2016. SZEPTEMBER

 

Lecsófeszt a Parkerdő Otthonban

 

A Ligetszépe Szociális Alapítvány támogatásával valósult meg az elmúlt hétvégén a Parkerdő Lecsófesztivál a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthonban.

Tüsténkedtek a szakácsok, és a régi fosztók hangulatát varázsolták a sátrak alá. Volt aki úgy fogalmazott, hogy "csak úgy csicseregnek"!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 30.


 

Indul a női vízilabda bajnokság

 

Az elmúlt évhez képest nagyfokú változás történt a Hungerit Szentes felnőtt női vízilabda csapatnál.  Tóth Gyula a csapat edzője így foglalta össze a nyár alatt történt változásokat:

- Hét játékos ment el tőlünk, akik közül Miskolczi Kitti babát vár. Bolonyai Flóra játékára nem is számítottunk, mert ő közölte még időben, hogy el kíván menni a csapattól. Bujka Barbara az iskolai elfoglaltsága miatt inkább a Szegedet választotta, illetve három meghatározó játékos is a Szegedbe távozott (Kádár Ildikó, Pengő Niki és Gémes Alexa), ez volt a legnagyobb érvágás számunkra. Annak ellenére, hogy tudtuk, hogy ha velük tudnánk felállni, akkor sem lenne könnyű dolgunk a bajnokságban. Gundl Diána abbahagyta vízilabda pályafutását.

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 30.


 

Felavatták a 45-ös új utat

Baleset miatt teljes volt az útzár Vásárhely felé

 

Épp a mai napon délelőtt gyűltek össze a szakemberek, hogy műszakilag is átadásra kerüljön a 45-ös főút felújított szakasza, mely után lekerülhetett volna a 60 km/h-ás korlátozó tábla, de mire elkezdték volna a szakasz átadását hatalmas baleset történt a 45-ös számú főút 31-es kilométerében, ahol négy jármű ütközött.

 

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 30.


 

Zene ünnepe a Kossuth téren (videóval)

 

Yehudi Menuhin kezdeményezésre emelte az UNESCO október 1-jét A ZENE VILÁGNAPja rangjára. Ezen a napon a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékeznek világszerte. Szentesen a Kossuth téren a Kiss Bálint Református Általános Iskola diákjai 2016. szeptember 30-án 12 óra 45 perckor közös énekkel emlékeztek meg.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 30.


 

„Szabadság, Közösség, Emlékek”

Megemlékezések Szentesen az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára

 

Szentesen immár hagyománya van az 1956-os forradalom és szabadságharcra történő megemlékezéseknek. Évről évre számos programot szervezett az önkormányzat, azonban a szűkös anyagi forrásaik csak kisebb ünnepségeket engedett meg, melyek nem juthattak el a teljes lakosság számára.

2016-ban a forradalom 60-éves jubileumának tiszteletére a város minden korosztálya ünnepelhet a számos kulturális és egyéb programokon, melyet az 1956-os Emlékbizottság támogat.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 29.


 

Szombaton indul a kosárlabda bajnoki szezon

 

A Szentesi Kosárlabda Klub férfi NB2 bajnokság nyitó mérkőzésén szurkolhatunk 2016. október 1-jén a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 29.


 

Idegenben kezdték a bajnokságot

 

Egy rangadó, amire büszkék lehetünk – így is lehet gondolni a férfi vízilabda OB I Szeged–Szentes párharcaira, hiszen az élvonalban régóta ez az egyetlen megyei derbi. Most pedig még különlegesebb, ugyanis a 2016/17-es szezon nyitányán rendezik.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 28.


 

Babahordozós séta Szentesen

 

2016. október 5-10 között rendezik meg nemzetközi szinten a Babahordozós Hetet. Szentesen a BatyuBaba Klub minden érdeklődőt szeretettel vár minden érdeklődőt a babahordozós sétájára 2016. október 5-én a Megyeháza KKK előtt. További információk a plakáton!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 28.


