Három teltházas Alma koncert

 

Az Alma Együttes adott koncertet a Szentesi Művelődési Központ Micimackó bérletének utolsó előadásán. A zsúfolásig megtelt Móricz Zsigmond Művelődési Ház előtt már reggel 9 órakor kitették az összes jegy elkelt feliratot.

Az együttessel együtt énekelték a kicsik a Nád a háza teteje ... dalt, és közben játékra hívták őket. A feladat nagyon egyszerű volt, mert csak egyre gyorsabban kellett elénekelni a népszerű gyermekdalt. Ki így, ki úgy teljesített, de a fődíj érdekes volt. Hogy mi volt az? Azt megtudhatja videó részletünkből!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 04. 27.
 

Francia est a Megyeházán

 

A Horváth Mihály Gimnázium szervezésében 2012. április 19-én láthatta az érdeklődő közönség a hagyományosnak tekinthető, évente egyszer megrendezésre kerülő francia estet, melynek a Megyeháza impozáns nagyterme adott otthont.

Francia versek, dalok, rövid jelenetek és diákfilmek kerültek bemutatásra. Az esten nem a gimnázium tanulói léptek fel, hanem általános iskolákból is érkeztek francia nyelvet tanuló diákok.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 04. 19.
 

7. Arany Páva díját kapta a Pengető

 

A Pengető Citerazenekar Szegeden a Citerazenekarok Minősítő találkozóján Arany Páva Díjat kapott. A díjat hetedik alkalommal érte el országos minősítő hangversenyen a Pengető Citerazenekar. Debreczeni-Kis Helga a citerazenekar tagja egyéniben a térségi minősítőn a legmagasabb, kiváló minősítést kapta.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 04. 17.
 

Költészet napja a könyvtárban

 

A Városi Könyvtár két rendezvényt is szervezett a Költészet Napja alkalmából. 2012. április 11-én Paulovics Tamás versmondó estjén szórakozhattak a versek, és a költészet rajongói. Az esten közreműködött Mihály Béla és Várkonyiné Mihály Erna a Lajtha László Zeneiskola igazgatója és tanára. Klarinét játékukkal színesítették az estet melyet az eseményen készült videón is megtekinthetnek.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 04. 16.
 

35. éves a Bárdos Lajos Vegyeskar

 

2012. április 15-én kórushangversennyel ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját a Bárdos Lajos Vegyeskar. A Megyeháza KKK díszterme zsúfolásig telt meg az ünnepi hangversenyre, melyre ellátogatott a németországi (Mesum-i) Madchen-und Frauenchor. A női kórussal 23 esztendeje tartják a kapcsolatot. Eddig 12-szer találkozott a két énekkar.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 04. 16.
 

Érdi Tamás zongoraművész Szentesen

 

A Zene Világ Zene programsorozat keretében 2012. április 27-én Érdi Tamás a Junior Prima Díjas zongoraművész hangversenyét hallhattuk a szentesi Lajtha László AMI és Hangversenyközpontban.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 04. 27.
 

Fabula Rasa koncert Mókussal és Sziámival

 

2012. április 20-án a Fonogram díjas Szirtes Edina „Mókus” és A Fabula Rasa koncertje volt a világzenei esten a Lajtha László AMI és Hangversenyközpont koncerttermében. Az együttes barátjaként lépett színpadra Müller Péter „Sziámi” költő, énekes.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 04. 20.
 

A Pódiumbérlet utolsó előadása

 

A Szentesi Művelődési Központ szervezésében a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ dísztermében 2012. április 16-án 19 órakor láthattuk a Pódiumbérlet utolsó előadását NÉZZÜNK BIZAKODVA A JÖVŐBE! címmel. Előadták: SÁFÁR MÓNIKA és BARDÓCZY ATTILA

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 04. 16.
 

Steve Hackett Szentesen

 

2012. március 30-án világsztár érkezett Szentesre. Stephen Richard Hackett brit dalszerző és gitáros volt a Lajtha László AMI és Hangversenyközpont vendége a DJABE zenekar társaságában.

