Mi
is magyarok vagyunk!

A
Szentesi Szabadidős Sportklub
több
éve tart kapcsolatot és szervez rendszeres közös programokat
Gyergyóremetén a Fráter György,
Novo Orahovón az Október 8. és
Füleken a Magyar Ifjúság Úti Általános Iskolákkal.
Kérjük,
adója 1%-ával, illetve az Ön számára
megfelelő
más módon támogassa
Közhasznú
Egyesületünket, hogy a határainkon
átnyúló
kapcsolatainkat továbbfejleszthessük,
és tervezett programjainkat 2009-ben is megvalósíthassuk!
Számlaszámunk:
10402836-28351687-00000000
Adószámunk:
19084530-1-06

FELHÍVÁS
Tisztelt labdarúgást kedvelő Sporttársak!
A Szabadidős Sportklub ez évben is megrendezi a Gágyor János Amatőr Teremlabdarúgó Emléktornát 2010. március 20-án 8 órai kezdettel a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban.
Az tornán legfeljebb 12 csapat vehet részt.
Nevezési díj: 6.000 Ft./ csapat
Megyei I. o. igazolt játékos legfeljebb 2 fő nevezhető csapatonként.
Nevezni lehet a Szabadidős Sportklub 6600 Szentes, Tóth J. u. 28/A. szám alatti klubhelyiségében 2010. március 10-ig szerdánként 15 és 17 óra között a nevezési díj befizetésével. Sorsolás: 2010. március 10-én 17 órakor a klubhelyiségben.
Az Emléktornával kapcsolatban bővebb felvilágosítás kérhető Léhi Gábor klubelnöknél a 63/314-399-es vagy a 30/468-87-69-es telefonszámokon.
Mindenkit szeretettel vár a Rendezőség.
FELHÍVÁS
Tisztelt kézilabdát kedvelő Sporttársak!
A Szabadidős Sportklub ez évben is megrendezi a már hagyományos Tavaszi Női Amatőr Kézilabda Tornát 2010. március 6-án 9 órai kezdettel a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban.
Az tornán legfeljebb 6 csapat vehet részt.
Nevezési díj: 6.000 Ft./ csapat
Nevezni lehet 2010. március 3-ig a Szabadidős Sportklub 6600 Szentes, Tóth J. u. 28/A. szám alatti klubhelyiségében szerdánként 15 és 17 óra között a nevezési díj befizetésével.
Az tornával kapcsolatban bővebb felvilágosítás kérhető Léhi Gábor klubelnöknél a 63/314-399-es vagy a 30/468-87-69-es telefonszámokon.
Mindenkit szeretettel vár a Rendezőség
SZABADIDŐS SPORTKLUB "A sport legyen a szenvedélye(d)!"
SZENTES
MEGHÍVÓ
Értesítjük kedves tagjainkat, hogy a klub Közgyűlését 2010. március 5-én rendezzük meg 16.30 órai kezdettel a Hegedűs László Helyőrségi Klub földszinti termében. (6600 Szentes, Ady E. u. 2.)
A Közgyűlés napirendi pontjai:
- Beszámoló a klub 2009. évi tevékenységéről
- A 2009. évi Mérleg és Közhasznúsági jelentés elfogadása
- 2010. évi Programterv és Költségvetési terv elfogadása
- Nőnapi köszöntő
Kérjük a hölgy tagjainkat, hogy kínálnivalót hozzanak magukkal. Üdítőről a klub gondoskodik.
Mindenkit kedves tagot szeretettel vár a Klub Elnöksége.

Tisztelt Szerkesztőség!
A Kontavill Lövészklub és a Szabadidős Sportklub Szentes, 2009-ben is megrendezi szokásos "Szeretetakció a szegények karácsonyáért" lövészversenyét.
A rendezvényünk célja, hogy a befolyt nevezési díjjal támogassuk a szeretetakciót!!!
Kérés az lenne a szerkesztőség felé, hogy a felhívásunkat legyenek szívesek leközölni.
Köszönettel: Ignácz János lövészetvezető
"Mosolyt az Arcokra, Melegséget a Szívekbe" Karácsonyi gyermekrendezvény
A Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szövetsége minden évben megrendezi a "Mosolyt az Arcokra, Melegséget a Szívekbe" Karácsonyi gyermekrendezvényét. Mint eddig minden alkalommal most is meghívást kapott a szentesi Szabadidős Sportklub.
A rendezvény fő célja, mint ahogy a címben is szerepel a gyermekek karácsonyának szebbé tétele. Ezzel is szeretnék számukra egy felejthetetlen, boldog ünnepnapot a karácsonyfa alá tenni. Természetesen a program keretét itt is a mozgás és a sport határozta meg.
December 19.-én reggel azokkal a gyerekekkel, aki eddig is aktívan részt vettek a klub éves rendezvényein elindultunk Budapestre. A rendezvény helyszíne a Testnevelési Egyetem Alkotás u. sportcsarnoka volt. A rendezvény háziasszony szerepét Barabás Éva műsorvezető töltötte be. Fővédnöke: Dr. Simóka Beáta - államtitkár. A verseny lebonyolításában pedig kimagasló eredményeket elért élsportolóink segítettek.( Kemény Dénes, Igali Diána, Benedek Dalma, Kökény Bea, Kovács Mihály, Borsay Szabolcs, stb.)Csapatok összeállítása a következő szempontok szerint történt. Általános iskolák felső tagozatos diákjai. A csapat létszáma 8 fő melynek összetétele: 1fiú, 1 leány évfolyamonként. A feladat pedig három fordulóban különböző sorversenyeken történő részvétel. Ezeken labdavezetés, célba dobás, hullahopp karika játékok és egyéb ötletes feladatok voltak. Küldöttségünk 50 főből állt, akik közül kerültek ki a résztvevő sportolók. A versenyzők sikeres helytállása után a nap megkoronázása LL JUNIOR és Caramel koncerttel zárult.
Este kellemesen elfáradva, szakadó hóesésben érkeztünk meg Szentesre.
Köszönet a Fábiánsebestyéni Általános Iskola, a Koszta József Általános Iskola, Deák Ferenc Általános Iskola tanulóinak és felkészítő tanárainak az eredményes részvételért.