 

II. Szentes SPRINT

 

 Immáron második alkalommal kerül megrendezésre Szentes Város Nemzetközi úszóversenye a SPRINT a Szentesi Sport- és Üdülőközpontban. A verseny  nevéhez hűen sprint számokban mérték össze magukat az úszók, mely a Szentesi Sport- és Üdülőközpont vándorserlegéért folyt a csapatok között.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 27.


 

56-os tekergés és túraverseny Szentesen

 

2016. október 22-én az 56-os forradalom 60. évfordulója tiszteletére 10x60 perces "56-os tekergést" szervez a Családsegítő Központ diákoknak, felnőtteknek, családoknak. A programhoz kapcsolódva a Közösségi tér megrendezi a VIII. Városismereti túraversenyét. További részletek a plakáton!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 27.


 

A Lungo Drom álláspontja

 

A Dankó Pista utca végén a Nádas ház előtt Varga Ferenc a "Lungo Drom" Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség szentesi vezetője tartott sajtótájékoztatót a hétvégi népszavazással kapcsolatban, ahol közölte a maga és szervezete álláspontját a hétvégén eldöntendő kérdésben.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 27.


 

Kezdődik a férfi OB I-es bajnokság

 

2016. szeptember 27-én indul a vízilabda férfi OB I-es bajnokság a Metalcom - Szentes csapatának. Az első küzdelmük ma 17.00 órakor lesz a Szeged otthonában, így hát idegenben kezdődök fiainknak a bajnokság.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 27.


 

Kezdődik a női OB I-es bajnokság

 

2016. október 1-jén tv-s meccsel indul a vízilabda női OB I-es bajnokság a Hungerit - Szentes csapatának. A jelentősen megfiatalodott csapatnak nem lesz könnyű dolga az idei évben, és cél a csapatépítés, és persze a tisztes helytállás.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 26.


 

Hazai pályán hozták a rangadót

 

A labdarúgó megyei I. osztály 6. fordulójában 2016. szeptember 24-én hazai pályáján fogadta Ásotthalom együttesét a Szentesi Kinizsi. Bár a vendégek első gólja egy kapushiba miatt történt, ez nem törte le a hazaiak támadókedvét.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 26.


 

Öltésről öltésre

 

Bernátné Török Mária gobelin képeiből nyílt kiállítás a Városi Könyvtárban 2016. szeptember 24-én, mely megtekinthető 2016. október 7-ig. Szemerédi Endréné, ny. pedagógus, a Művelődési Központ kézimunkaszakkörének vezetője ajánlotta az érdeklődők figyelmébe az 53 gobelin képből álló tárlatot.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 26.


 

Gyermekek világnapja gálaműsor

 

2016. szeptember 23-án került sor a Szabadidős Sportklub szervezésében a világnapra megemlékező gálaműsor a Ifjúsági Házban.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 26.


 

158 km kerékpározás a HMG tiszteletére

 

2009-ben a HMG 150. születésnapját többek között 150 km lekerékpározásával ünnepelték meg az iskola tanulói és nevelői. Ezt a hagyományt azóta is folytatják, úgy, hogy minden tanév végén, vagy elején letekernek annyi km-t ahány éves volt a gimi abban a tanévben. Idén 158 km volt a táv, melyet az Ady E. u. Szalai u. Rákóczi u. Kossuth L. u. négyszögben, (mely 4,5 km hosszú) tekertek 35 kört meg egy kicsit.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 26.


 

„Diabetológia A-Z-ig”

Tudományos ülés a Dr. Bugyi István Kórházban

 

A Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház Tudományos Bizottsága tisztelettel meghívja a cukorbetegség témaköre iránt érdeklődőket a „Diabetológia A-Z-ig” című tudományos ülésére.

 

A rendezvény 2016.szeptember 29-én csütörtökön 18 órakor lesz a Megyei Dr. Bugyi István Kórház ebédlőjében.

