2017. március 15-én a ragyogó napsütésben sokan gyűltek össze Szentesen a Kossuth téren, ahol 10 órakor ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepség.

 

Az ünnepi műsorban elsőként a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány zenekara lépett a színpadra, akik a Nemzeti dalt adták elő. A zenés műsort Szirbik Imre polgármester úr köszöntő szavai és ünnepi gondolatai követte.

 

A videó nagy sebességű feltöltését a TNT-TvNetTel Kft. (www.tvnettel.hu) támogatja!

 

A megemlékezés a Jövőnkért Néptáncegyüttes: Délalföldi táncok műsorával folytatódott, majd Bánvölgyi-Geréby Dóra művésztanár három dalból álló népdalcsokorot adott elő.

A folytatásban Tomanek Gábor színművész: Sajó Sándor: Magyarnak lenni című verseét hallhattuk, majd zárásként a Jövőnkért Néptáncegyüttes: Gagybátori táncok 1849. műsorát láthattuk.

 

 

 

Az idei évben ezen a rendezvényen adták át a Szentes Városért Emlékérmeket. „A Városért Emlékérem" azoknak a személyeknek, csoportoknak, társadalmi-, gazdasági szervezeteknek vagy intézményeknek adományozható, amelyek a város fejlesztésében, a társadalmi, szociális, egészségügyi, oktatási-nevelési, kulturális-művészeti, sport és gazdasági élet bármely területén, ágazatában kiemelkedő munkát végeztek, és ennek révén a város értékeit növelő, maradandó eredményeket értek el.

 

Az idei évben

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Városért Emlékérmet adományoz:

 

Dr. Mokbel Abdul-Wadood Ahmed

plasztikai sebésznek,

 

aki közel három és fél évtizede szakmája iránti elkötelezettséggel és szorgalommal végzi gyógyító munkáját.

 

 

 

Dr. Abdul Mokbel Szentes város közismert és tisztelt orvosa, mestereinek és példaképeinek az európai és országos hírű szentesi orvosokat tartja. 1981-ben került szigorló orvosként Szentesre, 1983 óta dolgozik a Dr. Bugyi István Kórház Baleset-, és Helyreállító Sebészeti Osztályán. Ugyanazzal a kulturáltsággal, a betegek iránti és munkatársai iránti tisztelettel és empátiával vezeti osztályát, ahogyan azt az elődeitől tanulta. Betegei és munkatársai tisztelik és szeretik. Eredményes munkája nyomán számos régi betege keresi fel, így a szentesi kórház és Szentes város hírnevét is öregbíti.

 

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Városért Emlékérmet adományoz:

 

Seres Antal

zenésznek, a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány alapítójának,

aki a zene erejével segít a gyógyulni vágyó rákos beteg gyermekeknek.  

 

 

 

Seres Antal 11 évesen kezdett dobolni, később egy rock bandában játszott pár évig. A Seres testvérek a szentesi Zsoldos Ferenc Szakközépiskola diákjaiként lettek ismertek. Kezdetben cigányzenét játszottak, majd Seres Formáció, azt követően Favor néven eveztek át a latinos stílusba. 1997-ben a gyulai Erkel Diákünnepek könnyűzenei versenyét nyerték meg 30 induló közül. Ez a verseny hozta meg az áttörést számukra. Az ország ma már Fivérek néven ismeri őket, miután a Megasztár ötödik döntőjében a legjobb zenekar címet szerezték meg.2014-december 11-én búcsúkoncert keretében oszlott fel a zenekar, és a testvérek saját karrierjüket kezdték építeni.

Ritka, hogy egy segíteni vágyó magánszemély egymaga képes hasznos jótékonysági programot működtetni, de Seres Antalnak ez sikerült A Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítványt 2011-ben álmodta meg, mely azóta is sikerrel működik. A legsúlyosabb beteg gyermekekkel kezdett el foglalkozni, heti rendszerességgel jár Szegedre, hogy zenéljen nekik. Nemcsak játszik a gyermekeknek, de a zenén keresztül tanítja is őket.  Seres Antal tanítványai gyakori szereplői városunk kulturális eseményeinek, magas színvonalú előadásaik minden alkalommal óriási élményt nyújtanak.

