Curie Matematika Emlékverseny Országos döntője

 

 

 

Ebben a tanévben is Szolnokon, de új helyszínen rendezték meg a Curie Matematika Emlékverseny Országos döntőjét.

A 2018. április 7-én megrendezett verseny célja volt „a tanulók érdeklődésének felkeltése játékos feladatokon keresztül a matematika iránt. A feladatlapok rendszeres határidőre történő elkészítésével pontos rendszeres munkára nevelés.” http://www.curiealapitvany.hu/

 

 

 

A három fordulós levelezős verseny lebonyolítása után a legügyesebb diákok a területi döntőben bizonyítottak. Ezen megmérettetés után pedig a legkiválóbb eredményt elérő diákokat behívták az országos döntőbe a Kárpát-medence körzeteiből. A rangos eseményen a totó típusú feladat mellett kidolgozós feladatok is szerepeltek.

 

Az alábbi szép szentesi eredmények születtek az országos döntőben:

 

3. évfolyam:

10. Deák Dániel (Szentesi Koszta József Általános Iskola, felkészítő tanár: Kasza Erika)

 

4. évfolyam:

4. helyezett Nagy Zsuzsanna (Szentesi Koszta József Általános Iskola, felkészítő tanár: Seres Katalin)

5. helyezett Tamási Ádám Attila (Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda, felkészítő tanár: Szabó Erzsébet)

7. helyezett Mészáros Gergő (Szentesi Koszta József Általános Iskola, felkészítő tanár: Seres Katalin)

10. helyezett Bozó Bíborka (Szentesi Koszta József Általános Iskola, felkészítő tanár: Seres Katalin)

 

5. évfolyam:

8. helyezett Takács Aletta (Szentesi Koszta József Általános Iskola, felkészítő tanár: Lucza László)

9. helyezett Balogh Vanda (Kiss Bálint Református Általános Iskola, felkészítő tanár: Horvát József) és Sáfár Adél (Szentesi Koszta József Általános Iskola, Felkészítő tanár: Lucza László)

 

6. évfolyam:

8. helyezett Czakó Boróka (Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda, felkészítő: Nagyné Doba Katalin)

 

10. évfolyam:

5. helyezett Túri Zsolt Ferenc (Horváth Mihály Gimnázium, felkészítő: Volosin Vlagyimir és Sipos Beáta)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2018. 04. 10.

 

.