 

A tudományos program előadásai és további részletek a meghívóban.

 

 

  KATT a képre!      

 

 

Szentes, 2016. 09. 26.


 

Családi Sportnap a Rákóczi u.-i óvodában

 

Szeptember 17-én, szombaton tartotta szokásos családi és sportnapját a Rákóczi Óvoda, mely az „Ép testben ép lélek” szlogent viselte. Az egészségnapon számos program várta az érdeklődőket, ezek mellett pedig kiemelkedően népszerű volt a kiszállásos véradás is.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 24.


 

Múzeumok Őszi Fesztiválja 1. nap

 

Mindenkit szeretettel várunk jövő hét végén, a 2016. október 1-jén 10-12 óra között megrendezésre kerülő Múzeumok Őszi Fesztiválja első eseményére, melynek témája a Szent Mihály-nap hagyományai. E témában Pintér Zsófia néprajzkutató tart előadást, majd mustkészítés és kézműves foglalkozás várja a látogatókat.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 24.


 

Nostradamus Szentesen

Térfesztivál 2016 (fotókon és videókon)

 

A Nostradamus – Világok vándora előadást láthattuk az E4xperiDance előadásában a 2016-os Térfesztiválon. 2002-ben járt városunkban először a táncshow, amikor is átadták a megújult szentesi főteret. Évekkel később újra ellátogattak városunkba szintén a térfesztivál keretében, majd ebbe az évben Nostradamus jövendöléseit álmodta színpadra a társulat. Ennek az előadásnak örülhettünk idén.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 22.


 

Vasúttörténeti emlékhelyen is Mobilitás programok

 

Az Európai Mobilitási Hét városi rendezvénysorozatának keretében óvodai csoportok látogathatták meg Szentesen a Vasúttörténeti emlékhelyet.

Hatalmas derültséget váltott ki a legkisebbekből, amikor megpillantották Thomast a gőzmozdonyt a szentesi síneken. Thomas a méretével nem a legkisebb volt az emlékhelyen, mert a vasútmodelleknél volt nála kisebb mozdony is.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 22.


 

Tájékoztató a Népszavazásról!

TISZTELT SZENTESI VÁLASZTÓPOLGÁR!

 

Magyarország köztársasági elnöke országos népszavazást tűzött ki 2016. október 2-ára. A népszavazásra feltett kérdés: ,,Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

A szavazás napján reggel 6 órától este 19 óráig lehet szavazni abban a szavazókörben, amelyben a választó szerepel a névjegyzékben. A szavazóköri névjegyzékbe történő  felvételről a választók 2016. augusztus 16-ig tájékoztatást kaptak a Nemzeti Választási Irodától.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 21.


 

Szakmai csillagok az Üdülőközpontnak

A Magyar Fürdőszövetség értékelte a strandunkat

 

A Magyar Fürdőszövetség Minősítő Szakbizottsága 2016. július 08-án elvégezte a Szentesi Üdülőközpont minősítését, mely az uszoda, strand és élményfürdőre és annak környezetére terjedt ki - tudtuk meg Márton Mária igazgatónőtől. A napokban kapták meg ennek a minősítésnek az eredményét, mely jól tükrözi azt a városi közös akaratot, hogy minőségi szolgáltatást nyújtson az ide érkező vendégeknek.

Milyen eredményt ért el a Szentesi Üdülőközpont, azt megtudhatja a képre kattintva!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 21.


 

Ismét Nagy Sportágválasztó Szentesen

 

2016. szeptember 23-24. között rendezik meg immáron hetedik alkalommal a Szentesi Nagy Sportágválasztót. Hét esztendeje kapcsolódott az országos kezdeményezéshez városunk.

Több mint 20 kipróbálható sportág egy helyszínen élsportolókkal, edzőkkel, szakmai tanácsadással a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban.

