"Kizökkent az idô !. ."

"- óh kárhozat, hogy én születtem helyretolni azt ..." - sóhajtott volna Kis Mihály helybeli órás mester 1845-ben, amikor megbízást kapott a Nemes és Érdemes Tanáts-tól, hogy a Római Katholika egyházi torony Órájának elkészítését 1800 Váltó forintokért felvállalja. Nem valószínû, hogy ismerte Shakespeare Hamlet-ját, de ha igen, csupán Schéner György vásárhelyi geometra és táblabíró fordításában, esetleg angol eredetiben silabizálhatta volna, mert Arany akkoriban még nem ért rá a Nagy William magyarítására... Százötven éve, 1846, december 10-én keltezte a mester a megbízó városatyáknak a számlát helyettesítô levelét, melyben így panaszkodik: "még abban az idôben, mellyben mind a´ Vas és Réz, mind pedig az élelembeli Szerek sokkal oltsóbbak valának mint most, és a´ jövendôt nem tudva, magam az akkori körülményekhez alkalmazva felvállalván, - mind a´ Vasnak, mind a´ Réznek, mind pedig az élelembeli Szereknek idô´közbeni felette nagyra árosodásának természet szerinti következménye az lett: hogy az érdeklett Órának készítésén már három fertály évig dolgozván. Negyedmagammal, arra tsak eddig 800 Pengô forintokat kiadtam, és az óra tökéletes elkészítéséig még legkevesebb nyoltz heteket ugyantsak negyed magammal dolgozni kénteleníttetvén, azon 600 Váltó forintokat nem buknom tellyes lehetetlenség !" Nem szaporítva a szót, a levéltárban majd fél centi vastag iratcsomóból kiderül, hogy Kis Mihály soha egy kummával több bért nem kapott meg a város "Nemes és Érdemes Közönségétôl" - még - "kitsikarólag taksálva" sem. Nincs is áldás a másfélszáz éves szerkezeten, pedig nem kismiska egy ilyen kovácsolt vas óra - vetem föl a kérdést Vidovics Ferenc órásmesternek, aki a kis toronykapu táblájának tanusága szerint a "toronyóra karbantartója". Most is az olajos flakont hozza magával, mert - úgymond "fázik" a 2 méteres acél inga, ilyenkor picit összehúzódik, és a normális percenként 21-nél többet leng. Magyarul siet. Tizenkét percet is magára szed a jövô idôbôl hetente. Ilyenkor nincs mit tenni, fel kell mászni hozzá, és korrigálni kell a számlapon. Vidovics bátran elmondhatja, hogy az így kizökkent idôt neki kell helyre-tologatni... - "Óh Kárhozat ?" - kérdem Arany Jánossal a mestertôl. - Nem. Szívesen járogatok ide ministráns korom óta, amikor még harangoztunk is, és még mûködött a szerkezet ütô-része. Itt ebben a fordulóban van félrerakva a negyed- és egész órákat kiharangozó óramû 25-30 éve leszakadt a súlya... - hiába, igaz a mondás: "Gyenge órás -, erôs rugó !" Vagyis most is erôs rúgóerô, sok pénz kellene a gyenge órásnak, hogy a harangos órajátékot visszaállítsa. - Meg tudná csinálni ? - Természetesen, de én is csak "negyedmagammal", mint egykor Kis Mihály, mert ez egy komoly szerkezet. És közben elhaladunk a falépcsôkön az óraszerkezet homokkôbôl faragott acélcsigás súlya mellett, és már hallatszik is a pittyegés. Egy lengésre kettôt pittyeg, mert a járata, az ún. visszatérô Clement-féle gátszerkezet így szabályozza. Közben elhaladunk a tizenéve nem használt ládás kereplô mellett, amit akkor tekertek meg itt az óraház alatti ablakban, amikor a harangok Rómába mentek. Ez sem mûködik. A méltósággal métereseket lengô acélinga mellett felérve az óraszintre csodálatos kép fogad. - Valóban nem kismiska Kis Mihály egyedi, acélból kovácsolt szekrény-méretû mesterremeke. - Nemrég teljesen szétszedtük, és bár mesterjegyet nem találtam benne, az ún. hidak illeszkedô végei mind úgy vannak bejelölve, hogy egy gyerek is össze tudná rakni újra. Amikor a kovácsolt keréktengelyt felfüggesztettük, és kalapács-csal megütöttem, gyönyörû harang- zengést adott, ami bizonyítja: kivételesen finom kovácsmunka. Az "Anker-féle" gátkerék és a járat percenként 42-szer összecsókolózó ékein még ma sem látszik semmiféle kopás. Igaz, a gátkerék olajfürdôben merítkezik - fogyaszt is rendesen... De az összes kerékfog is mind egészséges, ezeket én olajozom hetente. Közben elnémulunk, mert a fejünk fölött beindul a nagyharang. Vidovics a két kezébôl formál keresztet, és feje fölé emeli. Megértem: odalent a hajóban most van Úrfölmutatás... Bugyi Antal százezer pengôforintján és több adakozó polgár Péter-fillérein kicserélt nagyharang a mindennapjaink kedves hangadója, de így emberközelbôl félelmetes! Mellette a kis lélekharang, épp egy kis terccel magasabb, és itt vannak a negyedeket és a kerek órákat immár évtizedek óta nem kondító kisharangok. – Ôk pedig Moszkvába mentek! – gondolom. Ideje lenne visszatérniük onnan. Most minden esetre ipari mûemlékké fogjuk nyilváníttatni, hátha az új törvény erejével meg lehet csapolni majd valamiféle készpénzeket, hogy az ütôszerkezetet újra beüzemelhessük. Évekbe telik, de mi az egy 150 éves óramatuzsálemnak? A Péter háznak 13 év kellett. A Fridrich- mûteremnek már csak 7. A Kálvária-temetô Golgotájának talán majd még 3 ..., és az órajátéknak ? Ezen gondolkodom, amikor elmegyek Szent József kicsit már elôre bukó, megrepedt ércalakja mellett. Jézuska apukája talán a Kisded születésének 2000. ünnepére (4 év múlva!) rendbe tétettetik. Ez pedig az órás mester özvegyének ajándéka, özv. Kis Mihályné állíttatta. - Talán ô kapta meg a mesternek járó pénzeket? Én nem tudom! De hiszek benne.

Rózsa Gábor