Búcsú Hári Lászlótól

 

Hári László műszerész és feltaláló, a repülés iránt elkötelezett sportember 85 éves korában az utolsó felszállására indult a felhők közé. Búcsúztatása február 17-én 14 órakor lesz a Szeder temetőben.

 

 

Akik részt vettek a repülőklub életében jól ismerték ezt az öltözetet, melyben Laci bácsi látható a képen.

 

 

Hári László műszerész és feltaláló, a repülés iránt elkötelezett sportember volt. Szívesen adta át tudását, nevelte a repülés tudományra az érdeklődő fiatalokat és sporttársait, valamint önzetlen módon támogatta Szentes Város repülő sportját. 

1932. július 7-én született Csanádpalotán, a Szentesi Repülő Klub alapítója és elnöke. 1949-ben kezdett a repüléssel foglalkozni, tanfolyamot is végzett, azonban származása miatt eltanácsolták a repüléstől, mellyel 1970-ben kezdett újra foglalkozni. Társaival a vitorlázó-repülőgép család egy prototípusát a Kolibri névre keresztelt autógirót, forgószárnyas repülőgépet tervezték és építették meg. később bekapcsolódott a szentesi sárkányrepülésbe, gyalog- és motoros sárkányokat készítettek és repültek be. Tevékenysége előzményt teremtett az 1980-as év elején megalapított Szentesi Sárkányrepülő Klubnak. A vitorlázórepülést Kiskunfélegyházán a ’80-as évek közepén kezdte. Idősebb Rubik Ernő által tervezett Góbé típuson lett „C” vizsgás növendék, majd a sportteljesítménye alapján, ezüst koszorús vitorlázó pilóta. Vitorlázó géppel 7 óra 33 perces időtartam repülését sporttársa és barátja Gullay Mihály tudta csak túlszárnyalni. A sportteljesítmények mellett folyamatosan fejlesztette tudását, több vitorlázórepülő típusra is vizsgát tett. A motoros repülés ismereteit már Szentesen sajátította el, vontató- és kereskedelmi pilóta szakszolgálati engedély birtokosa lett.

Az 1990-ben újra éledő szentesi repülés meghatározó személyisége, a Szentesi Repülő Klub alapító tagja, a repülőtér tulajdonosa. Szervezésével kezdődött el a repülőtér kialakítása, az első hangár, a kiszolgáló létesítmények tervezése és építése, majd tanfolyami keretek között az oktatás. A klub felújításra szoruló Góbékkal kezdte el a fejlesztést. Az első felszállásra 1992-ben került sor. A kitartó munka eredménye, hogy az egyesület folyamatosan fejlődött, az elmúlt évek alatt a sikeres képzésnek köszönhetően közel 100 növendékből lett „B”, illetve „C” vizsgás.

 

 

Szentes, 2018. 02. 14.

 

.