A pénteki nap az előre bejelentkezett óvodás, iskolás csoportoknak van fenntartva, de 14 órától mindenki számára nyitottak a kapuk, a szombati nap pedig teljes egészében a családoké, nagyközönségé.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 20.


 

Csütörtökön le lesz zárva a Kossuth utca

Autómentes Nap Szentesen

 

Az Európai Mobilitás Hét keretében rendezik meg az Autómentes Napot Szentesen, amikor is 2016. szeptember 22-én reggel 6 órától 20 óráig a Kossuth Lajos utca József Attila utca és Klauzál Gábor utca közötti szakasza lezárásra kerül teljes szélességében.

A Mobilitás Hét keretében számos programon vehetünk részt a lezárt útszakaszon. További információk a plakáton!

Ezen a napon kerül megrendezésre a „Tekerj a sereggel”a Honvédelmi Minisztérium országos rendezvénye, melyben idén a 37.II.Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred is érintett. A rendezvény kapcsán szeretnék felhívni a figyelmet a Magyar Honvédség tevékenységére, ezen belül a 37.II.Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred munkájára. Toborzás is szerepel a programok között.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 20.


 

A Szentes csapata nyerte meg a II. Sipos Edit Emléktornát

 

A Szentesi Sport-és Üdülőközpontban rendezték a II. Sipos Edit Nemzetközi Női Utánpótlás Vízilabda Emléktornát öt csapat részvételével. A háromnapos tornán kilenc mérkőzést játszottak; valamint megemlékeztek Sipos Edit világ-és Európa-bajnok vízilabdázóról.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 18.


 

Krisztus Pilátus előtt

 

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves barátait 2016. szeptember 20-án (kedden) 18.00 órára a szentesi városi könyvtárba, ahol Munkácsy Mihály Krisztus trilógiája I. Krisztus Pilátus előtt címmel műelemző előadást tart Dr. Reisinger János irodalomtörténész, MTA-kandidátusa. A belépés díjtalan!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 18.


 

Újabb nyolc épületet korszerűsít a Csongrád Megyei Kormányhivatal

 

Kisteleken, Szentesen, Hódmezőváráshelyen, Szegeden és Csongrádon újabb nyolc épületet korszerűsít a Csongrád Megyei Kormányhivatal uniós forrásból. A főosztályok épületei új ablakokat és hőszigetelést, az energetikai korszerűsítés jegyében némelyek pedig napelemeket kapnak.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 18.


 

Ovis motoros felvonulás a Kossuth utcán

(videóval)

 

A Térfesztivál keretében újra (közkívánatra) megrendezték az óvodások felvonulását a Kossuth utcán! 2016. szeptember 17-én 16 órakor a legkisebbek a Bíróság melletti körforgalomtól a következő körforgalomig együtt vonultak fel a szülők tapsával buzdítva.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 16.


 

Borlovag avatással indult a Bor és Pálinka Ünnep

 

2016. szeptember 16-án újra a Kossuth térre látogattak az ország különféle tájáról érkező borászatok és pálinkafőző cégek a IX. Bor és Pálinka Ünnep alkalmából.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 16.


 

„…a szeretet mindent elfogad…”

Egy nap az elfogadás jegyében (képek és videók)

 

"A szeretet mindent elfogad" címmel tizenegyedik alkalommal rendezték meg a fogyatékkal élők térségi találkozóját 2016. szeptember 17-én a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 16.


 

B28 műfüves labdarúgó bajnokság péntekenként

 

2016. szeptember 16. és november 18. között tizenegy hétvégén a Pusztai László Sporttelep műfüves pályája ad otthont a B28-as műfüves labdarúgó bajnokságnak.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 16.


 

Elkezdődött a Mobilitás Hét

 

Az általános iskolák 7–8. osztályos diákjai részére szervezett  a szentesi Honvéd Rákóczi Sportegyesület és Szentes Város Önkormányzata kerékpáros közlekedésbiztonsági vetélkedőt mellyel megnyitották az Európai Mobilitási Hét városi rendezvénysorozatát.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 16.


