Langó Péter - Türk Attila

Honfoglalás kori női sír Szentes  derekegyházi oldal határrészéből

English


BEVEZETŐ

2002 augusztusában különös levelet továbbított a posta a szentesi múzeumnak, amelyet a Csallány Gábor hajdanvolt igazgatóról elnevezett múzeum vezetőjének címeztek.

 

Tisztelt!

Szentes Város

Dr. Csalány Gábor Múzeuma Vezetőjének!

 

Szentesen születtem. 83 éves vagyok.

Apámnak D.-oldal 129 szám alatti tanyája területén az 1930-1935. évben a T. Múzeum ásatásokat végzett és ott régészeti tárgyakat találtak, melyeket a múzeumba én is láttam. Gondolom az akkori iratokban fellelhető Berényi Benjámin nevén. Még meg tudnám talán mutatni azt a területet, ahol ástak. Hogy minden területet feltártak-e, azt nem tudom?! A Múzeumban levő iratok tartalmának, talán érdemes lenne felfigyelni.

Segítenék örömmel, ha hívnak, mennék, sajnos járni, menni nem tudok.

Ha T. Cím részére érdekes lenne levelem, kérem szíves válaszukat.

Berényi Pál

 

1940-ben Szentes város délkeleti, Derekegyházi oldal nevű határrészében, a Kórógy-ér volt árteréből kiemelkedő kis háton Berényi Benjámin tanyatulajdonos sárgaföld kitermelése közben honfoglalás kori temető két sírját bolygatta meg. A leletbejelentés nyomán a helyszínre érkező Csallány Gábor újabb két sírt tárt fel. A sírokból kiemelkedően gazdag leletanyag került elő, főként a női viselet pompás ékszerei. A honfoglalás kori temetők szerkezetét ismerve, a régészek már évtizedek óta feltételezték, hogy a derekegyházi temető még további sírokat is rejt. A Berényi-tanya elbontása után azonban nagyon kevés támpont maradt a temető helyének pontos meghatározására, így a további kutatás elmaradt. Egészen 2002 nyaráig, amikor budapesti és szegedi régészek összefogásával hitelesítő ásatás indult a lelőhely teljes feltárására.

Fontosabb honfoglalás kori régészeti lelőhelyek Szentes környékén A fent idézett levél megírásának és kézhezvételének az időpontja egyben sorsszerű is, mivel ekkor már több mint egy hete folytak a munkálatok, amelyek során sikerült megtalálni a temető pontos helyét, valamint négy, a korábbi kutatás által még érintetlen sírt is. Közöttük az egyikben nemcsak a szűkebb régió legkiemelkedőbb honfoglalás kori emlékanyaga, hanem az egész Kárpát-medence 10. századi hagyatékának egyik leggazdagabb leletegyüttese vált ismertté, amelyet kiadványunk bemutat.

 

 

A MAGYAROK HONFOGLALÁSA

A honfoglaló magyarság, maga mögött hagyva Kelet-Európa füves pusztáit, 895-ben foglalta el új hazáját a Kárpátok hegyvonulatai között. A korábbi, etelközi hazájukat feladó magyarok pár év alatt berendezkedtek az új szállásterületen. Előbb az Alföldet és Erdélyt, majd a 10. század elején a Dunántúlt, az egykori Pannonia területét, végül pedig a Felvidéket vették birtokba. A Kárpát-medence elfoglalását követően kalandozó hadjáratokat vezettek Észak-Itália, illetve a frank, bajor és szász területek ellen (955-ig), valamint a Balkán irányába, a Bizánci Birodalom ellen (970-ig). A bajor hercegség határáig országló magyarokat a korabeli Nyugat-Európa népei rettegték, míg uralkodóik a szomszédaik ellen hívták csatába a kitűnő könnyűlovas harcosokat.

