Dorka nemzetközi sikerei tovább gyarapodhatnak!

 

2017 október 6-8 között 22. alkalommal kerül megrendezésre Olaszországban a junior teniszezők Masters versenye, amelyre korosztályonként az idei év legjobb 8 európai versenyzője kapott meghívást. Ezen a versenyen korábban olyan nevek is feltűntek , mint Rafael Nadal, Andy Murray, a hölgyeknél pedig Simona Halep, valamint Agnieszka Radwanska is. Ebben az évben Drahota-Szabó Dorka, a Horváth Mihály Gimnázium tanulója is kvalifikálta magát, mégpedig a 4. legeredményesebb U16-os európai teniszezőjeként. Dorka idén ugyanis három egyéni és két páros európai tornagyőzelmet is begyűjtött, 42 egyéni nemzetközi mérkőzéséből 35-öt megnyert, mindössze 7 mérkőzést vesztett.

 

Dorka sikeres felkészülését és versenyzését a Hunor Coop kiemelten támogatja.

 

 

 

 

.