 

Máltai Egészségnap

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szentesi Csoportja egészségnapot szervezett szeptember 10-én, a Sáfrán Mihály utcai Málta Házban. A ruhaosztáson túl, az egészség jegyében töltöttek el az érdeklődők egy kellemes napot, ahol a szervezők babgulyást kínáltak ebédre.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 16.


 

Indul a műfüves bajnokság

 

A B28 Műfüves Labdarúgó Bajnokság 2016. évi, őszi bajnokságának ideje és helye: 2016. szeptember 16. – 2016. november 18. között a Pusztai László Sporttelep műfüves pályája.

Tervezett játéknap péntek 18.00-21.00 óráig.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 14.


 

Főszereplőt castingolnak!

Filmfőszerepre várják a jelentkezőket!

 

A Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai képzése országosan is híres, ezért az iskola városából is várnak jelentkezőket a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a Focusfox és a Mirage Film Kft. gyártásában magvalósuló Bogdán Árpád novemberben induló nagyjátékfilmjéhez 15-18 éves lányokat főszerepre!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 14.


 

VI. helyezés az Országos Elsősegélynyújtó versenyen

 

A Magyar Vöröskereszt Veszprémben rendezte meg 2016. szeptember 10-én az Országos Elsősegélynyújtó versenyét. Csongrád Megyét Gyermek kategóriában a Szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola " öreg" diákjai képviselték.

Ebben a kategóriában 20 csapat mérte össze tudását. A szentesi csapat az előkelő VI. helyen végzett.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 14.


 

P. Mobil Szentesen

2016. rocktóber 15. (szombat) 20 óra

 

Zene-Világ-Zene Graffiti

P. Mobil - a Főnix Éjszakája Turné 2016

előzenekar: Radar- Változatlanul Turné 2016

 

Tv-spot: https://www.youtube.com/watch?v=TvGtnKsKVtw

Jegyár: 3.000 HUF

 

Jegyárusító helyek:

 

HANGVERSENYKÖZPONT - SZENTES

Szentes, Kiss Bálint u. 11. tel. +36-30/607-4720

 

MŰVELŐDÉSI ÉS IFJÚSÁGI HÁZ

Szentes, Tóth József u. 10-14. tel. +36-63/314-211

 

BOOTLEG SHOP - SZENTES

Szentes, Szabadság tér 'B' tel. +36-30/244-7381

 

A koncert helyszíne: IH - Szentes, Tóth József u. 10-14.

www.zenevilagzene.hu

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 14.


 

Mentsd a bringád! Regisztrálj!

BikeSafe akció Szentesen is!

 

A Szentesi Rendőrkapitányság is csatlakozott az országos BikeSafe (Mentsd a bringád!) programhoz, amelynek legfőbb célja, a kerékpárlopások megelőzése. Amennyiben eltulajdonítják a kerékpárt, a BikeSafe rendszerben regisztált adatok felhasználásával, nagyobb eséllyel található meg az ellopott bringa.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 14.


 

Családi Sportnap a Rákóczi u.-i óvodában

 

2016. szeptember 17-én, szombat délelőtt 9-12 óra között „Ép testben ép lélek” címmel rendezi meg CSALÁDI SPORTNAP-ját a Rákóczi F. utcai óvoda. Szeretettel várják a szülőket, gyermekeket, érdeklődőket a rendezvényre.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 13.


 

Ahol vár állott, most kőhalom...

 

"Ahol vár állott, most kőhalom..." katona alkotók munkáiból nyílt kiállítás a Városi Könyvtárban, melyet szeptember 23-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. A kiállítást Kaszanyi Sándor alezredes, megbízott parancsnokhelyettes nyitotta meg.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 13.