A magyar szállásterületek és a honfoglalás A félelmetes hírű magyarok azonban nemcsak jól kiképzett, a nomád harcmodort mesterien ismerő vitézekből álltak, miként erről a latin nyelvű írott források részletesen beszámolnak. A korabeli muszlim földrajztudósok és történetírók arab és perzsa nyelvű munkái sokrétűbb és árnyaltabb képet adnak eleinkről. Ők írtak a magyarok földműveléséről, kereskedelmi kapcsolatairól és viseletéről is. Gardézi perzsa nyelvű műve a következőként jellemezte eleinket: "Ezek a magyarok szemrevaló és szép külsejű emberek. Ruhájuk brokát, fegyvereik ezüsttel vannak kiverve és gyönggyel berakottak." A Bizánci Birodalomból származó brokátruhák, selymek és gyapjútextilek a Kárpát-medence talajában mára elenyésztek, azonban az ezekre felvarrt, maradandó anyagból, főként nemesfémből készült tárgyak sírban való helyzetének pontos megfigyelése gazdag információkkal szolgál a honfoglaló magyarok gazdagságáról és viseleti szokásairól.

 

 

A MAGYAR HONFOGLALÁS EMLÉKEI ÉS KUTATÁSUK

SZENTES KÖRNYÉKÉN

Már a 19. századi gyűjteményeket számos kiemelkedő honfoglalás kori tárggyal gazdagították a Szentes környékén előkerült régiségek. A korszak módszeres régészeti kutatása azonban Csallány Gábor fellépésével esik egybe, aki kezdeményezte a lelőhelyek szakszerű feltárását és egy helyi múzeum alapítását (1897).

Csallány Gábor ásatásán fogadja Móricz Zsigmondot Még a 19. század végén ismerte meg a kutatás a nagyhegyi határrészből, a Sáphalomról és a kunszentmártoni út környékéről előkerült leleteket. A 20. század első felében olyan emlékekkel gazdagodott a Csongrádvármegyei Régészeti és Történelmi Társulat gyűjteménye, mint a jámborhalmi, borbásföldi, derekegyházi és a kistőkei temetők, valamint a régi nagymágocsi (fertői) úti homokbánya területéről megmentett sírok anyaga. Ezekben a temetőkben a 10. században itt élt gazdagabb családok pogány rítus szerint eltemetett halottai nyugodtak. A területen azonban nemcsak ilyen lelőhelyek kerültek elő, hanem olyan, nagy sírszámú, ám régészeti leletekben szegényes temetők is, mint a szentlászlói, a szentilonai, az ecseri, kajáni és a tetemhalmi sírmező, amelyek már átnyúlnak a kora Árpád-kor időszakára is.

 

 

A DEREKEGYHÁZI OLDALI TEMETŐ ELSŐ KUTATÓJA

Szentes környéki honfoglalás kori emlékek kutatásánál ki kell emelnünk Csallány Gábor (1871-1945) egykori múzeumigazgatót. Csallány bejárta Dél-Amerikát, hazatérte után 1893-ban Szentesen vállalt munkát. 1897-ben kezdeményezésére alakult meg a Csongrádvármegyei Régészeti és Történelmi Társulat, amelynek gyűjteményét régész-múzeumőrként haláláig vezette. A Szentes környéki honfoglalás kori temetők többségének szakszerű feltárása, köztük a derekegyházi síroké is, az ő nevéhez fűzödik.

 

 

 

A DEREKEGYHÁZI OLDALI TEMETŐ

A lelőhely az Alföld déli részén, Csongrád megye északi felében, Szentes város közigazgatási határában található. A várostól délkeleti irányban fekvő Derekegyházi oldal nevű határrészben feltárt temető a Kórógy folyó egykori magaspartján, a környezetéből mindössze 1-1,5 m-re kiemelkedő dombon húzódik.

