Megépül a szentesi műtéti tömb

 

 

 

Szentes és térsége lakosainak, mintegy 350 ezer embernek teljesül régi vágya a műtéti tömb beruházással, amely mérföldkő a térség egészségügyi színvonalának fejlesztése, betegbiztonsága szempontjából – jelentették be a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórházban Szentesen. Kormánydöntésnek köszönhetően, külön fejlesztési forrásból megépül a szentesi műtéti tömb, melynek terveit 2018. december 31-ig kell elkészíteni, erre 150 millió forintot különített el a kormány. Dr. Kalmár Mihály főigazgató ígérete szerint azonban még a határidő előtt, minél hamarabb elkészítik a terveket, hogy a lehető leghamarabb elkezdődhessen a kivitelezés.

 

 

 

A fejlesztés keretében integrált műtéti tömb épül, leváltva az eddigi pavilonos megoldást – a hozzávetőlegesen 2,5 milliárd forintos beruházás 2018 januárjában kezdődik meg és szolgálja a jövőben a lakosok és családok biztonságát XXI. századi színvonalon - mondta Farkas Sándor a térség országgyűlési képviselője.

 

 

 

A sajtótájékoztatón részt vett Dr. Mészáros János egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár, aki a kormány részéről indokolta meg a döntést, Dr. Kalmár Mihály főigazgató, aki a szakmai részletekről tájékoztatott és a fenntartó képviseletében Dr. Horpácsy Balázs, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Dél-Alföldi térségi igazgatója.

 

A videó nagy sebességű feltöltését a TNT-TvNetTel Kft. (www.tvnettel.hu) támogatja!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2017. 12. 24.

 

.