S mindez nem jöhetett volna létre a fábiánsebestyéni önkormányzat, Koszta József Általános Iskola Alapítvány és a Dák Ferenc Általános Iskola segítsége nélkül
Köszönettel a Szabadidős Sportklub nevében:
Ignácz János
szervező


Szeretetakciós verseny 099
Megjegyzés: A számítógépes vírusoktól való védelem érdekében a levelezőprogramok megakadályozhatják bizonyos típusú fájlok csatolt fájlként történő küldését és fogadását. Az e-mailek biztonsági beállításai között megtalálhatja, a csatolt fájlok kezelésének módját.
A Szabadidős Sportklub és a Kontavill lövészklub a hagyományoknak megfelelően idén is megrendezte a Szeretetakciós lövészversenyét 2009. november 21.-én a Kontavill lőtéren. Vidéki csapatok is szép számmal jöttek el a programunkra. A nevezők száma 30 fő volt. A nevezési díjakból befolyt teljes összeg a szeretetakciós csomagok elkészítésére ajánljuk fel.
Szeretetakciós lövészverseny eredményjegyzéke!
Női egyéni:
1. Varga Erika Tünde 163 kör Kontavill Szentes
2. Vecseri Éva 155 kör Kontavill Szentes
3. Simon Mihályné 153 kör Lövészklub Bordány
Férfi egyéni:
1. Doktor József 174 kör Kontavill Szentes
2. Postás László 165 kör Kontavill Szentes
3. Pusztai Péter Pál 161 kör Kontavill Szentes
Ifjúsági leány:
1. Ignácz Ivett 138 kör Szabadidős Sportklub
2. Babilai Felícia 109 kör Lövészklub Bordány
3. Zádori Dalma 102 kör Lövészklub Bordány
Ifjúsági fiú:
1. Lázár Miklós 163 kör Szabadidős Sportklub
2. Koncz Gábor 147 kör Kontavill Szentes
3. Szöllősi Csaba 125 kör Lövészklub Fábiánsebestyén
Csapat:
1. Kontavill I csapat 502 kör
2. Kontavill II csapat 464 kör
3. Szabadidős Sportklub 451 kör
Köszönet a verseny lebonyolításáért a Kontavill Lövészklub vezetőinek!
Ignácz János
lövészetvezető

MEGHÍVÓ
A Szabadidős Sportklub valamint a Magyarországi Gyermekbarátok 61. számú Szentesi Szervezete ez évben is megrendezi a már hagyományos Gálaműsorát a Gyermekek Világnapja alkalmából.
A Gálaműsor 2009. szeptember 24-én 14 órai kezdettel kerül megrendezésre a szentesi Művelődési és Ifjúsági Házban.
A Gálaműsor keretében lehetőség van gyermek amatőr fellépőcsoportok szereplésére is. Az óvodás és általános iskolás gyermekekből álló fellépőcsoportok jelentkezését legkésőbb 2009. szeptember 15-ig várjuk az alábbi elérhetőségeken.
Jelentkezés és további felvilágosítás: a 30/388-57-47-es telefonszámon Janóné Kispál Katalinnál (Hegedűs László Helyőrségi Klub) valamint a 63/314-399-es vagy a 30/468-87-69 telefonszámokon Léhi Gábor klubelnöknél, illetve szerdánként 15 és 17 óra között a klub Tóth J. u. 28/a. szám alatti klubhelyiségében. E-mail: szabadidos.sportklub@szentesinfo.hu
Mindenkit szeretettel vár a Rendezőség!
Levezetési terv a Honvédelmi Pontszerző Csapatversenyhez
1. A verseny célja: a Magyar Forradalom és Szabadságharc 160. évfordulója tiszteletére rendezett programsorozat befejező része általános iskolás tanulók részvételével.
2. A verseny időpontja: 2009. szeptember 26. (szombat) 8 órától
3. A verseny helyszíne: Pusztai László Sporttelep
4. A verseny jellege: akadályverseny 5 fős fiú és lánycsapatokkal (egy iskola több csapatot is indíthat)
5. Résztvevők: szentesi és környéki általános iskolák 7.-8. osztályos tanulói
Versenyleírás
- Síkfutás a Spartacus pálya körül kijelölt útvonalon csoportonként, az utolsónak befutó csapattag idejét mérjük.
- Kislabda célbadobás az egyes csapattagok által elért eredmény adja a csapat összértékelését.
- Kötélhíd leküdézdése lábbeakasztással. A feljutásban a csapat tagjai segíthetnek. Minden csapattag, ha szabályosan leküzdötte az akadályt, pontot kap, amely a csapat összértékelését adja.
- Gerenda hosszanti leküzdése. A feljutásban lehet segíteni. A szabályos leküzdés pontot és, amely a csapat összértékelését adja.
- Palánk leküzdése segítség nélkül. Kétszer lehet próbálkozni. A leküzdés módja nincs meghatározva. A csapattagok által szerzett pontok adják a csapat összértékelését.
- Csapat ügyességi sorverseny. Az együtt induló csapatok a helyezési sorrendben kapnak pontot.
- Légfegyveres lőverseny 10 m-re álló helyzetből, feltámasztva, 3 próba + 5 értékelt lövés. Az elért köregységek adják a csapat összértékelését.
Díjazás
Az 1-3. helyezett csapatok serleget és oklevelet és érmet. A legjobb egyéni eredményt elérő 1-3. helyezettek érmet és oklevelet kapnak. A versenyben résztvevő valamennyi csapat Emléklap jutalomban részesül.
Nevezési határidő: 2009. szeptember 23-ig írásban, a csapat nevének feltüntetésével. Nevezni 5 fő versenyzőt +1 fő tartalékversenyzőt lehet. A tartalékversenyzők a csapatba csak sérülés esetén állítható be.
A nevezés díjtalan.
A verseny támogatói:
- Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szövetsége
- Szabadidősport Szövetség Csongrád Megyei Elnöksége
- Csongrád Megyei Diáksport Szövetség
- Szentes Városáért Civil Fórum
A verseny szervezője: Szabadidős Sportklub Szentes




48-as Honvéd
Tavasz Kupa Lövészverseny
Eredményjegyzék
A Kontavill Lövészklub és a Szabadidős Sportklub 2009. március hó 14.-én rendezte meg a szokásos tavaszi légfegyveres lövészversenyét a Magyar Forradalom és Szabadságharc tiszteletére. A rendezvényen összesen 40 sportoló vett részt. Vidéki csapatok is szép számmal jöttek el a programunkra.