Légifotó a feltárt lelőhelyről Az első sírok földmunkák során kerültek elő 1940-ben a 129. számú tanya melletti területen. Berényi Benjámin tanyatulajdonos két honfoglalás kori sírt bolygatott meg, amelyeket Szendrey Géza helyi tanító segítségével bontott ki. A helyszínre érkező Csallány Gábor észak-déli irányú kutatóárkokkal megkezdte a lelőhely szisztematikus kutatását, és további két sírt tárt fel. Bálint Csanád régész 1968 őszén Berényi Benjámin segítségével azonosította a lelőhelyet, újabb ásatásra azonban csak több mint 30 év múltán, 2002-ben nyílt lehetőség, a Nemzeti Kutatási-Fejlesztési Program keretén belül. Az MTA Régészeti Intézete és az MTA Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézete által elnyert közös pályázat - honfoglaló eleink genetikai kutatását célozva meg - adott lehetőséget a hitelesítő feltárásra, amelyet a Móra Ferenc Múzeummal együttműködve végeztek el e sorok szerzői. Az ásatás során előkerült a korábban már ismert négy sír, illetve további négy újabb temetkezés is, valamint az 1940-es ásatás kutatóárkai. Az összesen nyolc sír egyetlen észak - déli irányú sírsort alkotott. A temető szerkezete és a sírokban feltárt leletanyag alapján megállapítható, hogy a lelőhelyen a 10. századi vezetőréteg egy rangos kiscsaládi közössége temetkezett, összesen öt nő és három férfi.

 

 

A DEREKEGYHÁZI OLDALI TEMETŐ LEGGAZDAGABB TEMETKEZÉSE

A legkiemelkedőbb régészeti leletanyag a sírsor középső részén fekvő 5. számú sírból került elő, amelyben a váz lábát az 1940-es feltárás egyik kutatóárka már megbolygatta, akkor azonban nem került feltárásra.

Részletfotó az 5. számú sírról A sírban egy 20-21 éves fiatal nő jó megtartású csontváza feküdt. A vázon és mellette számos, főként aranyozott ezüstből készült test- és ruhaékszer került elő. Kiemelkedő lelet a hajfonatot díszítő nagyméretű, lemezes hajfonatkorongpár, a finom ezüsthuzalból kialakított lánc és a honfoglaló magyar nőknél divatos gömbsorcsüngős fülbevaló. Kaftánját aranyozott ezüst, csüngős veretekkel díszítették, míg viselete további gazdagságát a rávarrt kerek, préselt ezüstveretek hangsúlyozták. A felsőruházatot ezüst és bronz fülesgombok fogták össze, kezén karperecet viselt, és a temetés során egy bőrlyukasztásra szolgáló vasárt tettek még a halott mellé.

 

 

 

A HAJFONATKORONGOK

A honfoglalás kori női viselet kiemelkedő és ritka elemei az általában párban előforduló díszes korongok, melyeket a hajfonatba rögzített bőrszalagokon, függesztve viseltek.

Hajfonatkorong az 5. számú sírból A derekegyházi korongpárt jó minőségű ezüstlemezből készítették, egyszerű, bemélyített koncentrikus körökkel díszítették, melyeket gazdagon aranyoztak. A főként méretükben kiemelkedő - átmérőjük közel 10 cm - derekegyházi hajfonatkorongokat valószínűleg hátlaplemezek merevítették, melyekhez szegecsekkel kapcsolódtak a felfüggesztő bőrszalagok. A hajfonatkorongokat egymás mellett elhelyezett apró lyukak ütik át, melyeken keresztül a hátlaplemezre, illetve a függesztőszíjakra felvarrták. A hátlaplemezből kinyúló szegecsfejek illesztéséhez apró mélyedéseket kalapáltak a hajfonatkorongok peremébe.

 

 

A KARPEREC

A honfoglalás kori férfi- és női viselet gyakori melléklete a kerek átmetszetű bronzhuzalból kialakított karperec.

Karperec az 5. számú sírból Az ékszer a 10. század kezdetétől gyakori és közkedvelt darabja volt a magyar viseletnek. Korábban azt is feltételezték, hogy gyakoriságának az egyik oka azzal magyarázható, hogy praktikus szerepe volt a ruha lebegő ujjainak leszorításában. Az újabb megfigyelések azonban nem támasztották alá ezt a véleményt, hisz nagyon sok esetben, így az itt ismertetett sírban is csak egy karperec volt, míg az előbbi elképzelés többet feltételez. Az itt bemutatott sírban egy nyitott, elhegyesedő végű bronz karperec került elő a mellkason, nem viseleti helyzetben.

