MARADJ

 

2017 decemberében elindult a Hídfő Közhasznú Egyesület MARADJ címet viselő projektje (EFOP – 1.4.4 - 17 - 2017 – 00058), mely a Széchenyi 2020 - Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretein belül valósul meg.

Az elmúlt hónapokban számos egyéni és csoportos foglalkozáson vett részt a program 20 fő mentoráltja.

Nyitórendezvényünk fővédnöke Oláh Gergő énekes volt, aki személyes tapasztalatait megosztva arra bíztatta a lányokat, hogy bátran vállalják fel identitásukat, tegyenek meg mindent azért, hogy az érettségi vizsga megszerzése után, egy számukra megfelelő szakmát kitanulva sikeres fiatalokká váljanak.

A jóhangulatú foglalkozások, közös ebédek mellett lehetőségünk volt cipővel és ruhával is támogatni a lányokat.

 

 

Tavasszal találkozhattunk és beszélgethettünk Oláh Ibolya művésznővel, aki élettörténetével inspirálta a mentorált lányokat, akik közül páran lemorzsolódtak, de nagyon hamar sikerült helyettük felvenni olyan cigánylányokat, akik már a program kezdete óta figyelemmel kísértek minket, csak a túljelentkezés miatt nem tudtak eddig bekerülni a programba.

Nyár elején részt vettünk a lányokkal a Romani Design és az Amaro Trajo Életünk Roma Kultúráért Alapítvány által szervezett divatbemutatón, melyen hátrányos helyzetű roma származású lányok mutatták be a saját maguk által tervezett ruhákat.

A nyarat egy fantasztikus táborral zártuk, ahol megalkották a lányok képzeletbeli cigány hősüket, rengeteget játszottunk, terveztünk, rajzoltunk, ragasztottunk, varrtunk.

Kralj Roxána

 

 

Szentes, 2018. 09. 07.

 

.