Női egyéni:
1. Fenyvesi Magdolna 173 kör Szabadidős Sportklub
2. Simon Mihályné 157 kör Lövészklub Bordány
3. Vecseri Éva 154 kör Kontavill Szentes
Férfi egyéni:
1. Postás László 177 kör Kontavill Szentes
2.Pusztai Péter 171 kör Kontavill Szentes
3. Doktor József 170 kör Kontavill Szentes
4. Ignácz János 169 kör Szabadidős Sportklub
Ifjúsági leány:
1. Varga Piroska 169 kör Lövészklub Csongrád
2.Váli Mónika 159 kör Lövészklub Csongrád
3. Varga Erika Tünde 155 kör Kontavill Szentes
Ifjúsági fiú:
1. Lázár Miklós 165 kör Szabadidős Sportklub
2 Vallyon Ádám 163 kör Lövészklub Csongrád
3. Szöllősi Csaba 129 kör Lövészklub Fábiánsebestyén
Serdülő leány:
1. Ignácz Ivett 130 kör Szabadidős Sportklub
2. Varga Anikó Eszter 89 kör Fábiánsebestyén
3. Papp Virág 81 kör Lövészklub Fábiánsebestyén
Serdülő fiú:
1. Szalkai Krisztián 151 kör Lövészklub Csongrád
2. Kádasi Zoltán 145.kör Szabadidős Sportklub
3. Beretka Mihály 135 kör Lövészklub Fábiánsebestyén
Köszönet a verseny lebonyolításáért a Kontavill Lövészklub vezetőinek!
Ignácz János
lövészetvezet

FELHÍVÁS
A Szabadidős Sportklub ez évben is megrendezi a hagyományos
Farsangi Teremlabdarúgó Tornáját
2009. március 7-8-án
a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban!
A torna fővédnöke:
Szirbik Imre polgármester és országgyűlési képviselő
Részt vehetnek: Felnőtt amatőr sportolók
igazoltak csak megyei II. osztályig.
10-10 fős csapatokkal, legfeljebb 16 csapat részvételével.
Nevezés: 2009. 02. 18-ig, a nevezési díj befizetésével (személyesen) szerdán 15-17 óra között a klub Tóth József u. 28/A szám alatti helyiségében.
A vidéki csapatok a nevezési díjat postán, február 18-ig juttassák el!
Léhi Gábor, 6600 Szentes, Koszta J. u. 10.
Nevezési díj: 8.000 Ft/csapat
Sorsolás és technikai értekezlet: február 25-én 17 órakor a klub helyiségében.
Csak azokat a csapatokat sorsoljuk, akik a nevezési díjat befizették.
Telefonon nevezést nem fogadunk el!
Díjazás: 1-2-3. helyezett csapatoknak és a legjobb góllövőnek serleg és oklevél.
Minden érdeklődő sportbarátunkat szeretettel várunk!
2009. január
2009. január 16-18. Teljesítménytúra a Mátrában - Mátraszentimre
2009. január 23. (óvodások) -24. (ált. iskolások) Vers és próza (mese) -mondó fesztivál a Magyar Kultúra Napja tiszteletére - Szentes Művelődési Központ
2009. március
2009. március 7-8. Farsangi teremlabdarúgó-torna - Dr. Papp László Városi Sportcsarnok
2009. március 22. Farsangi amatőr női kézilabda torna - Dr. Papp László Városi Sportcsarnok
2009. március 29. Szabadidős Amatőr Teremlabdarúgó Torna - Dr. Papp László Városi Sportcsarnok
És még:
"48-as Honvéd" tavaszköszöntő asztalitenisz verseny (egyéni és páros) - Koszta József Általános Iskola
"48-as Honvéd" tavaszköszöntő légfegyveres lőverseny - Legrand lőcsarnok
"Lépj 10.000 lépést az egészségedért!" - Liget bejáró - Tesco - Liget bejáró
Minden hónap utolsó péntekén kerül megrendezésre az Időskorúak Teadélutánja elnevezésű rendezvény.
Bővebb tájékoztatás és jelentkezés: Léhi Gábor, 63/314-399
Tájékoztatás
A Szentes Városáért Civil Fórum Ügyvivői Testülete - a Szabadidős Sportklub Közhasznú Egyesület kezdeményezésére - Radnóti Miklós mártírhalált halt koszorús költőnk születésének 100. évfordulója tiszteletére 2009. évre meghirdeti a Radnóti Miklós Centenárium évet.
Ebből az alkalomból Emlékbizottságot hoztunk létre, amely összeállítja a Centenáriumi év programját. A Centenáriumi év fővédnöke Szirbik Imre Polgármester, Országgyűlési Képviselő.
Együttműködő kulturális intézmények:
- Városi Művelődési Központ
- Hegedűs László Helyőrségi Klub
- Városi Könyvtár
- Művészetek Háza
A program keretében előadásokat tart:
- Bácskai Mihályné ny. gimnáziumi tanár
Téma: Radnóti Miklós költészete
- Dr. Balázs György történész
Téma: Munkaszolgálat a II. Világháborúban, a Magyar Királyi Honvédség kötelékében.
Az előadásokat több helyszínen és időpontban szervezzük.
A Városi Könyvtárban versmondó rendezvény szervezésére is sor kerül melyen a résztvevők Radnóti versekkel szerepelnek.
A Centenáriumi Év keretében Radnóti Miklós emlékére emléktáblát is elhelyezünk, melyet közadakozásból kívánunk megvalósítani.
Kérjük az oktatási intézményeket és a pedagógusokat, a közművelődéssel is foglalkozó civil szervezeteket, érdeklődő lakosokat hogy támogassák kezdeményezésünket.
Szentes, 2009. január 22.
Szentes Városáért Civil Fórum
Ügyvivői Testülete
FELHÍVÁS
A Szabadidős Sportklub Elnöksége szeretné felújítani a Wado-Ryu karate szakosztály működését, melyhez edzőt (szakosztályvezetőt) keres.
Jelentkezni lehet a 30/468-87-69, illetve 63/314-399 telefonszámokon Léhi Gábor klubelnöknél, illetve személyesen szerdánként 15 és 17 óra között a klub 6600 Szentes, Tóth József u. 28/A. szám alatti klubhelyiségében.