Kiemelkedő sikereket ért el az angol progresszív rockot játszó Genesis tagjaként, ahová 1970-ben csatlakozott, s nyolc stúdiólemezen szerepelt. Emellett 1970-től kezdve szólólemezeket is kiadott. A bérleten kívüli előadásra hatalmas volt az érdeklődés és a koncert előtt egy héttel már minden jegy elkelt.

 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 30.
 

Tetemre hívás

 

2012. március 26-án hétfőn különleges előadásra várták az érdeklődőket a Horváth Mihály Gimnázium dísztermébe. Tetemre hívás - Dramatizált valóság Arany János nyomán ... - címmel a végzős dráma tagozatos (egy-két 11.-es segítségével) diákok előadásán szórakozhattunk.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 26.
 

EXCANTO Együttes koncertje

 

2012. március 23-án Kóta díjas művészek Szentesen programsorozat keretében az Excanto Együttes koncertjét hallhattuk a Hangversenyközpontban. 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 25.
 

Egyenlőre titok! Világsztár érkezik Szentesre!

 

Megtudtuk, hogy március végén (30-án) világsztár érkezik Szentesre egy koncert erejéig.

Stephen Richard Hackett brit dalszerző és gitáros érkezik a Lajtha László AMI és Hangversenyközpont nagytermébe. 

Kiemelkedő sikereket ért el az angol progresszív rockot játszó Genesis tagjaként, ahová 1970-ben csatlakozott, s nyolc stúdiólemezen szerepelt. Emellett 1970-től kezdve szólólemezeket is kiadott.

A bérleten kívüli koncertre már most hatalmas az érdeklődés, így amint megtudunk többet a jegyvásárlásról egyből megosztjuk.

  Katt a képre!

Szentes, 2012. 01. 16.
 

Óévbúcsúztató hangverseny

 

Nagy sikerű ünnepi hangversennyel búcsúztatták Szentesen az óesztendőt a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban.

Szentes Város Fúvószenekara a Bárdos Lajos Vegyeskar valamint a Dobbantó Néptánc Együttes és a kecskeméti Hírös Zenekar már évek óta közös koncerttel búcsúznak az óesztendőtől. Így történt ez ebben évben is.

 Katt a képre!

Szentes, 2011. 12. 31.
 

Adventi Fivérek koncert

 

A Fivérek együttes adventi koncertjét hallhattuk a szentesi Szent Anna templomban, mely zsúfolásig megtelt a nemes kezdeményezés és a fülbemászó dallamoknak köszönhetően.

Seres Antal zenész és Ombódi Csilla menedzser által fémjelzett Zenével a rákos gyermekekért alapítvány javára énekeltek és zenéltek a templomban.

Az alapítvány számlaszáma:
10402836-50526590-65751015

 

 Katt a képre!

Szentes, 2011. 12. 16.
 

XXIII. Jótékony karácsonyi hangverseny

 

Huszonharmadik alkalommal szervezte meg a Római Katolikus Egyházközség és a Magyar Vöröskereszt szentesi területi vezetősége a karácsonyi jótékony célú kórushangversenyét a területünkön élő szociális rászorultak megsegítésére.

2011. december 11-én a Szent Anna-templomban felcsendülő karácsonyi dalok és énekek teremtettek ünnepi hangulatot a szép számban megjelent hallgatóságnak.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2011. 12. 14.
 

FOOL MOON A’CAPELLA EST december 16-án

 

A FOOL MOON vokálegyüttes karácsonyi koncertjét hallhatjuk 2011. december 16-án a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola és Hangversenyközpontban. A Fool Moon vokálegyüttes 2001-ben alakult Szegeden, és azóta - hazánkban egyedülállóan - a popacappella, azaz hangszeres kíséret nélküli éneklés popzenei műfaját népszerűsítik Magyarországon.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2011. 12. 05.
 

