncepció is egymilliós támogatást kapott, amit 97-ben új orvosi rendelô építésére vagy felújításra fognak felhasználni. A közoktatás társulásos formában történô ellátása címén nyert 3,3 millió forinttal az oktatás magasabb szintû technikai feltételeit teremtették meg. A városban több mint háromszázan léptek be a nyugdíjpénztárba, az erre beadott pályázat is sikeresnek mondható. Krajsóczkiné asztalán már ott vannak bejelölve a következô év pályázati lehetôségei, lakossági közmûfejlesztés támogatására, lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatására, rendszeres gyermekvédelmi, gyermeknevelési támogatásra, szakmai fejlesztésekre: a közoktatás számítógépes hálózatának kiépítésére, pedagógusok szakvizsgáinak, továbbképzéseinek támogatására és még sorolhatnánk. Tehát készül a város költségvetése, de emellett igyekeznek minden lehetôséget megragadni ennek bôvítésére.

Majtényiné