Dr. Assefa Abebe vehette át 2017-ben a 
Dr. Bugyi István Emlékérmet

 

 

 

A Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház és a Dr. Bugyi István Kórházért Alapítvány a Prof. Dr. Bugyi István emlékére rendezett ünnepi tudományos ülésen adta át a kórház névadójáról elnevezett elismerést a Bugyi Emlékérmet.  2017. március 9-én Dr. Assefa Abebe főorvos vehette át a kitüntetést a Megyeháza KKK dísztermében.

 

 

 

Önéletrajz

 

Dr. Assefa Abebe 1945-ben született Etiópiában. Gyermekkora óta intenzíven sportol és Magyarország sporteredményeiről sokat hallott és olvasott, így a középiskolai tanulmányai után ösztöndíjasként Magyarországra érkezett, ahol magyar-testnevelési főiskolára járt, miközben akkor forgatott Egri csillagok című filmben szerepet kapott, mint statiszta.

 

A Testnevelési Főiskola után a Szegedi Orvostudományi Egyetemre jelentkezett, ahol 1976-ban orvosi diplomát szerzett. Csongrádi születésű felesége miatt, a Szentesi Kórházba jelentkezett és kapott állást a Sebészeti osztályon. Három gyermeke van, közülük fia Abebe Dániel országosan ismert zenész és énekes.

1980-ban általános sebészetből, 1984-ben baleseti sebészetből és 1992-ben érsebészetből szerzett szakvizsgát. Több helyen Magyarországon és külföldön is járt továbbképzésekre, miközben több szakmai közlemény írt és tartott előadásokat.

 

Kürölberül 18 éve állapította meg Magyar Sebészek Tenisz Szövetségét, azóta mint a szövetség elnöke sikeresen szervezte az évente megrendezett tenisz bajnokságot, amiben ő is rendszeresen részt vett. (Sajnos technikai okok miatt tavaly óta a szövetség nem működik.)

 

Több éven keresztül Sebészeti osztályon osztályvezető-helyettesként dolgozott és ő indította újra a sebészeti osztályon az érsebészet működését. Nyugdíjasként most is dolgozik a kórház sürgősségi osztályán, sebészeti szakrendelésen és Csongrádon és Orosházán is érsebészeti szakrendelést folytat.

 

 

 

Kitüntetések:

1991-ben Kiválló orvos elismerést kapott a Szentesi Kórházban

1994-ben Főorvosi kinevezést kapott

2009-ben Tudományos munkásságáért járó elismerést kapott

2013-ben Eredményes példamutató tevékenysége elismeréseként kitüntetést kapott Dr. Balogh Zoltán Nemzeti Erőforrások Miniszterétől

2014-ben Az emberiségért tett fáradhatatlan munkájáért Magyar-Afrikai Baráti Társaságtól "Irokó" díjat kapott.

2013 óta Csongrád város díszpolgára.

 

További képek:

 

 

 

A videó nagy sebességű feltöltését a TNT-TvNetTel Kft. (www.tvnettel.hu) támogatja!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.