Zene ünnepe a Kossuth téren

 

Yehudi Menuhin kezdeményezésre emelte az UNESCO október 1-jét A ZENE VILÁGNAPja rangjára. Ezen a napon a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékeznek világszerte. A Kiss Bálint Református Általános Iskola diákjai 2011. október 3-án erre a napra emlékeztek a Kossuth téren, ahol három szentesi népdalt és egy vallási éneket énekeltek el közösen reggel 8 órakor.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2011. 10. 04.
 

 

 

MISZTRÁL ZENEKAR ÜNNEPI HANGVERSENYE

 

2011.10.21. (péntek) 19 óra

BARTÓK BÉLA DÍJAS, ARANYLEMEZES, NEMZETKÖZI SZTÁROK SZENTESEN!

 

Elsőre, ha az együttes nevével szembesülünk, némi értetlenséggel vegyes csodálkozást érzünk, és nem gondolunk feltétlenül arra, ami mindemögött áll... hogy az Észak-Nyugatról érkező szél, mely a Mediterránum partszakaszaiig egész Nyugat- és Közép-Európát átszeli, felhőtlen kék eget és csillaglepte égboltot hagy maga után... hogy a „tavaszi szél” nemcsak vizet áraszt, hanem elfújja a tél kedvetlenségét, szürkeségét, és új reményt ígér... hogy az „új szél” nem a „régi” helyett jön, hanem megújítja azt, örömmel és lelkesedéssel... hogy a szél felborzolja a kedélyeket, de egyszersmind maga után termékeny csöndet és gondtól-rossztól-szennytől „kisöpört” „tereket” hagy... hogy szél nélkül megfulladnánk az állott levegőben...

 

 

 

Az 1997-ben alakult Misztrál zenei együttes ismert és kevésbé ismert hazai és külföldi költők verseit zenésíti meg sajátos és egyéni hangon. Dalaikban ötvöződik a történelem, a hagyomány és a különleges, gyökereiben magyar és modern dallamvilág. Megalakulásuk után egy évvel, 1998 júliusában, a XIX. Kaláka Folkfesztiválon megnyerték a Kaláka Alapítvány fődíját. 2006-ban Bartók Béla díjat, 2008-ban Balassi Bálint emlékérmet, 2010-ben a Fiatalok a Polgári Magyarországért díját kapták meg.

Este 19 órakor egy fantasztikus és felejthetetlen ünnepi koncerttel ajándékozzák meg városunk zene, kultúra kedvelő közönségét.

Szentes, 2011. 10. 04.

 

 

Bérletes előadások kicsiknek és nagyoknak!*

 

 

 Kinagyítható!

 

A SZENTESI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PÓDIUM BÉRLETÉNEK ELŐADÁSAI A 2011/2012-ES ÉVADRA

A bérlet öt pódium előadást tartalmaz:

 

PALIKA – In Memoriam Szécsi Pál (október 24. hétfő)

Előadja: Gergely Róbert

A nagysikerű zenés darab, melyet Pozsgai Zsolt írt és rendezett, bejárta az országot és maradandó élményt szerzett mindazoknak, akik mind a mai napig szeretik Szécsi Pált és dalait! Ezt az előadást ma már nem játssza a társulat. Gergely Róbert, aki a fiatalon elhunyt énekest alakította ebben a darabban több mit 120-szor énekelte el a tragikus sorsú énekes mára már örökzölddé vált dalait!

A PALIKA c. előadásban ismét felcsendülnek a nagy slágerek: Csak egy tánc volt, Violák, Távollét, Én édes Katinkám… miközben sok személyes visszaemlékezés, dokumentum, filmbejátszás és egyéb más érdekesség is látható, hallható.

Azok számára csemege ez a pódium előadás, akik szívesen nosztalgiáznak majd a közel másfél órás előadáson és szeretettel gondolnak vissza Gergely Róberttel SZÉCSI PÁLRA, PALIKÁRA!

 

„Ez az arc ismerős…” (november)

Előadja: Mikó István

Zenés, vidám műsor, melyben elhangzanak kabarétréfák, monológok, dalok a népszerű művész előadásában.