 

 

A LÁNC ÉS A FÜLBEVALÓ

A fülbevaló és a lánc feltárás közben A honfoglalás kori női viselet ritka tartozékai a láncékszerek. A derekegyházi lánc finom, jó minőségű ezüstből készült, a láncszemek kialakítása egy gondos, nagy szakértelemmel bíró mester kézügyességéről tanúskodik. A lánc a fej mögött futott, és két végét sodrott ezüstdróttal egy-egy gömbsorcsüngős fülbevaló karikájához erősítették. A gömbsorcsüngős fülbevaló a honfoglaló magyar nők egyik kedvelt ékszere volt. Több típusa is ismert a feltárt régiségek között, van ahol valódi gyöngyök díszítették a függőrészt, míg más esetekben préselt lemezes tagokból alakították ki a gömbsort, de nem volt ismeretlen a dísz öntött megformázása sem. A derekegyházi fülbevalók háromszög alakú karikáihoz négy-négy lemezes ezüstgömbből kialakított csüngőrész kapcsolódik. A láncékszerek más esetekben megfigyelt viseleti szokása szerint elképzelhető, hogy a láncot a fülbevalóval együtt a pártára rögzítve viselték.

 

A RUHADÍSZEK

A kaftánveretek feltárás közben A 10. században élt eleink ruházatáról nagyon kevés konkrét információval rendelkezünk. Főként a történeti forrásokból valószínűsítjük, hogy a gazdag családok tagjai minden bizonnyal bizánci brokátból és selyemből készített ruhákat viseltek, amelyeket aranyozott ezüstveretekkel díszítettek. A sírban az egykori ruházatból csak apró lenyomatok maradtak meg, a rekonstrukciós rajzon látható textil színe és mintakincse a korszakból fennmaradt bizánci ruhák és szövetek alapján készült. A ruhát díszítő veretek nagy számban kerültek elő a derekegyházi 5. sírból. A veretek három csoportra oszthatók. A koponya két oldalán nagyméretű, préselt, aranyozott ezüstből készült veretek kerültek elő. A vereteken az árkolt középső részt egy gyöngysor övezi, amelyet egy mélyebb, aranyozott rész fog közre. A veret három lyukkal átütött szélét egy újabb gyöngysor keretezi. A koponya jobb oldalán kisméretű, aranyozott ezüstből préselt, gyöngyözött mintával díszített, kerek veretek feküdtek, megközelítően félkör alakban. Az ékszerek peremén két, egymással szemben elhelyezett lyukat alakítottak ki a felvarráshoz.

Kisméretű kerek veretek a koponya jobb oldalán A váz jobb oldalán kéttagú csüngős kaftánveretek voltak. Az öntött, felületükön aranyozott ezüstveretek előlapját növényi indát imitáló minták díszítik. A kaftánveretek között öt darab egyforma és egy eltérő kialakítású található. A sírban eredeti helyzetükben feltárt kisméretű, kerek veretek az ing nyakrészét, esetleg a kaftán gallérját díszítették. A nagyobb veretek viseleti szerepe bizonytalan, valószínűleg a pártára, esetleg a hajfonatkorong függesztőszalagjára varrták fel. A kaftánveretek helyzete egyértelműbb, azokat a kaftán szegélyén két, egymással párhuzamosan futó, függőleges sorban helyezték el.

 

 

A VASÁR

Vasár az 5. számú sírból A kor temetkezési szokásainak elterjedt eleme a használati tárgyak sírba tétele. A mellékletként adott eszközök között nem ritka a vasár. A kisméretű ár a korabeli asszonyok mindennapos eszközeként a viselet részét képezte. A vastárgyak sírba tételének néprajzi analógiái alapján a kutatók egy része úgy véli, hogy hajdan élt eleink rontáselhárító szerepet is tulajdonítottak ezeknek a vaseszközöknek.