 

Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő és Szentes

 

Az elmúlt héten Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő látogatott el Szentesre Farkas Sándor országgyűlési képviselő meghívásának eleget téve, hogy a menekültválsággal kapcsolatban adjon további információkat a téma iránt érdeklődőknek az Ifjúsági Házban.

Bevezetőjében elmondta, hogy Szentes szívéhez közel áll, mert szentesi lányt vett feleségül, így félig szentesinek is érezheti magát. És ha már Szentes, akkor vissza kell emlékeznie a lecsófesztiválra, melyen barátaival többször is részt vett.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 13.


 

Kórháztörténeti tárlatvezetés

 

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, ismerőseit, barátait minden héten szerdán 15 órakor kezdődő tárlatvezetésre és filmvetítésre a Szentes Házban (Petőfi u. 1.) Dr. Széchenyiné Csergő Judit, a kórháztörténeti gyűjtemény alapítója várja a kedves érdeklődőket, hogy közösen emlékezzünk prof. Dr. Bugyi István életművére és az elmúlt 60-80 év kórház történelmére.

 

Helyszín: Szentes, Petőfi utca 1. Szentes Ház

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 13.


 

A munka éltet!

Eszterke néni 90 évesen sakkozik a számítógépen!

 

Szabó Sándorné Eszter néni 2016. szeptember 13-án ünnepelte 90 éves születésnapját leánya Veres Péter utcai otthonában, ahol Szirbik Imre polgármester és a körzet képviselője Chomiak Waldemar önkormányzati képviselő tolmácsolta a város üdvözletét e jeles alkalomból.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 13.


 

Ovis motoros felvonulás újra a Kossuth utcán!

 

A Térfesztivál keretében újra (közkívánatra) megrendezik az óvodások felvonulását a Kossuth utcán! 2016. szeptember 17-én 16 órakor várnak minden gyerkőcöt a Bíróság mellett körforgalomhoz, hogy a következő körforgalomig együtt vonuljanak fel Szentes legkisebbjei.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 13.


 

Térfesztivál és Borünnep

 

A szentesi Térfesztivál  és Borünnep a fesztiválélet egyik leglátogatottabb eseménye, mely sokadik alkalommal csábítja az ország és a régió látogatóit. A rendezvény társprogramja a Bor-és Pálinkaünnep, mely mintegy 10 jeles vidék kiváló borait és pálinkáit vonultatja fel. A két napos eseményen érdekes programok, vetélkedők és gasztronómiai különlegességek várják a vendégeket.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 13.


 

Sztrájk miatt ZÁRVA lesz a Polgármesteri Hivatal szerdán

 

Az alábbi közlemény tudatja a lakossággal, hogy miért lesz zárva a szentesi Polgármesteri Hivatal (nem a Járási Hivatal) 2016. szeptember 14-én egész nap!

 

Tisztelt Ügyfelünk!

A polgármesteri hivatalokban dolgozó köztisztviselők 2008 óta, nyolc éve nem részesültek béremelésben, és a kormány tervei szerint a következő két évben, sem 2017-ben, sem 2018-ban nem várható bérrendezés. A június 22-i kétórás sztrájk után a kormány elismerte a kérés jogosságát, de tárgyalási kötelezettségének nem tett eleget.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) felhívására ismét SZTRÁJKOLUNK!

2016. szeptember 14. napján, szerdán, egész nap (reggel 8 és 16 óra között),

Mivel a köztisztviselők többsége csatlakozott a sztrájkhoz, a sztrájk alatt Polgármesteri Hivatalunk zárva tart!

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 12.


 

Szentesi Mozi műsora

 

Premier filmek várják a filmek és a mozi rajongókat a Szentesi Moziban! Nézze meg a szeptemberi ajánlatot!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 10.


 

Bárdos Lajos Vegyeskar hangversenye

Meghívó

 

Szakrális Művészeti Hét keretében 2016. szeptember 18-án 17.00 órai kezdettel hallhatjuk a Bárdos Lajos Vegyeskar hangversenyét a Református Nagytemplomban. További információk a plakáton!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 10.