"A sport legyen a szenvedélye(d)!"
MEGHÍVÓ
A "Szeretetakció a szegények karácsonyáért" gyűjtőmozgalom gálaműsorára, - Amatőr Terem Labdarugó Torna Dr. Papp László Városi Sportcsarnok 2008. december 7-én 8.00 órától.
Részt vehetnek:
Amatőr játékosok (megyei II. osztályban igazolt játékosig)
12 fős csapatokkal. Nevezés november 26-án 17 óráig a nevezési díj befizetésével.
Nevezési díj 6.000Ft/csapat (l-l szeretet csomag ára). Sorsolás november 26-án 17- órákkor.
Legfeljebb 12 csapatot tudunk fogadni a nevezés sorrendjében.
Díjazás:
I. helyezett csapat, serleg
I-II-1II és a legjobb góllövő, oklevél.
A játékszabályokat a sorsoláskor ismeretetjük.
Minden labdarúgást szerető sportbarátunkat szeretettel várjuk!
A rendezőség
Szentesi Szabadidős Sportklub Szentes
MEGHÍVÓ
Szeretettel meghívjuk Önt és minden érdeklődőt a DEREKEGYHÁZ-on megrendezésre kerülő
FÚVÓCSŐVERSENYRE.
A verseny célja: a sportág népszerűsítése, versenyzési lehetőség biztosítása.
Helyszín: Derekegyház, Művelődési ház
Időpont 2008. december 13.10 óra
Kategóriák:gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt.
Nevezési díj:
- felnőtt, ifjúsági: 800.- Ft
- gyermek,serdülő: 400.-Ft
A kategóriák első három helyezettje érem díjazásban részesül. A verseny idején fúvócsövet biztosítunk az ezzel nem rendelkezőknek. A versenyt a "Szentesi-Kovács" versenyszabályok szerint rendezzük
Egyéb felvilágosítás: Kovács Iván
Tel.: 63/311-597
A Szabadidős Sportklub a hagyományoknak megfelelően idén is megrendezte a Szeretetakciós lövészversenyét 2008. november 15.-én a Kontavill lőtéren. Vidéki csapatok is szép számmal jöttek el a programunkra. A nevezők száma 44 fő volt. A nevezési díjakból befolyt teljes összeg a szeretetakciós csomagok elkészítésére ajánljuk fel.

Szeretetakciós lövészverseny eredményjegyzéke!
Női egyéni:
1. Simon Mihályné 141 kör Lövészklub Bordány
2. Simon Renáta 136 kör Lövészklub Bordány
3. Gábor Jánosné 112 kör Lövészklub Bordány
Férfi egyéni:
1. Postás László 178 kör Kontavill Szentes
2. Doktor József 175 kör Kontavill Szentes
3. Berényi Béla 166 kör Lövészklub Csongrád
Ifjúsági leány:
1. Varga Piroska 174 kör Lövészklub Csongrád
2. Varga Erika 172 kör Kontavill Szentes
3. Kós Dominika 148 kör Lövészklub Fábiánsebestyén
Ifjúsági fiú:
1. Vallyon Ádám 165 kör Lövészklub Csongrád
2. Lázár Miklós 148 kör Szabadidős Sportklub
3. Szöllősi Csaba 138 kör Lövészklub Fábiánsebestyén
Serdülő leány:
1. Ignácz Ivett 141 kör Szabadidős Sportklub
2. Hajdú Teodóra 77 kör Lövészklub Bordány
3. Simon Renáta 136 kör Lövészklub Bordány
Serdülő fiú:
1. Tállyai Gábor 158 kör Lövészklub Csongrád
2. Szalkai Krisztián 153 kör Lövészklub Csongrád
3. Faragó Dániel 139 kör Lövészklub Fábiánsebestyén
Csapat:
1. Kontavill lövészklub 525 kör
2. Lövészklub Csongrád 505 kör
3. Szabadidős Sportklub 448 kör
Köszönet a verseny lebonyolításáért a Kontavill Lövészklub vezetőinek!
Ignácz János
lövészetvezető
FELHÍVÁS
Tisztelt Polgártársak!
A Szentes Városért Civil Fórumhoz csatlakozott társult szervezetek ez évben is megrendezik
20. alkalommal
"SZERETETAKCIÓ A SZEGÉNYEK KARÁCSONYÁÉRT"
gyűjtőakciójukat abból a célból, hogy a segítségre szoruló polgártársaink asztalára is kerüljön
ajándék Karácsony Szentestéjén.
Időskorúak, gyermekek, testi fogyatékosok várják az adományokat, melyek összegyűjtésére és továbbítására vállalkoztunk.
Támogatásukról biztosítottak bennünket a város vezetői és különböző intézményei is.
A szeretetakció fővédnöke Szirbik Imre polgármester, és országgyűlési képviselő.
A gyűjtőakció 2008. november 1-től december 20-ig tart.
A szervezőbizottság szeretetakciós tombolajegyeket bocsát ki (100 Ft/db) sorsolásra.
Szeretetakciós gálaműsor tombolahúzással egybekötve december 5-én 15 órkkor kerül megrendezésre a Móricz Zsigmond Művelődési Házba.
Nagyobb összegek befizetése átutalással a
Szabadidős Sportklub Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. szentesi fiókja 10402836-28351687-0000000 számlaszámára. Kérjük az átutalásra írják rá: "Szeretetakció".
Gyermekjátékok átvétele december 1. és 15. között szerda délutánonként 15.00-17.00-ig a Szabadidős Sportklub helyiségében
(Szentes, Tóth J. u. 28/A.) Kisebb pénzadományok
átvétele szerdán 15.00 -17.00 óra között szintén a Klub helyiségben.
(Tombola tárgyakat is szívsesn fogadunk)
Az ajándékcsomagok átadása december 17. és 21. között. A nyereménytárgyak átvétele a Szabadidős Sportklub helyiségében 2009. január 31-ig.
Kérjük a Tisztelt adományozókat, hegy adományaikat lehetőleg december 10-ig adják át!
Bízunk megértésükben, segíteni akarásukban.
"Kétszer ad, ki gyorsan ad!"
