Városépítő polgármesternek állítottak emléktáblát

115 éve választották dr. Mátéffy Ferencet polgármesternek

 

 

 

Dr. Mátéffy Ferenc 1902-ben történt polgármesterré választásával a régen óhajtott közéleti békesség végre helyreállt. A pártok meddő csatározását, a gyűlölködő személyi küzdelmeket felváltotta a város érdekeit szolgáló, fejlődését hatékonyan előmozdító komoly munka. A közalkotások egész sora bizonyítja ezt. Működésének kezdetén elkészült a Városi Villanytelep és a Vármegyei Közkórház új főépülete (1902); átadták a forgalomnak a Szentes-Csongrád közötti tiszai vashidat, megszervezték a külterületi postaszolgálatot, megkezdődött a felsőpárti munkáslakások építése (1903); felépült a Katolikus Kör Szent Anna utcai épülete (1904) és az új evangélikus templom (1905). 1906 folyamán megnyílt az Orosháza-Szentes és a Szentes-Csongrád közötti vasútvonal, megindult a motorvonat-közlekedés, megkezdődött a belső terek és az országutak fásítása, az ártézi kutak tömeges fúratása; felavatták a Református Kör díszes székházát és az új izraelita iskolát; határozat született az utcák és terek elnevezéséről, valamint a házak újraszámozásáról.

1908-ban újabb 6 évre ismét Mátéffy Ferencet választották polgármesterré, ezáltal folytathatta városépítő tevékenységét.

 

 

 

Mostanában divatos nevet adni az óvodáknak, de a dr. Mátéffy Ferenc utcai óvodások büszkék arra, hogy az egykori polgármesterről elnevezett utca adja az óvoda nevét. Nagyon jól tudják, hogy mit tett városunkért az 1900-as évek elején dr. Mátéffy Ferenc. Ez egy kis műsorba foglalva ismertették is az emléktábla avató ünnepségen. Szirbik Imre polgármester elmondta, hogy a gyerekek "elvették a kenyerét", mert annyira jó összefoglalták elődjének munkásságát, hogy nincs mit hozzátennie, így már csak le kellett leplezni az emléktáblát.

 

 

 

 

 

 

 

Amit még fontos tudni dr. Mátéffy Ferencről és munkásságáról:

 

1908-ban sikerült állami kezelésbe adnia a város tizenöt külterületi tanyai iskoláját, amelyek közül hat már az ő idején épült. 1909-ben határozatot hoztak Szentes 22 legforgalmasabb utcájának aszfaltozásáról, melynek következtében a belterületi műutak hossza rövid időn belül 10 km-ről 20 km-re növekedett. Ez év folyamán megépült a Városi Jéggyár, kibővült a Vágóhíd, elkészült az állandó korcsolyapálya, a színház pedig felvette a város nagy szülöttének, Tóth Józsefnek a nevét. Az igazi nagy építkezések csak ezután kezdődtek. 1910 és 1912 között felépült az új városháza, a járásbíróság, a katolikus népiskola, a kenyérgyár, a mozi, a Szentes-Vidéki Takarékpénztár Kossuth utcai palotája (ma Földhivatal), valamint 8 új külterületi népház. Megkezdődött a polgári leányiskola és a felsőpárti református templom építése, valamint az Erzsébet tér kialakítása. Az érintett időszakban munkásgimnázium létesült, megkezdte működését az újonnan szervezett Csongrád Megyei Tanfelügyelőség, valamint a MÁV Szentesi Osztálymérnöksége; átadták a forgalomnak a berekháti feltételes vasúti megállóhelyet, megindult az automobil-bérkocsi szolgálat, múzeumi célra átadták a Széchenyi-ligeti volt gimnázium, majd városháza épületét; elkészült a város átfogó rendezési terve, s nyomdába került Sima László: Szentes város története című munkája.

E közel sem teljes felsorolás ismeretében talán nem csoda, hogy dr. Mátéffy Ferencet 1914 májusában közfelkiáltással ismét Szentes polgármesterévé választották. Kész tervei voltak egy gimnáziumi internátus, egy kultúrpalota és egy vásárcsarnok építésére, a tanyai központok kialakítására, a Kurca hajózhatóvá tételére és vizének felfrissítésére, a vasútállomás kibővítésére. A további látványos gyarapodást azonban megakasztotta az első világháború kitörése. Az elkövetkezőkben a békés építés helyett a háborús közigazgatás nehézségeivel és az egyre súlyosodó közellátási problémákkal kellett megbirkóznia. A háborút követő zavaros politikai viszonyok között már nem találta helyét, ezért megromlott egészségi állapotára hivatkozva 1918. november 30-án kérvényezte nyugdíjazását.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2017. 10. 12.

 

.