Most Megmutatom Magam Fesztivál

 

2018. május 22-én rendezte meg a szentesi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat a Most Megmutatom Magam Fesztivált. Az Ifjúsági Ház melletti szabadtéri színpadon egyéniben, párban vagy csoportban adhatták elő műsorukat ének, hangszeres zene, tánc, mozgás, vers, próza, egyéb kategóriában.

 

 

 

A fesztivált Antal Balázs Tibor képviselő úr nyitotta meg, és elmondta, hogy kell, hogy a fiatalok megmutassák és megmérettessék magukat. Ennek helyet és teret kell adni a jövő nemzedék fejlődéséért.

 

 

 

A szentesi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat minden munkatársa jelen volt a rendezvényen, és a szakembereket meg lehetett keresni, hogy egy oldottabb hangulatban álljanak az érdeklődők rendelkezésére.

 

 

 

Összesen 38 produkciót láthatott a közönség, és természetesen valamennyi produkció hatalmas tapsot kapott. A fesztiválhoz kapcsolódóan rajzpályázatot is hirdettek és a támogatóknak köszönhetően valamennyien értékes ajándékot vehettek át.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2018. 05. 22.

 

.