Tisztelettel:
A szervezőbizottság
Szeretetakció sport versenyek:
Amatőr Női Kézilabda Torna Dr. Papp László városi sportcsarnok november 16. 9-13-ig.
Légfegyveres Lóverseny Kontavill Lőcsamok Ipatelepi út november 15.9 órától (nevezés a helyszínen).
Amatőr Teremlabdarugó Torna Dr. Papp László Városi Sportcsarnok december 7. 8 órától (nevezés november 26. 17 óráig. Nevezési díjak befizetésével, a klub helyiségében).
MEGHÍVÓ
A Szabadidős Sportklub és az együttműködő más civil szervezetek Szüreti Baráti Vacsorát
szerveznek a derekegyházi Vadászházban.
A vacsora időpontja 2008. október 22. (szerda) 18 órától 22 óráig.
A vacsora alkalmával szórakoztató műsorral, tánclehetőséggel, tombolával is szolgálunk.
A Vadászházhoz autóbuszjáratot biztosítunk térítés ellenében. Az autóbusz 17 óra 30 perckor indul a Városi Könyvtár elől.
A vacsora részvételi díja előreláthatólag 2.200 Ft./fő.
Menü: Aperitif, szentesi gombócleves, szezámmagos rántott csirkemell, főtt tarja, köret.
A zenét szolgáltatja: Lakatos László
A műsort szolgáltatja a Szabadidős Sportklub Rock and Roll tánccsoportja.
A Jelentkezés 2008. október 15-ig a Szabadidős Sportklub 6600 Szentes, Tóth J. u. 28/A. szám alatti klubhelyiségében szerdánként 15 és 17 óra között.
A részletekről felvilágosítás kérhető Léhi Gábor klubelnöktől a 63/314-399-es és a 30/468-87-69-es telefonszámokon.
Minden résztvevőt szeretettel vár a klub Elnöksége.
"Lépj 10.000 lépést az egészségedért!"
FELHÍVÁS
A Szabadidős Sportklub ebben az évben is megrendezi hagyományos Gyalogló Napját a Gyaloglás Világnapja alkalmából.
A program időpontja: 2008. október 11.15 órától
A gyaloglás útvonala: Széchenyi liget bejárat - Tesco körforgalom és vissza
Gyülekezés és regisztráció a Széchenyi liget bejáratánál 14 óra 30 perctől.
A résztvevők között pólókat, sapkákat és lépésszámlálókat sorsolunk ki.
A programon való részvétel ingyenes, és korhatár nélküli. Külön szeretettel várjuk az idősebb résztvevőket.
Előzetes jelentkezés 2008. október 7-én a Szabadidős Sportklub 6600 Szentes, Tóth J. u. 28/A. szám alatti klubhelyiségében 15 és 17 óra között.
A részletekről felvilágosítás kérhető Léhi Gábor klubelnöktől a 63/314-399-es és a 30/468-87-69-es telefonszámokon.
Minden résztvevőt szeretettel vár a klub Elnöksége.
MEGHÍVÓ
A Szentes Városáért Civil Fórum, együttműködve a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj Parancsnokságával, Szentes Város Önkormányzata támogatásával a Magyar Forradalom és Szabadságharc 160. évfordulója alkalmából a Pákozdi csata emlékére műsoros koszorúzási ünnepséget rendez 2008. szeptember 29-én (hétfőn) 15 órai kezdettel a Kossuth szobornál.
A program:
14.00 órakor a Megyeháza földszintjén kiállítás nyílik, mely az 1848-49-es honvédségi ruházatot és fegyvereket mutatja be
15.00 Himnusz
15.15 Ünnepi beszédet mond Nyers József ezredes a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj Parancsnoka
15.30 Toborzó, bemutatják a Szabadidős Sportklub és a Zöldág együttes táncosai
15.50 Koszorúzás, kísérőzenét szolgáltat a Pengető citera zenekar
16.00 Szózat
A műsorban és a jelenetekben részt vesznek:
- 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj
- Szabadidős Sportklub tánccsoportja
- Pengető Citera zenekar
- Deák, Damjanich Általános Iskola
- 1848-49. Szegedi 3. Honvéd Zászlóalj hagyományőrző egyesület
- Kinizsi Sportegyesület Lovas szakosztály
- Bartha János Kertészeti Szakközépiskola
- Zöldág Mozgásművészeti és sportegyesület csoportja
Az ünnepségre minden együtt érző szentesi és más helységek lakosait, egyesületeket, intézményeket szeretettel várunk. A koszorúkat elhelyezni kívánókat kérjük, hogy az elhelyezés sorrendje végett regisztrálják magukat. A hivatalos ünnepség végeztével bárki elhelyezheti a kegyelet virágait is.
Rendezőség


Felhívás
A Szentes Városáért Civil Fórum együttműködve a Szabadidős Sportklubbal és a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj Parancsnokságával a Magyar Forradalom és Szabadságharc 160. évfordulója tiszteletére koszorúzással egybekötött emléktúrát szervez 2008. szeptember 27-28-án.
Program:
- Szekszárd (városnézés, borkóstolás)
- Ozora (várlátogatás, koszorúzás)
- Csókakő (várlátogatás, borkóstolás)
- Székesfehérvár (vársonéző séta, szállás)
- Pákozd (koszorúzás)
Utazás: autóbusszal
Indulás 2008. szeptember 27-én szombaton 6 órakor a Városi Könyvtár elől.
Jelentkezés 2008. szeptember 15-ig szerdánként 15 és 17 óra között a részvételi díj befizetésével a Szabadidős Sportklub 6600 Szentes, Tóth József utca 28/A szám alatti klubhelyiségében.
Érdeklődni lehet a déli és esti órákban Léhi Gábor klubelnöknél a 63/314-399-es ill. a 30/468-8769-es telefonszámokon.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk a túrára illetve a 2008. szeptember 29-án 15 órakor kezdődő koszorúzási ünnepségre a Kossuth téren.
A Szentes Városáért Civil Fórum által rendezett Alkotmány napi Családi és Sportnap versenyeinek eredményei:
08.19. Éjszakai kispályás felnőtt labdarúgó torna
I. Surprice
II. Laver 2000
III. Dream-Team
IV. Öcsi Team
08.20. Fogathajtók versenye
Pónifogatok
I. Id. Földvári László
II. Vida Szűcs Sándor
III. Fülöp Róbert
IV. Pető Endre
V. Török László
Nagylovas fogatok
I. Gila Márton
II. Ifj. Földvári László
III. Balla Péter
Szentes, 2008. augusztus 27.
