A Rotary mozgalom világelnöke Magyarországra érkezik

 

 

 

A Rotary kereke forog tovább - kezdte sajtótájékoztatóját Mészáros Zoltán a Magyarországi Rotary mozgalom kormányzója. Már csak pár nap és hivatalosan is elkezdődik kormányzói tevékenységem, melynek első nagy rendezvénye a kormányzói lánc átvétele után, hogy IAN RISELEY az ausztráliai Sandringham Rotary Klub tagja, akit kiemelkedő társadalmi szerepvállalásáért a 2017/18-as évre világelnöknek választottak Magyarországra látogat első hivatalos útja során.

 

Ez a látogatás azért is fontos, mert a világ sok-sok Rotary Klubjának meghívása közül kiemelkedő, hogy országunk az első állomása az új világelnöknek.

A látogatás súlyát mutatja, hogy Áder János köztársasági elnök is fogadja IAN RISELEY-t, melyet nehéz volt beilleszteni a sűrű programba - mondta Mészáros Zoltán.

 

 

 

Programunk első eseménye a Rotary faültetés, mely illeszkedik a Rotary International világprogramjához, azaz óvjuk és védjük környezetünket, ültessünk fákat a jövő nemzedékének - folytatta tájékoztatóját a magyarországi kormányzó! Ennek jegyében a Szentendrei Skanzen, Szabadtéri Múzeum területén, akár egy családi program keretében Districtünk valamennyi Klubja a Világelnökkel együtt elültet egy fát, ezzel is kifejezve elköteleződését a környezetvédelem iránt. A faültetés mellett néhány óra alatt vendégeink megismerhetik egész Magyarország néprajzát és tájegységeit. A faültetés igazi folytatását idén októberre tervezzük, amikor a Rotary Magyarország valamennyi tagja elültet további 1200 fát a Néprajzi Múzeum területén.

A második napon a Magyar Rotary egyik kiemelkedő projektjét, a „Gift of Life” (Ajándékozzunk Életet) programot tekintheti meg a világelnök. A szegedi gyermekklinikára látogat el, és találkozik azokkal az orvosokkal és egészségügyi dolgozókkal akik sok-sok gyermeknek adtak jövőt és ezzel a világelnök legfőbb gondolatát „Változtatni a világon!” viszik tovább.

A magyarországi látogatás mottója: "A jövő és a jelen találkozása", melynek keretében Szentesen ifjúsági konferencián találkozhatnak a fiatalok a világelnökkel, ahol bemutatkozik a Magyar Rotary Család. Így a legkisebbektől a legnagyobb ifjúsági klubokig (EarlyAct, Interact, Rotaract), illetve az Inner Wheel Klubok vezetői, képviselői.

 

 

Szentes, 2017. 06. 28.

 

.