 

Szerelmem Erdély – Wass Albert est (február)

Előadja: Rékasi Károly

Gróf Czegei Wass Albert levelei, versei, írásai alapján összeállította és a filmmontázsokat készítette: Koltay Gábor.

Az előadóest főszereplője nem kifejezetten Wass Albertet, az írót személyesíti meg, hanem egy mai fiatalembert, aki a Wass Albert szövegekben, az író gondolatvilágában búvárkodva, belehelyezkedve a fizikai és lelki értelemben is rendkívül összetett és bonyolult élethelyzetbe, megpróbálja megérteni az író szándékait és felmutatni azokat az értékeket, amelyek miatt oly fontossá vált ez az életmű az elmúlt húsz évben, önazonosságát, identitását kereső mai világunkban. Azért ihletett pillanataiban a főszereplő és az író eggyé válik.

Az előadóest eszköztára tartalmi és szcenikai elemekkel egészül ki, hiszen szerepet kap benne Koltay Gábor több filmrészlete, Wass Albert életének pillanatait felidéző fotók, valamint az elhangzott szövegek hangulatát fokozó, vagy éppenséggel ellenpontozó zenei aláfestés.

 

FÉNY – JÁTÉKOK (március)

Irodalmi est LÁZÁR ERVIN műveiből (felnőtteknek)
Játsszák: Nagy Anna és Huszárik Kata színművészek

Lázár Ervint nem lehet nem szeretni. Ő is szeret minket! Csetlő-botló állatai a mi emberi gyengeségeink hordozói, ismeri hibáinkat és megbocsát nekünk. Nem felülről, hanem szemérmes szeretetével, belülről. Tudja, amit csak a legnagyobbak: szeretni annyi, mint megbocsátani; a nevetés pedig megbocsátó szeretet. Lázár Ervin meséin gyerekek ezrei nőttek és nőnek fel. Mi most elsősorban mégis „felnőtteknek” mesélünk! Összeállításunk középpontjában a művész áll: aki varázslatra képes; akinek tehetsége elpusztíthatatlan; aki „hazugságaival” önbizalmat ad; aki hiúságának majdnem áldozata lesz; – és vele szemben a sikeres, pénzsóvár „celeb”. És megidézzük az ÍRÓT magát, kopott cipőjében és tudjuk, hogy egy virágnak sem könnyű az élete a művész mellett. Lázár Ervin FÉNYEIT mondjuk, játsszuk, épp olyan szeretettel, mint ahogy Ő adta nekünk. Reméljük, hogy tudtunk Vele „beveszévélgevetnivi”, hiszen Ő már a csillagokból néz minket!

 

Nézzünk bizakodva a jövőbe! (április)

Szereplők: Sáfár Mónika és Bardóczy Attila

Múlt-, jelen- és jövőidézés retro slágerekkel és Örkénnyel, sokszor egy percben.

Könnyed zenés múltidézés, kellemes nosztalgiázás a 60-as, 70-es, 80-as évekről. Akik éltek már akkor, azoknak azért, akik még nem, azoknak meg azért ajánljuk e műsort! Válogatás Örkény István Egyperces novelláiból megfűszerezve legendás sztorikkal, amelyek szintén a kor hangulatát idézik, amikor még voltak tv-bemondók, tv-maci, tv-torna. Felejthetetlen slágerek is elhangzanak: Hol van az a nyár, Pancsoló kislány, Engem nem lehet elfelejteni, Nem csak a húszéveseké a világ, Szeretni bolondulásig, Angela, Csak a szépre emlékezem, Csinibaba, stb. Örkény fantasztikus humorával, groteszk egyperceseivel megrajzolódik egy kor görbe tükre, amit egyaránt élvez minden korosztály.

Örökzöld operettek, filmzenék, musicalek, slágerek a szerelemről két tehetséges fiatal előadásában, gyönyörű jelmezekben.