 

 

 

A SÍRBAN MEGFIGYELT TEMETKEZÉSI SZOKÁSOK

Az 5. számú sír A gondosan feltárt és dokumentált sírban a leletek elhelyezkedése alapján valószínű, hogy a halott ruházatát megoldották, hajfonatkorongjait pedig a rögzítéshez használt bőrszalagokról levéve az áll alá helyezték. A karperecet a mellkasra tették, az ezüstlánc végei a fülbevalókhoz kapcsolódtak, amelyeket szintén nem viseleti helyzetben, hanem a hajfonatkorong alá téve helyeztek a sírba. A feltárás ezen megfigyelései alapján a ruházat elemeinek megoldása valószínűsíthető, amint ez a temetkezési szertartás elemeit összefoglaló rekonstrukciós rajzon is látható. Ez a szokás széles körben elterjedt temetkezési rítus, gyakori jelenség a honfoglalás kori sírokban, hátterükben valószínűleg hitvilági okok állnak.

 

 

MENDE BALÁZS GUSZTÁV:

A SZENTES-DEREKEGYHÁZI OLDALI HONFOGLALÁS KORI TEMETŐ

5. SZÁMÚ SÍRJÁNAK EMBERTANI LEÍRÁSA

A 5. számú sírban talált csontváz megtartási állapota nem adott lehetőséget részletes antropológiai vizsgálatra. A csontozaton vizsgálható, a nemre utaló morfológiai és metrikus jellegek szerint a sírban általánosságban női nemi jellegekkel rendelkező, de férfias jellegeket is mutató nő feküdt. Ez a megállapítás egybevág a régészeti mellékletekből adódó következtetésekkel. Az elhalálozási életkor meghatározása relatív nagy pontossággal megbecsülhető, mert a csontozaton a végrészek elcsontosodása még nem fejeződött be. Ezek alapján az elhalálozási életkort 20-21 évben adhatjuk meg. E fiatal életkorra utal még a fogazat általános állapota, az őrlőfogak kopása elhanyagolható mértékű, a harmadik maradó nagyőrlő, az ún. bölcsességfog fejlődése még nem fejeződött be. Sajnos a koponya csontjai jelentős mértékben szétmállottak, és a sír földjében másodlagosan torzultak, ezért a koponya nem maradt meg mérésekre, így a tipizálásra alkalmas állapotban. A fiatal nő számított életbeni testmagassága 168 cm lehetett, ami a női testmagassági kategóriákat tekintve magas termetet mutat. Általánosságban elmondható, hogy a klasszikus leletanyaggal temetkezők többsége, a honfoglaló magyarokról kialakított közvélekedéssel ellentétben, nem volt alacsony termetű.

 

 

IRODALMI AJÁNLÁS

A honfoglalás korának írott forrásairól számos szöveggyűjtemény jelent meg, amelyek közül két kiadvány a legismertebb. Az egyik a Györffy György által szerkesztett A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Budapest 2002, valamint Kristó Gyula: A honfoglalás korának írott forrásai. Szeged 1996. A feldolgozások közül Bóna István: A magyarok és Európa a 9-10. században. Budapest 2000, valamint Kristó Gyula: Levedi törzsszövetségétől Szent István államáig. Budapest 1980. A korai magyarság keleti hátterének plasztikus bemutatására és a kutatási eredmények összefoglalására: Róna-Tas András: A honfoglaló magyarság. Budapest 1996. A korszak régészeti vonatkozásaira összefoglaló jelleggel: A honfoglaló magyarság. Kiállítási katalógus. Főszerk: Fodor István. Budapest 1996, valamint Révész László: A karosi honfoglaláskori temetők. Régészeti adatok a Felső-Tisza-vidék X. századi történetéhez. Miskolc 1996. A magyar honfoglalás Szentes környéki emlékeiről Bálint Csanád: Südungarn im 10. Jahrhundert. StudArch 11. Budapest 1991. Csallány Gábor szentesi tevékenységét legutóbb Paszternák István tekintette át: A magyar középkor kutatásának száz éve Szentes határában. Visszatekintés két közelgő évforduló kapcsán. Savaria 22/3 (1996) 277-292. A derekegyházi temető tudományos közlése: Csallány Gábor: Újabb honfoglalás kori leletek Szentes környékéről. FolArch 3-4 (1940) 182-192. A honfoglalás kori viselet sajátosságairól összefoglaló jelleggel legutóbb: Kürti Béla: A honfoglaló magyar női viselet (Leletek és rekonstrukciók) In A magyar honfoglalás korának régészeti emlékei. Szerk.: Wolf Mária - Révész László. Miskolc (1996) 148-161. A hajfonatkorong viseleti szokásairól a fentebb idézett szakirodalom mellett: Szabó János Győző: A honfoglalás kori lemezes korongok viselete. EMÉ 1 (1963) 95-117. A lánc viseletére vonatkozólag: S. Perémi Ágota: Honfoglalás kori leletek Veszprém megyében (Előzetes jelentés). VMMK 18 (1986) 115-133; a gömbsorcsüngős fülbevalókról: Révész László: Gömbsorcsüngős fülbevalók a Kárpát-medencében. HOMÉ 25-26 (1988) 141-159. A huzalkarperecek viseleti szokásaival kapcsolatban újabban: Langó Péter: Megjegyzések a X-XI. század huzalkarpereceinek és sodrott karpereceinek a kronológiájáról. JAMÉ 42 (2000) 33-57. A Csallány Gábor által feltárt sírok embertani anyagát Malán Mihály dolgozata tárgyalta: X. századbeli magyarok csontmaradványainak embertani vizsgálata. FolArch 3-4 (1940) 193-213. Péter Langó - Attila Türk