A szervezőbizottság nevében: Léhi Gábor klubelnök (Szabadidős Sportklub)
Felhívás
A Szabadidős Sportklub ebben az évben is megrendezi hagyományos Honismereti, Sport Gyermek és Családi táborát.
A tábor helyszíne: Szigliget
A tábor időpontja: 2008. augusztus 16-22.
Jelentkezés: 2008. július 15-ig a részvételi díj befizetésével lehet szerdánként 15 és 17 óra között a klub 6600 Szentes, Tóth József u. 28/A szám alatti klubhelyiségében.
Részletes felvilágosítás kérhető személyesen a fentebb megjelölt időpontban, illetve telefonon Léhi Gábor klubelnöktől a 63/314-399 illetve a 30/468-87-69-es telefonszámokon.
A résztvevőket nemcsak Szentesről, hanem a kistérség településeiről is várjuk.
Üdülési csekket elfogadunk a szállás és étkezés költségeire.
Minden érdeklődőt szeretettel vár:
a Klub Elnöksége.
Tájékoztató
a Szabadidő Sportklub nyári programjairól
- Pünkösdi Európa túra Szlovákiába és Lengyelországba május 10-13-ig.
- Dobos András országúti gyermek és családi kerékpártúra, (május 23-25.)
- Június l-jén 12 órakor a Szabadidő Sportklub 20 éves fennállása alkalmából
vadászebéd a Derekegyházi Vadászházban.
Részvételi díj 3000 Ft + autóbusz költség.
Ebéd: fácán leves, és őzpörkölt.
Program: táncbemutatók, sportjátékok, élőzene.
- Június 14-én a Szabadidős Sportklub amatőr ifjúsági sportolóinak találkozója.
Program: barátságos labdarúgó torna, sportjátékok.
Ebéd: bográcsos kakaspörkölt
Részvételi díj: 500 Ft/fő
- Június 23-tól 27-ig 4 ország, 4 város alkotó kulturális és sport nemzetközi
gyermektábor.
- Június 28-29. sporttalálkozó a Gyergyóremetei /Erdély, Hargita megye/ szabadidő
csoporttal.
- Látogatás a Tisza tóra. Július közepén, vasárnap.
- Gyermek és családi tábor Szigligeten augusztus 16-tól egy hét.
Jelentkezés és befizetés július 23-ig szerdánként.
- Éjszakai kispályás labdarúgó torna a sportpályán augusztus 19-én 20 órától.
Nevezés: július 16-án, szerdán.
Nevezési díj: 6000 Ft/ csapat.
- Alkotmány napi családi sportdélután a Pusztai László sporttelepen augusztus 20-án
14-től 18 óráig.
Programok: tánc csoportok bemutatói, technikai bemutatók, kutya szépségverseny, ügyességi verseny, lovas bemutató, fúvócső és légfegyveres lövészet,
repülő modellezők bemutatói.
- Szeptember 29-én 15 órakor a Pákozdi csata 160. évfordulója tiszteletére
koszorúzási ünnepség a Kossuth szobornál.
- Emléktúra szeptember 27-28.-án /szombat, vasárnap/.
Pákozd, Székesfehérvár, Szekszárd, Ozora.

Meghívó
A Szentes Városért Civil Fórum együttműködve a Szabadidős Sportklubbaé és a csatlakozott szervezetekkel szeretettel vár minden érdeklődőt a
Sportmajális
programjára, melyet a Szentes Város Önkormányzatának egyetértésével a Pusztai László Sporttelepen rendezünk, 2008. május 1-én.
Részletes program:
Május 1-én
9 órától: Amatőr tűzoltók versenye.
10-12 óráig: Tánccsoportok találkozója a színpadon: Rock and Roll tánccsoport Szabadidős SK, Zöldág SE Néptánv csoport, Szivárvány Művészeti Iskola Damó Csoport, Swivel Társastánc csoport, Deák Ferenc Általános Iskola Mazsorettek, Modern Tánccsoport Keller Nóra vezetésével, Akrobat Tánccsoport, Újszentesi Tánccsoport, Fata-Morgana Hastánc csoport, Boleró Társastánc csoport, Zafír Hastánc csoport.
10-17 óráig: Technikai bemutatók: 37. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj, Városi Tűzoltók, Szentesi Repülőklub és Modellezők, helye: Pockos pálya.
15 órától: Kutyaszépség verseny és ügyességi bemutató a Pockos pályán.
15-17 óráig: Díjlovaglás és Lovastorna a fekete salakos pályán.
14-17 óráig: Gyermek ügyességi verseny a színpad előtt.
15-17 óráig: Repülőmodell reptetés a Spartacus pályán.
14-17 óráig: Fúvócsöves és légfegyveres bemutató ill. részvételi lehetőség Szabadidős Sportklub íjász pályán.
Minden kedves vendégünket virslivel és tejjel kínálunk!
Május 3-án
8 órától: Amatőr Kispályás Labdarúgó Torna felnőtteknek a Spartacus pályán.
Május 4-én
8 órától: Amatőr Női Kézilabda Torna, Május 1. kupa a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban.
Támogatóink:
Árpád Agrár Zrt., HUNGERIT Zrt., Városi Önkormányzat, Városi Sportközpont, Francia Pékség, Magyar Technikai Tömegsportklubbok Országos Szövetsége, Szentes Városért Civil Fórum Csatlakozott Szervezetei
A rendezvény fővédnöke Szirbik Imre polgármester.
Miden érdeklődőt szeretettel vár a Rendezőség!
Sportmajális
Levezetési terv
1. Tánccsoportok találkozója:
Rock and Roll tánccsoport (Szabadidős SK), Zöldág, Szivárvány, Swivel, Deák Ferenc Általános Iskola mazsorettcsoport, Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola tánccsoportja, Akrobat tánccsoport, 10.00-12.00-ig május 1-jén, Helyszín a Pusztai László Sporttelep, labdarúgó stadion.