 

Bérletárusítás 2011. szeptember 12-től a Művelődési és Ifjúsági Házban.

Pénztári órák: hétköznapokon 8-16 óráig.

A bérletek ára: 6900,- Ft

Az előadások 19 órakor kezdődnek és

a Megyeháza Kulturális és Konferencia Központ nagytermében kerülnek bemutatásra.

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

Minden kedves látogatónak kellemes szórakozást kívánnak

a Szentesi Művelődési Központ munkatársai!

 

Szentes, 2011. 09. 20.

 

 

 

Zene Világ Zene 2011/2012 *

 

Szentes, 2011. 08. 31.

 

 

Összefoglaló a Nyári Szabadtéri Színházról *

 

 

 

Az idei esztendőben is gazdag színházi program várja az érdeklődőket a Szentesi Nyári Szabadtéri Színház előadásain. 10 előadást láthattak a nézők a Megyeháza udvarán, melyek között volt dumaszínház, vígjáték, operett, könnyűzenei koncert, musical, népzenei és fúvószenekari találkozó, néptánc és nótaműsor. A hangulatos helyszínt nagyon megkedvelte a szentesi és a vidéki közönség, hiszen közel 5000 néző tekintette meg a nagysikerű előadásokat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2011. 09. 20.

 

 

Térzene a Kossuth téren *

 

 

 

2011. augusztus 14-én térzenét adott Szentes Város Fúvószenekara a Kossuth téren. Egy zenei rendezvényről nehéz írásban beszámolni így inkább az internet adta lehetőségeket kihasználva hallgassanak meg egy rövid részletet a térzenéből.

 

 

 

 

Szentes, 2011. 08. 16.

 

 

Nemzetközi fúvós találkozó *

 

 

 

Szentesen már több mint egy évtizede minden nyáron megrendezik a fúvószenekarok találkozóját. Az utóbbi években már a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ szabadtéri színpadán látja vendégül a helyi fúvószenekar a vendég együtteseket. Az elmúlt hét végén megtartott koncerten a nézőket és a szereplőket a szervezők nevében Nagy János, a szentesi Zenebarátok egyesületének elnöke köszöntötte.

 

 

 

 

 

 

 

Az előadáson a helyieken kívül fellépett a Vajdaságból érkezett adai Ifjúsági Fúvószenekar és a székelyföldi Rétyi Fúvószenekar. Mind a három együttes rendkívül sokszínű repertoárt adott elő: hallhatóak voltak a klasszikusok darabjai, de játszottak könnyűzenei átiratokat is. A szépszámú közönség között minden korosztály képviseltette magát, akik nagy ovációval fogadták a bemutatókat.

 

 

Szentes, 2011. 08. 15.

 

 

Az év komolyzenei koncertje *

Szentesiek Szentesért

 

 

 

Nagy sikerű Szent Anna napi jótékonysági koncertet adtak szentesi és Szentesről elszármazott művészek 2011. július 29-én este a Szent Anna templomban.

 

 

 

A szépszámú közönség hálás volt a fellépőknek, többször vastapssal jutalmazta a szereplőket. Nagy Johanna a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Pécsi Tagozatának ének szakos hallgatója nyitotta a jótékonysági hangversenyt melyet az orgona felújításáért szerveztek meg immáron nyolcadik alkalommal.

 

 

 

Berkes János érdemes művész az est egyik legfőbb művészpatrónusa nemcsak szólót énekelt, hanem a Bárdos Lajos Vegyeskarral majd a fiatal művésznövendékekkel is közös számot adott elő. Az érdemes művész valamennyi alkalommal osztatlan sikert aratott.

 

 

 

Piti Katalin Liszt-díjas, érdemes művésznek már a megjelenésekor kiváltotta a nézők tapsát, énekei után pedig a nagy elismerést.

 

 

 

Tulajdonképpen minden előadó Hegyi Anikó operaénekes, Andor Csilla, Nagy Johanna, Mudrák Mariann, Németh Márton, Takács Gabriella, Halmai Bianka, Nagy János, Hegedűs Valér tudása legjavát nyújtotta, így ez a hangverseny valószínűleg az év legszínvonalasabb komolyzenei eseménye volt a városban. A koncert a magyar himnusz közös éneklésével zárult.

