Tábor Gyergyóban (2013)

Az Árpád Szabadidős Sportklub és a Szentesi Gyermekbarátok Egyesülete szervezésében a gyergyóremetei Fráter György Általános Iskola meghívásának tettünk eleget cseretáborozás formájában. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Hódmezővásárhelyi Tankerülete által fenntartott szentesi Rigó Alajos gyermekotthonból, ahonnan több pedagógus is tagja az egyesületnek, először vettek részt gyermekek, a már 15 éve működő, határon átnyúló programon. Köszönet a lehetőségért, hiszen meghatározó élményben volt része a 6 kisgyermeknek.

Július elején a gyergyóremetei gyerekek vettek részt a szentesi klub kézműves táborában. Július közepén a szentesi gyereket fogadták Gyergyóremetén, akik a táborban résztvevő gyerekek családjánál voltak elszállásolva. A családok szerető gondoskodással vették körül a szentesi vendégeket, amiért hálás köszönetünket fejezzük ki.

Tartalmas programmal készültek az iskola pedagógusai. Jártunk Eszenyőben a vízimalomnál, Csutakfalván a Svájci házban, ahol Tini olimpián mérték össze ügyességüket a gyerekek. Buszos kirándulás alkalmával megnézték a nyergestetői '48-as emlékhelyet, majd a kézdivásárhelyi múzeumban megismerkedtek a város céhes múltjával, ahol különféle kézműves technikákkal ismerkedhettek meg a gyerekek. Köszönjük a tartalmas programokat, a szíves vendéglátást, azt a sok szeretetet, amit kaptunk a vendéglátó családoktól és a tábori programot vezető pedagógusoktól. A 9 gyermeket Maczelka Lászlóné, a gyermekotthon család és utógondozója kísérte el a táborozásra.

gyergyo