2. Technikai bemutatók:
M.H. 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj, Városi tűzoltóság, Szentesi Repülőklub, 10.00-17.00, Helyszín: Spartacus pálya
3. Bemutatók:
kutya szépségverseny és ügyességi bemutató, díjlovaglás, lovastorna, 14.00-17.00, Helyszín: Spartacus pálya
4. Gyermek ügyességi versenyek:
lepényevés, karika és labda célbadobás, zsákban futás, 15.00-17.00, Helyszín: Pockos pálya
5. Repülő modellezés:
Szentesi Repülőklub modellező szakosztály, 15.00-17.00, Helyszín: Pockos pálya
6. Fúvócső és légfegyveres bemutató, petangue:
Szabadidős Sportklub, 14.00-17.00, Helyszín: Íjász pálya
Kispályás labdarúgó torna:
Amatőr csapatok (6-8 csapat), Május 1. kupa, Május 3-án, 8.00-16.00, Helyszín: Spartacus pálya
Női kézilabda Május 1. Kupa:
4-6 csapat, Május 4-én 8.00-14.00, Helyszín: Dr. Papp László Városi Sportcsarnok
Programajánló 2008. II. negyedév
Április hó
- 20 éves találkozó 12-én a Központi Gyermekélelmezési Konyha éttermében
- "Tavasz a természetben" felnőtt és ifjúsági alkotók kiállítása, Ifjúsági és Művelődési ház, ápr. 11-18.
- Előadás: A magyar Forradalom és Szabadságharc irodalma. Előadó: Bácskai Mihályné nyugalmazott gimnáziumi tanár. Helyszín: Hegedűs László Helyőrségi Klub, ápr. 29. 14 óra
- "Tavasz a természetben" általános iskolás amatőr alkotók kiállítása, Hegedűs László Helyőrségi Klub, ápr. 18-25.
Május hó
- Sportmajális május 1-jén 10 órától: Tűzoltó technikai bemutató, repülő technikai bemutató, repülőgép modell reptetés, lovastorna, kutya ügyességi és szépségverseny, 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj technikai bemutatója, toborzás, légfegyveres és fúvócső bemutató, gyermek ügyességi programok, petange bemutató, gyermek focitorna
- Kispályás Labdarúgó torna május 3-án 10 órától a Spartacus pályán
- Május 1. Női kézilabda Kupa a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban, május 4-én 8 órától
- "Tavasz a természetben" nagycsoportos óvodás alkotók kiállítása, Ifjúsági ház, máj. 16-23.
- Dobos András gyermek és családi országúti kerékpáros túra Szarvasra. máj. 23-25.
- Pünkösdi Európa Túra, máj. 10-13.
- Ministráns kupa máj. 12. Kinizsi pálya
Június hó
- "4 ország - 4 város" nemzetközi kézműves, kultúrális és sporttábor, Hegedűs László Helyőrségi Klub, jún. 23-28.
- Sporttalálkozó a gyergyóremetei (Románia, Hargita megye) szabadidősport csoporttal Szentesen, jún. 27-29.
Légpuska eredményjegyzék
A Magyar Technikai és Tömegsportok Országos Szövetsége által meghirdetett országos lövészbajnokságon vettek részt Szentes város sportlövészei 2008. április hó 05.-én Szolnokon.
Az alábbi eredmények születtek:
Légpuska
Női:
1. Fenyvesi Magdolna 143 kör Kontavill Szentes
2. Bódi Tímea 139 kör Kontavill Szentes
Férfi:
2. Doktor József 155 kör Kontavill Szentes
3. Ignácz János 153 kör Szabadidős SK. Szentes
4. Postás László 143 kör Kontavill Szentes
Ifjúsági leány:
2. Varga Erika Tünde 136 kör Kontavill Szentes
Ifjúsági fiú:
1. Gránicz Balázs 150 kör Kontavill Szentes
Serdülő leány:
1. Ignácz Ivett 80 kör Szabadidős SK. Szentes
Serdülő fiú:
1. Lázár Miklós 119 kör Szabadidős SK. Szentes
Légpisztoly férfi:
5. Tánczos Miklós 165 kör Kontavill Szentes
6. Doktor József 160 kör Kontavill Szentes
Kispuska női:
1. Fenyvesi Magdolna 144 kör Kontavill Szentes
Ifjúsági fiú:
1. Gránicz Balázs 135 kör Kontavill Szentes
Ignácz János
lövészetvezető

"48-as HONVÉD" Légfegyveres eredményjegyzék.
A Szabadidős Sportklub kezdeményezésére a Szentes Városáért Civil Fórum ügyvivő testülete az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója tiszteletére meghirdeti városunk és a kistérség területére, ill. lakosai részére a Magyar Forradalom és Szabadságharc Évét 2008-2009-re.
Ezen program sorozat keretében került megrendezésre a "48-as Honvéd" Légfegyveres lövészverseny 2008. március 8.-án a Legrand Rt. légfegyveres lőterén a Kontavill lövészklub és a Szabadidős Sportklub közös rendezésében. A versenyen 37 induló nevezett vidéki csapatok részvételével.
Az alábbi eredmények születtek:
Női egyéni:
- 1. Fenyvesi Magdolna 170 kör Kontavill Szentes
- 2. Zádori Lajosné 155 kör Lövészklub Bordány
- 3. Simon Mihályné 146 kör Lövészklub Bordány
Férfi egyéni:
- 1. Postás László 179 kör Kontavill Szentes
- 2. Pusztai Péter Pál 176 kör Kontavill Szentes
- 3. Doktor József 175 kör Kontavill Szentes
Ifjúsági leány:
1. Varga Piroska 169 kör Csongrád
2. Szabó Orsolya 168 kör Csongrád
3. Kós Dominika 153 kör Fábiánsebestyén
Ifjúsági fiú:
1. Gránicz Balázs 179 kör Kontavill Szentes
2. Lázár Miklós 116 kör Szabadidős Szentes
Serdülő leány:
1. Ignácz Ivett 137 kör Szabadidős Szentes
Serdülő fiú:
1. Tályai Gábor 150 kör Csongrád
2. Beretka Richárd 131 kör Fábiánsebestyén
3. Szöllősi Csaba. 129 kör Fábiánsebestyén
A veseny sikeres lebonyolításáért külön köszönetemet fejezem ki a Szabadidős Sportklub nevében Becsák János Kontavill Lövészklub vezetőjének és Postás László lövészetvezetőnek.