 

 

 

Az eseményről készült videó összefoglaló:

 

 

 

Szentes, 2011. 07. 31.

 

 

Nyári Szabadtéri... (még 4 előadás lesz) *

 

 

 

Az idei esztendőben is gazdag színházi program várja az érdeklődőket a Szentesi Nyári Szabadtéri Színház előadásain. A Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ udvarai színpadán a musicel-től  a könnyűzenei koncerten át, nagyszínházi előadások és népzenei előadások kerülnek bemutatásra.

 

 

 

A nyári színházi szezon első műsora a Just Showband fergeteges koncertje volt.

 

 

 

 

 

 

A Művelődési Központ szervezésében másodikként a Duma Színház előadáson nevethettük ki magunkat. Kiss Ádám és Feeeelmééééériiiiiii Péééééteeeeer előadására közel 600-an voltak kíváncsiak, ezáltal szinte dugig volt a nézőtér.

 

 

 

Bokor János és Madarász Katalin népdalműsorát a rossz idő miatt az Ifjúsági Házban kellett megtartani.

 

 

 

 

 

 

 

Igazi gengszter éjszakát varázsoltak elénk a Musical Stúdió növendékei, ahol videó háttérrel színesítették a látnivalót.

 

 

 

A "Tánc és Zene" című néptáncfesztivál fellépői Szentesre is ellátogattak. Előzetesként egy lengyel és bulgár és egy görög együttes lépett volna fel, de sajnos az utóbbi lemondta magyarországi fellépését, így két nép kultúrájának tapsolhatott a nagyérdemű.

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2011. 07. 31.

 

 

Az utolsó gála *

 

 

 

Szomorú hangulatban telt a Petőfi Sándor Általános Iskola évzáró gálája a sportcsarnokban, mert mint ismeretes az iskola befejezi az általános iskolai működését a képviselő-testület döntése értelmében a következő tanévtől. Oktatási intézményként folytatja majd, de akkor már csak mint mint "C" épület.

Amikor a döntés megszületett érdekes volt, hogy a képviselők a Városháza díszteremben található Petőfi szobor előtt nyomták, meg az igent és a nemet, de maradjunk a gálánál.

 

 

 

A szervezők kitettek magukért, mert talán az eddig leglátványosabb gála (show) műsorral készültek. A néptánctól a moderntáncig volt itt minden. A végzősök búcsúdala tényleg búcsúdal volt, mert nem csak ők búcsúztak az iskolától, hanem az iskola is elbúcsúzott mindenkitől.

 

 

 

A gála végén többen visszatértek az intézményhez, hogy mécsesek fényénél búcsút vegyenek az öreg almamátertől.

 A gálán készült képek ITT tekinthetők meg!

Szentes, 2011. 06. 08.

 

 

Szentesi Nyári Szabadtéri Színház *

 

Szentes, 2011. 06. 08.

 

 

Azur Blue Band koncert *

SZTÁRVENDÉGEK: NIKOLA PAROV, SZIRTES EDINA „MÓKUS”

 

 

 

2011. április 15-én Azur Blue Band koncertre várták az érdeklődőket a Lajtha László AMI és Hangversenyközpontban.

Az instrumentális világzenét jazz, pop, ambient és indiai zenei jegyekkel ötvöző Azur Blue Band Veress Gábor gitáros-zeneszerző és Kertész Ákos (ütőhangszeres, billentyűs, hangszerelő) formációja, amely a világzenében nemzetközileg is elismert vendégművészekkel (Nikola Parov, Jeszenszky István, Szirtes Edina) készítette el Blue Diver című bemutatkozó albumát.

