Ég a harmadik gyertya

 

 

 

Az advent a hagyomány szerint Szent András napjához legközelebb eső vasárnappal vagy a december 25-ét megelőző negyedik vasárnappal kezdődik, és karácsonyig tart. Az advent a latin adventus Domini kifejezésből származik, röviden annyit tesz, hogy az Úr eljövetele. Az ünnep liturgikus színe a lila, viszont a harmadik vasárnap az örömvasárnap, ennek színe a rózsaszín.

 

 

 

Szentesen rendhagyó módon 17 órakor kezdődött az adventi gyertyagyújtás a Kossuth téren, mert a Szent Anna templomban megrendezett jótékonysági koncert végére időzítették ennek a vasárnapnak a gyertyagyújtását. Gilicze Andrásné ünnepi gondolatai után felgyulladt az "öröm" gyertyája a rózsaszín.

 

 

 

Az első adventi koszorút 1839-ben egy németalföldi evangélikus lelkész, Johann H. Wichern készítette el. Ez még gyakorlatilag egy fenyőágakkal díszített kocsikerék volt, rajta 28 gyertyával, melyek közül 4 nagyobb és vörös volt. Ezt a kocsikereket a templomban felállította, és minden nap újabb gyertyát gyújtott, vasárnaponként a vöröset. Később a kerék összement, és a 28 gyertyából is csak a 4 nagyobb maradt, melyeket vasárnaponként gyújtunk meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2018. 12. 16.

 

 

 

.