Ignácz János
lövészetvezető
FELHÍVÁS
A Szabadidős Sportklub kezdeményezésére a Szentes Városáért Civil Fórum ügyvivő testülete az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója tiszteletére meghirdeti városunk és a kistérség területére, ill. lakosai részére a Magyar Forradalom és Szabadságharc Évét 2008-2009-re.
A program végrehajtását a Szentes Városáért Civil Fórum a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Alakulattal, valamint a Hegedűs László Helyőrségi Klubbal együttműködve a Városi Önkormányzat, ill. az önkormányzati Testület támogatásával szeretné megvalósítani.
A program célja a mai ellentmondásos politikai helyzetben a lakosság figyelmét egy példaadó, hősies, előremutató,a magyar nemzet sorsát valóban szem előtt tartó időszak eseményeire, ill. az eseményekben részt vevő emberek emlékére irányítani.
A program több koszorúzási ünnepséget tartalmaz, így 2008. szeptember 29-én a Pákozdi Csata emlékére a Kossuth szobornál, 2009-ben a Budai Vár visszavételének emlékére a Damjanich laktanyában, a Damjanich szobornál, és több, városunkban fellelhető helyszínen /Damjanich Iskolában/, valamint a temetőkben még fellelhető honvéd katonasírok megkeresésére, tiszteletadására irányul. Továbbá kezdeményezzük, hogy a város helyezzen el emléktáblát a 160. évforduló tiszteletére egy meghatározott középületen.
A program tartalmaz több előadást, melyen a forradalom kirobbanásának körülményeivel, a függetlenség kérdésével, a detronizációval kapcsolatban, valamint az ország politikai és közigazgatási rendszerének átalakításával stb, valamint a szabadságharc kimenetelét befolyásoló és eldöntő fegyveres küzdelem lefolyásával foglalkoznánk. Külön előadásban foglalkozunk a 13 Aradi Vértanú katonai érdemeivel, harci tetteivel.
Kérünk minden civil szervezetet, oktatási intézményt, és a Város, ill. a Kistérség közigazgatási, önkormányzati szervezetét, hogy csatlakozzanak felhívásunkhoz, tegyék lehetővé, hogy a Kistérség különböző helységeiben is méltóképpen megemlékezzenek a Forradalom és Szabadságharc évfordulójáról.
Szentes, 2008. január 9.
A Szentes Városáért Civil Fórum ügyvivő testülete, és a Szabadidős Sportklub nevében:
Léhi Gábor Krausz Jánosné
Köszönet
A Szabadidős Sportklub Elnöksége és a Szentesi Gyermekbarátok hálásan köszönik az előző évben felajánlott 69.113 Ft.-ot 1% támogatást.
A felajánlott összeget a gyermekek táboroztatására illetve gyermekprogramok szervezésére fordítottuk.
Kérjük ezután is támogassák klubunk gyermek ill. határon átnyúló programjait adójuk 1%-ával.
Elnökség
A Szabadidős Sportklub Íjász szakosztálya fúvócső sportággal bővült.
A sportág ismertetése.
A fúvócső
A délkelet-ázsiai és dél-amerikai bennszülöttek vadászatra alkalmas fegyvere, amely egy csőből és azon keresztül fúvással célba juttatható nyilacskákból áll. Az egyszerű, de hatásos eszköz napjainkban a szabadidő játékos eltöltésére, de versenyzésre alkalmas eszköz is lehet. Versenyzésre akkor van lehetőség, ha megfelelő felszerelést sikerül beszerezni (készíteni) egységes versenyszabályokkal.
A szentesi Szabadidős Sportklubban évek óta készítünk és használunk fúvócsövet játékos vetélkedőkön. A jó minőségű felszerelés és a megfelelő mennyiségű gyakorlás lehetővé teszi, hogy izgalmas, látványos versenyeket rendezzünk vele. Kidolgoztunk egy versenyzésre alkalmas szabályrendszert is.
Fúvócső versenyszabályok (szentesi-Kovács módszer)
A versenyszabályok kidolgozása Szentesen 2004. évben Kovács Iván ötlete alapján történt.
A verseny eszközei:
- fúvócső (bármilyen, nincsenek korlátok)
-
fúvónyilak: tűszer heggyel rendelkezzen, ami nem tesz kárt a nyílfogó berendezésben
A versenypálya: Egy állványon kb. 1 négyzetméter területű nyílfogó berendezés melynek közepén 50 mm átmérőjű nyílás mögött egy kisméretű nyílfogó van rögzítve úgy, hogy egy közepesen felfújt méretű léggömböt lehessen a nyílásra szorítani. A nyílás középpontja a talajszinttől 1,5 m-re legyen. A nyílfogótól kiindulva távolságjelző szalag az alábbi jelölésekkel: 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 12., 15., 20., 25 m.
A versenyzők egyéni vagy csapatverseny (ill. párosverseny) keretében versenyezhetnek, körmérkőzéses (max. 10 főig), egyenes kieséses (8 főtől) vigaszágas verseny keretében.
A távolság a rajtvonaltól a célig:
- felnőtt férfiak 25 m
-
felnőtt nők, ifjúságiak 20 m
-
gyermekek 15 m
A versenyszabályok egyszerűek, izgalmasak, látványosak és nem szokványosak. Várjuk azoknak a jelentkezését is, akik nem rendelkeznek felszereléssel, mert nekik vagy az elkészítés leírását vagy kész felszerelést tudunk biztosítani.
A Szabadidős Sportklub aktivistáival kidolgozunk egy versenyszámot amit megfelelő körülmények között bármikor bemutathatunk.
Jelentkezéseket az alábbi címen és telefonszámon várjuk:
Kovács Iván 6600 Szentes, Daru u. 5. 63/311-597, vagy szerda délutánonként a Klub 6600 Szentes, Tóth J. u. 28/A szám alatti klubhelyiségében személyesen, 15 és 17 óra között.
Mindenkit szeretettel várunk!
A Szabadidős Sportklub Történelmi Íjász
Szakosztálya bővítette szolgáltatásait Fúvócső (Blowgun) sport lehetőséggel.
Érdeklődni lehet szerdánként 15 és 17 óra
között a Tóth József u. 28/a szám alatti klubhelyiségben.
Szakosztályvezető : Kovács Iván