Javaslatát várják!

Dr. Csergő Károly emlékéért díjban kik részesüljenek 2017-ban

 

 

 

Kérik a város lakosságát, gazdasági és társadalmi szervezeteit, tegyenek javaslatot azon személyekre, akiket méltónak tartanak arra, hogy részükre a "Dr. Csergő Károly emlékéért" díj 2017 évben odaítélésre kerüljön.

 

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete 24/2015. (X.12) önkormányzati rendelet értelmében A „Dr. Csergő Károly emlékéért" díjban Szentes Város területén közszolgálati (kormánytisztviselői vagy köztisztviselői) jogviszonyt korábban betöltő, vagy jelenleg is aktív jogviszonyban álló személy részesülhet.

 

Az a közszolgálati tisztviselő részesülhet ebben az elismerésben, aki több évtizedes munkájával szolgálva a város előre haladását, az ügyfelek, a város polgárai érdekében humánus, az alapszolgáltatásokon messze túlmutató probléma megoldási képességét bizonyította. Aki személyiségével, alázatával, emberközpontúságával példát mutat a fiatalabb kollégák számára, ily módon mind munkatársai, mind az ügyfelek nagyrabecsülését magáénak tudhatja, vagy nyugdíjasként tudhatta aktív éveiben.

 

Az elismerésre méltó közszolgálati dolgozó személyére tett javaslatról a Képviselőtestület Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága javaslatára a Képviselőtestület dönt.

 

A részletes indokolással ellátott, a kitüntetésre javasoltak életútját és szakmai munkásságát bemutató indítványokat május 15-ig kérjük eljuttatni a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzői Irodájához, Szentes, Kossuth tér 6. szám alá.

 

Javaslathoz szükséges adatlapot ITT tölthetik le!

 

 

Szentes, 2017. 04. 15.

 

.