 

 

 

A 2008-ban alakult zenekar nevét a „Nagy kékség” című Luc Besson-film és az Amerikában világhíressé vált magyar gitáros, Szabó Gábor egyik 1971-es felvétele (Azure Blue) ihlette. A szerzeményeket zeneszerzőként jegyző Veress Gábor több jazz-rock, latin-és világzenei együttesben is megfordult, de a „nyugati” zenei műfajok mellett az indiai zene stílusjegyeit is tanulmányozta Dél-Indiában. A hangszerelés és a zenei rendezés a zenekar másik főszereplőjét, a jazz-és világzenei berkekben jól ismert Kertész Ákost dicséri. Ákos számtalan formációban játszik dobosként, illetve ütőhangszeresként, emellett kitűnő billentyűs, hangszerelő, valamint zeneszerző, így az Azur Blue Band igazán megfelelő terepet kínál sokrétű tudása kamatoztatásához.

 

 

 

A lemezen közreműködő vendégzenészek közül kiemelést érdemel a bolgár származású Nikola Parov, aki a Barbaro első lemeze készítésének idején még a legendás zenekar tagja volt. Nikola éveket húzott le a világhírű ír táncos, Michael Flatley zenekarában. Hazatérve az ott szerzett tapasztalatok felhasználásával komponálta meg a Naplegenda című táncjáték muzsikáját. Nem kevésbé fontos vendég a Fabula Rasa „Mókusa”, vagy Jeszenszky István (Világok Hangja) sem.

Szentes, 2011. 04. 17.

 

 

Ami a Márai naplóiból kimaradt *

Bálint András estje

 

 

 

Bálint András előadóestje 2011. február 16-án volt a Megyeháza dísztermében. Az esten válogatást hallhattunk Márai Sándor 1945 és 1949 közötti naplójegyzeteiből és magyar költészet legszebb verseiből.

A nagy magyar író följegyzései a koalíciós időkből, gondolatok a politikáról és a világirodalomról, hazaszeretetről és költészetről, művészekről és polgárokról, karrierről és erkölcsről. Márai szellemes megjegyzései kortársairól: költőkről és politikusokról, barátokról és ellenségekről...

 

 

Szentes, 2011. 02. 17.

 

 

Sirály *

Rendhagyó irodalomóra a Magyar Kultúra Napja alkalmából

 

 

 

2011. január 21-én a Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendhagyó irodalomórát szervezett a Szentesi Művelődési Központ. Csehov: SIRÁLY - szinkronrepülés szünet nélkül című darabolt tekinthették meg a szentesi középiskolások a HOLDVILÁG Kamaraszínház előadásában.

 

 

 

"...a figurák szinte folytonos, néha egymásba folyó monológokat mondanak... A vidéki élet oroszabb volt az orosznál. A szellemi nyomottság kézzelfoghatóbb... Minimális színpadkép, zenei és hangeffektek, vetítés, fényhatások, kilátástalanságot hangsúlyozó, szinte unalomba hajló színészi játék, mely mégis remekül hozta vissza Csehov mondanivalóját, zsenialitását..."

Szentes, 2011. 01. 22.

 

 

Óévbúcsúztató koncert 2010 *

 

 

 

Megtelt a szentesi sportcsarnok 2010. december 30-án este a hagyományos óévbúcsúztató koncertre, ahol az óvodásoktól a nagyszülőkig mindenki jól érezte magát. Köszönhető mindez a városi fúvószenekarnak, a Nagy János dirigálta Bárdos Lajos Vegyes Karnak. A szegvári Magyar házaspár által vezetett Dobbantó néptáncegyüttes és a kecskeméti Hírös Zenekarnak.

 

 

 

Majtényi András konferanszié köszöntötte elsőként a hallgatóságot, majd át is adta Szirbik Imre polgármesternek a szót, aki egy eseményekkel, és fejlődéssel teli évet búcsúztatott, melynek méltó befejezése ez a koncert.

 

 

 

Majtényi András a köszöntő után egy kis kitérővel felkonferálta az első számot, melyet Orosz Márton nagypapája Mihály Béla vezényelt. A karnagy úrnak a koncert előtti napon érkezett meg második unokája, melyet a közönség hatalmas tapssal üdvözölt.

