Segítségre szorul, mégis másokon segít

 

A munkámból adódóan igen sokat járok a városban. Sajnos szomorúan veszem tudomásul azt, hogy a mozgáskorlátozottak, gyengén-látóknak a biztonságos közlekedéshez szükséges segítségnyújtásban az emberek igen közömbösek. Ez a gondolat vezérelt akkor, amikor megkerestem Sarkadi Zoltánt, aki köztudott, hogy gyengén látó. Ô maga is segítségre szorulna, és mégis az embereken próbál segíteni, mint gyógymasszôr. – A sport iránti szeretet vagy az emberek egészségi állapotának helyreállítása volt fontos abban, hogy ezt a foglalkozást választottad? – Elsôsorban az embereken való segítség. Nincs kivétel, hogy sportoló vagy másmilyen ember. Azért jönnek hozzám, mert bajuk van. Örülök, ha tudok rajtuk segíteni. Annak nem, ha elmennek mellettem az utcán, s nem teszik lehetôvé a biztonságos közlekedést számomra. Nagyon meglepô, az idôsebbek segítôkészebbek, mint a fiatalok. – Ezek szerint az emberi közömbösségrôl rossz tapasztalataid vannak? – Nem minden emberrôl. Többségükrôl sajnos igen. Szentesen is kezdôdik a rohanó világ, igaz kicsiben. Naponta tapasztalom itt a fôutcán, hogy rohannak az emberek, felbuknak, nem oda figyelnek. – Hogyan sikerült ezt a tanfolyamot elvégezned? – A nyolcadik osztály befejezése után két helyre jelentkeztem: egyrészt gyógymasszôrnek illetve Csongrádra, a gimnáziumba. Az elsôre vettek fel. Egyéves ingyenes tanfolyam volt vakok és gyengén látók számára az ORFI-ban. Ezt sikeresen elvégeztem. – Hogyan tudod érzékelni azt munkád folyamán, hol van a baj gócpontja? – Ehhez tudni kell a betegség eredetét, tüneteit. Gyakorlatban elsajátítottuk, hol fordul elô. Ha úgy jön a beteg, hogy lumbágója van, akkor meg van az a pont, ahová nyúlni kell. – '97 hajnalán mi volna a három kívánságod? – Elsô: jöjjön vissza a látásom. Második: legyen egy jó szakmám. Harmadik: még több jó barátaim legyenek. – Hallom, gondjaid vannak. Mondanál errôl valamit? – Röviden annyit, hogy a vállalkozókat nagyon sújtja a TB. Engem is érint, hiszen kilencezer forint/hó, ehhez jön még a terembér (Sportcsarnok), kenôcsök, testápolók, olajak árai. Ezt így fenntartani nagyon nehéz. Az elôbb említettek miatt, úgy tûnik, a mûködésem szüneteltetni kell. El kellene azon gondolkodni, hogy a beszélgetô-partneremhez hasonló embereken nem tudna- e valamilyen formában a TB segíteni, nem biztosíthataná számukra, hogy könnyebben tudjanak önálló életet élni . Dunás Varga Zoltán