IX. HARC A KINCSÉRT IFJÚSÁGI KALANDVETÉLKEDŐ

 

Kedves Kalandorok!

 

Eljött az idő, hogy csapataitokat szervezni kezdjétek, hiszen hamarosan kezdődik a IX. Harc a kincsért ifjúsági kalandvetélkedő, amelynek fődíja idén is egy értékes sportfelszerelési csomag lesz. Az idei kalandvetélkedő időpontja szeptember 29-30. (péntek-szombat)! Mint minden évben, úgy most is számtalan érdekes és nehéz feladatra számíthattok. A csapatok idén is 5 fősek lesznek, az öt főből pedig legalább egy lánynak lennie kell a csapatban. Minden csapatnak lehet 1 fő csere csapattagja, aki végig a csapattal tarthat, viszont az adott feladatban egyszerre csak 5 fő vehet részt. A csere csapattag lehet egy tanár is! Szintén csapattag lehet bárki aki az adott iskola nappali tagozatos tanulója, akár egy korábban „leszerrelt" tartalékost is behívhat a csapat, hogy erősítse soraikat. A vetélkedő „bázisa" idén is a Kurca-part Kalandpark lesz. A Kalandvetélkedővel kapcsolatos fontos, sőt (mint tudjátok) nélkülözhetetlen információk folyamatosan kerülnek majd fel a rendezvény weboldalára, a www.szentesinfo.hu/aharc oldalra! A rendezvény plakátját minél többen osszátok meg, mert a begyűjtött lájkok még pontot érhetnek!

Mint tapasztaltátok néha egy ponton múlik a győzelem! Soha nem tudhatjátok, hogy a weboldal mikor rejt egy kódolt feladatot, ezért minden esetben figyelmesen olvassátok el az oda feltett információkat. Így a mottó újra él: A verseny elkezdődött! www.szentesinfo.hu/aharc

 

 

 

Szentes, 2017. 09. 19.

 

 

 

.