 

 

 

De most térjünk vissza a koncertre, melynek műsor összeállításában a szórakoztatás volt az első szempont – tudtuk meg Mihály Béla karnagytól.

Nehéz visszaadni azt a hangulatot, de mégis megpróbáljuk. Igaz most a képek mellett megtekinthető a koncert teljes videó anyaga a Civil Tv jóvoltából! Az alábbi linkre kattintva megnézhető a város honlapján keresztül hangverseny audiovizuális összefoglalója.

 

 

 

A hangverseny videó anyaga ITT tekinthető meg!

Szentes, 2011. 01. 05.

 

 

Jótékonysági kórushangverseny *

 

 

 

A Római Katolikus Egyházközség és a Magyar Vöröskereszt területi vezetősége karácsonyi jótékony célú kórushangversenyt rendezett a területünkön élő szociális rászorultak megsegítésére. 2010. december 12-én a Szent Anna-templomban felcsendülő karácsonyi dalok és énekek előtt Karikó-Tóth Tibor alpolgármester köszöntötte a hallgatóságot.

 

 

 

A karácsonyi hangverseny közreműködői: Bárdos Lajos Vegyeskar (vezényel: Nagy János), Petőfi Sándor Általános Iskola Kiskórusa (vezényel: Kiss Rácz Antalné), Petőfi Sándor Általános Iskola Nagykórusa (vezényel: Kiss Rácz Antalné), Szentesi Óvónők Kamarakórusa (vezényel: Kocsis Györgyi), Szent-Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulók és szülők kórusa (a kórust vezeti: Nemes Éva), Szent-Anna templom Szkólája (vezényel: Nagy János), Városi Fúvószenekar (vezényel: Mihály Béla), Kiss Bálint Református Általános Iskola Tanári kórusa (vezényel: Farkas Márta), Andor Csilla - ének, Paulovits Tamás - vers, Mészárosné Surányi Olga és Lakatos Béla zongora.

 

 

 

A belépődíjmentes rendezvényen a közönség adakozásából összegyűlt adományt a szervezők - az Egyházközség és a Vöröskereszt - jutatták el a rászorultaknak.

 

 

 

 

Szentes, 2010. 12. 27.

 

 

Teltházas koncertet adtak a Fivérek *

 

 

Teltház előtt koncertezett a Fivérek zenekar a hétvégén. Kivételes alkalom, hogy a Megasztárt műsorra tűző országos kereskedelmi televízió-csatorna lehetőséget adott a szentesi együttesnek a fellépésre, a szériák befejezése előtti koncertre ugyanis eddig nemigen volt példa.

 

 

 

A Seres testvérek produkcióján három megasztárjelölt is jelen volt: Tolvai Renáta, Szíj Melinda és Kállay Saunders András.

 

 

 

A főként latin zenét és saját szerzeményeket játszó zenekar 90 perces műsort adott, háromszor tapsolta vissza őket a közönség a színpadra, mely olyan erős hang- és fénytechnikával volt felszerelve, amilyennel eddig még nem volt dolguk a testvéreknek.

 

 

 

További képek a koncertről ITT tekinthetők meg!

Szentes, 2010. 11. 27.

 

 

 

 

 

"Ó, Szent István, dicsértessél…” *

 

 

 

"Ó, Szent István, dicsértessél…” címmel hangversenyt rendeznek a Szent Anna templomban 2010. augusztus 19-én.

 

 

 

A belépés ingyenes volt, de adományokat a szervezők köszönettel fogadtak, mely felajánlott összegeket a Szakrális Művészetek Hete keretében zajló Zsoltár és Népénekverseny résztvevőinek díjazására fordítanak. A rendezvényen közreműködött Andor Csilla, Nagy Johanna, Nagy János, Rácz József, Mélykútiné Németh Kornélia és Homoki Nagy Mária.

 

 

Szentes, 2010. 09. 23.

 

 

 

.