Számítógép adomány a Hajléktalan Szállónak

 

 

 

2017. szeptember 29-én Kovácsné Gila Erzsébet és Tímár Ferenc a Szentes - Csongrád Rotary Klub nevében egy számítógépet adományozott a Szentes Hajléktalan Segítő Központnak, hogy az ott élő emberek is tudjanak akár internetezni vagy más hasznos információszerzéssel könnyíteni sorsukon.

 

 

 

Tímár Ferenc elmondta, hogy az ötlet onnan jött, hogy egy volt tanítványa a könyvtárban elkezdett egy tanfolyamot, majd annyi jó és hasznos információt kapott, hogy ezután beiratkozott az intézménybe, majd kiderült, hogy sorsát a Hajléktalan Szállóról igyekszik megfordítani.

 

 

 

- Ha valaki meg akarja változtatni életét és ki szeretne lépni abból a nehéz helyzetből, amelyet a Hajléktalan Szálló jelent, akkor ez egy olyan tett, hogy azt támogatni és segíteni kell - mondta Tímár Ferenc a Szentes - Csongrád Rotary Klub soros elnöke.

 

 

 

A számítógép átadása után azonnal be is üzemelték és pillanatok múlva már böngészhettek az interneten a lakók.

 

 

 

És, hogy milyen további akciókkal készül a Szentes - Csongrád Rotary Klub, azt megtudhatja a jövő héten megjelenő Szentesi Életből.

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2017. 09. 29.

 

.