 

 

Péter Langó - Attila Türk

FEMALE GRAVE FROM THE CONQUEST PERIOD AT

SZENTES-DEREKEGYHÁZI OLDAL

In 1940, a cemetery from the Hungarian Conquest Period was discovered southeast of Szentes, on the estate of Benjamin Berényi, in the Derekegyháza fields. The site, which is situated on a ridge in the once flood area of the Kórógy River, was first investigated by Gábor Csallány, the director of the Szentes Museum. Outstandingly rich find material came to light during the excavation in 1940, including splendid ornaments of a female costume. Considering the structure of cemeteries known from the Conquest Period, archaeologists have long been argued that not the entire cemetery was researched at Derekegyháza. The location of the site became debated after the demolition of the nearby farmstead, and no attempts were carried out to study the cemetery until 2002. Then a new project started with the cooperation of archaeologists from Budapest and Szeged, aiming at the re-location of the site, and the excavation of all remaining graves. Besides clarifying the site of the cemetery, the new investigation yielded four intact burials. This paper intends to introduce one of them, which is not only one of the richest graves from the neighboring region but takes up a remarkable place in the archaeological heritage of the tenth century Carpathian Basin. Grave 5 was found in the middle part of the excavated grave-row. The earlier excavation has already disturbed the left leg of this burial, but it was not fully unearthed at that time. The grave included the burial of a twenty–twenty-one years old woman. On the skeleton and near the body, remarkable amount of gilt silver jewelry was discovered. Besides the pair of large braid disc ornaments, a necklace twisted from thin rods, and an earring with bead-row pendant was uncovered, which was especially fashionable in the Conquest Period. The caftan was decorated with gilt silver pendant mounts, while other parts of the dress were adorned with round, stamped silver mounts, as depicted on the reconstruction. The upper part of the garment was connected with silver and bronze ball buttons. The woman wore a bracelet on her hand, and an iron awl was also put in the grave during the funeral.

Ugrás a lap tetejére!

Felelős kiadó: Dr. Vörös Gabriella * A kiadványt lektorálta: Dr. Révész László * A kötetet tervezte és a tágyakat restaurálta: Vigh László * Nyomdai előkészítés: Sigillum 2000 Bt. * Fotók: Pápai Zoltán és a szerzők * Rajz: Czabarka Zsuzsa * Rekonstrukciós rajzok: Boldog Zoltán * Angol szöveg: Belényessyné Sárosi Edit és Vincze Orsolya * A tárgyak megtekinthetőek a szentesi Koszta József Múzeum régészeti kiállításán: Szentes, Széchenyi liget 1.

www.szentes.hu