Site Overlay

A SzentesFilm oldal kezdeményezésemre jött létre. Gimnazistaként magam is bekapcsolódtam a HMG Amatőrfilm szakkörének munkájába, s főiskolásként VHS technikával több kisfilmet is készítettem. Az ezredforduló környékén kezdtem el kutatni, rendszerezni és archiválni a Szentesen és környékén egykor működő Amatőrfilm Klub (AFK) anyagait.

Az AFK egykori tagja Szabó Árpád VHS szalagra mentette a filmeket. A munka ezen kazetták digitalizálásával kezdődött meg, majd ahogyan sorra kerültek elő az eredeti filmtekercsek és hangszalagok a digitalizálás a mesterszalagok alapján folytatódott. Mivel mind a VHS szalagok, mind a super8-as és 16-os filmek kópiái erősen elhasználódtak, így a munka az idővel versenyt futva valódi leletmentéssé vált.A digitalizált anyagokból szerkesztésemben 2006-2011 között öt DVD kiadvány készült, melyek megtekintésével mindenki felidézhette a 60-70-es évek hangulatát.

A későbbiekben kiegészült a digitalizálás más filmes csoportok anyagainak archiválásával. Így került sor a Szentesi Videóújság stábjának anyagaira, Urbán Ferenc videófelvételeire, illetve a HMG amatőrfilmes szakkörének filmkópiáira.Nagy segítséget jelentett a Szentesi Városi Könyvtár és Szentes Városért Közalapítvány anyagi támogatása, mely segítségével megvalósulhatott az eredeti filmtekercsek professzionális digitalizálása.

Időközben Kotymán Lászlónak köszönhetően előkerültek a honvédségi helyőrségi klub amatőrfilmes csoportjának felvételei is, így folyamatosan bővül a már most is több, mint száz órás filmgyűjtemény.

Az oldalon helyet kaptak az általam, mint szerkesztő-műsorvezető és Viola István vágó által a Szentes Televízióban 2019 óta vetítésre kerülő Szentes Anno és Szentes Anno+ adásainak felvételei is, melyek az archívum filmes anyagait mutatják be korabeli dokumentumok, sajtótermékek segítségével feltárva a korszak eseményeit, történéseit.

Az oldalon és a kapcsolódó SzentesFilm Youtube csatornán közzétett anyagok “Karikó-Tóth Tibor, SzentesFilm” forrásmegjelöléssel használhatóak fel!

© Karikó-Tóth Tibor, SzentesFilm (portréfotó: Síró Lajos, 2014.)

e-mail: szentesfilm@gmail.com

SzentesFilm – Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/421479775425451/

Életre kelt képek, szerdán a Városi Könyvtárban és a Szentesfilm honlapon bármikor
Közreműködik: SoFeat Duó, Karikó-Tóth Anna, Puskás Gabriella
Kurca Televízió, 2022. május, Az adás hossza: 8:54
Riporter: Börcsök Noémi, Operatőr-Vágó: Nyári János
SzentesFilm honlap bemutató a Városi Könyvtárban, 2022.05..04.
Közreműködik: SoFeat Duó, Karikó-Tóth Anna, Puskás Gabriella
Szentes Televízió 2022. május 4., Az adás hossza: 11:51
Szentes Anno logo
Szentesi Híradó 1969-70, DVD 1., 2006.
Videodigitalizálás és kiadványterv: Karikó-Tóth Tibor
DVD menü és borító: www.vfred.com

Szentesi Híradó 1969-70, DVD 1., 2006.
Videodigitalizálás és kiadványterv: Karikó-Tóth Tibor
DVD menü és borító: www.vfred.com
Szentesi Híradó 1971-76, DVD 2., 2007.
Videodigitalizálás és kiadványterv: Karikó-Tóth Tibor
DVD menü és borító: Urbancsok Győző
Szentesi Híradó 1971-76, DVD 2., 2007.
Videodigitalizálás és kiadványterv: Karikó-Tóth Tibor
DVD menü és borító: Urbancsok Győző
Szentesi Híradó 1980-82, DVD 3., 2008.
Videodigitalizálás és kiadványterv: Karikó-Tóth Tibor
DVD menü és borító: www.vfred.com
Szentesi Híradó 1980-82, DVD 3., 2008.
Videodigitalizálás és kiadványterv: Karikó-Tóth Tibor
DVD menü és borító: www.vfred.com
Szentesi Videó Újság 1., DVD 4., 2009.
Videodigitalizálás és kiadványterv: Karikó-Tóth Tibor
DVD menü és borító: www.vfred.com
Szentesi Videó Újság 1., DVD 4., 2009.
Videodigitalizálás és kiadványterv: Karikó-Tóth Tibor
DVD menü és borító: www.vfred.com
Amatőr Filmklub, Szentes 1965-85., DVD 5., 2011.
Videodigitalizálás és kiadványterv: Karikó-Tóth Tibor
DVD menü és borító: www.vfred.com
Amatőr Filmklub, Szentes 1965-85., DVD 5., 2011.
Videodigitalizálás és kiadványterv: Karikó-Tóth Tibor
DVD menü és borító: www.vfred.com