 


 

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Városért Emlékérmet adományoz:

 

Dr. Tóthné dr. Vigh Mária

tüdőgyógyász szakorvosnak,

 aki Szentes város és vonzáskörzetébe tartozó települések lakossága érdekében több évtizede végez gyógyító és megelőző munkát.

 

Dr. Tóthné dr. Vígh Mária tüdőgyógyászati szakrendelés keretében végzi lelkiismeretes tevékenységét, betegeivel mindig megtalálja a megfelelő hangot és a betegek számára megterhelő procedúra ellenére is jó együttműködést tudott kialakítani. A tüdőgondozó mellett a tüdőszűrő állomást is vezette, ahol inkább a megelőző célú vizsgálatok tartoztak. A Szentes és Környéke Légzőszervi Betegeiért Alapítvány keretében, annak vezetőjeként az intézet szakdolgozói számára több alkalommal is lehetővé tette a szakmai továbbképzéseken való részvételt, így segítve elő a még magasabb színvonalú ellátást. A városban több egészségnevelési előadást tartott, mely számos ismeretet közvetített a megjelenteknek. Az évek során több gyógyszervizsgálatban is részt vett. A szakmai útjai során megszerzett tudását betegei ellátása terén kamatoztatta. Tagja a Magyar Tüdőgyógyászok Társaságának. 

 


 

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Városért Emlékérmet adományoz:

 

 a Bárdos Lajos Vegyeskarnak,

amely az igényes lélekemelő kórusének által viszi Szentes hírnevét az országban és Európában is.

 

 

 

A Bárdos Lajos Vegyeskar 1977-ben alakult, így 2017-ben ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. A kórus amatőr tagokból áll, alapító és jelenlegi karnagya Nagy János.

Az énekkar Szentesen is számos alkalommal fellép, egyházzenei találkozókon, karácsonyi jótékonysági hangversenyen, óévbúcsúztató koncerten, Anna napi jótékonysági hangversenyen, Ars Sacra Fesztiválon, városi megemlékezéseken, koszorúzásokon és egyéb kulturális rendezvényeken is.

 


 

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Városért Emlékérmet adományoz:

 

Pom-Pom Együttesnek,

amely megalakulása óta a városi rendezvények állandó szereplője és létrehozója, elkötelezett híve az értékközvetítésnek.

 

 

 

A Pom-Pom együttes 1991-ben alakult az akkori Coctail együttesre épülve. Kezdetben gyermekdalok feldolgozásait játszották, majd 1997. áprilisában az I. Szegedi Százszorszép Dalfesztiválon a Halász Judit, Bródy János és P. Nagy Ferenc alkotta zsűri első helyezéssel díjazta a zenekart. Ez az elismerés adott lendületet 1997-ben az első saját dalokat  tartalmazó kazetta kiadásához, mellyel 1998-ban ismét első helyet szerzett a csapat. Emellett több második és harmadik helyezés is gazdagította az elismeréseket. A Pom-Pom lassan országos hírnévre is szert tett, hamarosan az RTL Klub és az M1 műsoraiban is rendszeres résztvevőkké váltak. 2007-ben jelent meg az” Ernő Afrikában” című lemez, amelyen 16 dal szerepelt. 2010-ben a húsz éves évfordulót ünnepelve újabb lemezt adott ki az együttes. A  Mikulás koncertek sikerén felbuzdulva jött létre az „Ajándékgyár” lemez végleges változata. Egy másik új lemez „Ernő és a Varázslók” címmel ért el szép sikereket.

A zenekar negyed százados fennállása alatt az igényes gyermekzene mellett tette le a voksát, előadásaik gyermekközeliek, egy-egy történetet elmesélve a gyermekek bevonásával igyekeznek felejthetetlen élményt nyújtani. A zenekar tagjai büszkén vitték és viszik városunk hírnevét az ország számos településére, ahol a koncert végén mindig elhangzik: „Ez volt a Pom-Pom együttes Szentesről”.

 

 

 Végezetül a résztvevők megkoszorúzták a főtéren található Kossuth Lajos néptribun és Horváth Mihály katolikus pap, korabeli miniszter szobrát, mely a mindennapokban is figyelmeztet, "a haladáshoz kell a csendes szó is".

 

 

 

További képek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2017. 03. 15.

 

.