 

Párban - Pósa Ede és Pósa Buba közös kiállítása

 

2016. szeptember 8-án nyílt meg a Tokácsli Galériában a "Párban" Pósa Ede és Pósa Buba közös kiállítása. A kiállítást Kruzslicz Pál rádiós újságíró nyitotta. Közreműködtek Csiszár György és Varga Márta. A kiállítás megtekinthető október 2-ig.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 10.


 

Magyar Népmese Napja Szentesen

Rajzpályázati felhívással!

 

“Magyar Népmese Napja” a Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. Gyermekkönyvtárában 2016. szeptember 29-én

Az idén 12. alkalommal kerül megrendezésre a Gyermekkönyvtárban a Népmese napja. Szeretettel hívunk és várunk minden meseszerető gyereket, aki elhozza és felovassa kedvenc meséjét.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 10.


 

Hamarosan itt az őszi lomtalanítás!

 

Szentes Városellátó Nonprofit Kft. értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy 2016. őszén a lakossági lomtalanítás az alábbiak szerint alakul:

Lapistó, Dónát, Belső-Ecser, Kajánújfalu: 2016. szeptember 28-án, a szemétszállítás napján.

Nagytőke, Szentes Magyartés: 2016. október 05-én, a szemétszállítás napján.

Szentes belterületén: 2016. október 10-14. közötti héten, az adott napi szemétszállítási körzetekben.

Szegvár belterületén: 2016. október 19. napján, szerdán az aktuális szemétszállítás napján.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 10.


 

Sztanó Gyuri 8. lett Rióban

 

 

Az erőemelő Sztanó György nyolcadik lett a riói paralimpia pénteki versenynapján.

A szinte az utolsó pillanatban kvótához jutott szentesi erőemelő nem tudott beleszólni az érmekért zajló versengésbe az 54 kilós súlycsoport 11 fős mezőnyében, 112 kilós teljesítménnyel zárt - 125 kilós egyéni legjobbjától messze elmaradva. A 128 centiméteresre nőtt magyar sportoló elsőre kinyomta ezt a súlyt, majd a 122 kiló kétszer is kifogott rajta.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 09.


 

Esküt tettek (videóval)

 

Esküt tettek az alapkiképzésen résztvevő katonák Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél.

 

A 28 fős szakasz minden tagja 2016. szeptember 7-én jó eredménnyel zárta azt a tíz hetes kiképzési ciklust. A tíz hétben általános katonai ismeretszintet felmérő tesztlap kitöltésével, majd azt követően az alaki fogásokat tartalmazó gyakorlati vizsgával vették az első akadályt.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 09.


 

Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter "Sziámi" Szentesen

A "Zene Világnapja"

 

Zene-Világ-Zene - Zene és Irodalom

A "Zene Világnapja" alkalmából 2016. szeptember 29. (csütörtök) 19 órai kezdettel Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter "Sziámi" lesz a vendég a Hangversenyközpontban.

 

Tv-spot: https://www.youtube.com/watch?v=aQkdUdN_8LQ

Jegyár: 1.400 HUF

 

Jegyárusító helyek:

 

HANGVERSENYKÖZPONT - SZENTES

Szentes, Kiss Bálint u. 11. tel. +36-30/607-4720

 

MŰVELŐDÉSI ÉS IFJÚSÁGI HÁZ

Szentes, Tóth József u. 10-14. tel. +36-63/314-211

 

www.zenevilagzene.hu

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 07.


 

Szeptemberi könyvtári programok

 

Szeptemberben is érdekes programok várják az érdeklődőket a Városi Könyvtárban.

Nézze meg a kínálatot!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 07.


 

185 év ünnepe

 

 

A tegnapi napon Szentesen ketten ünnepelték szépkorúságuknak ünnepét. 95. éves lett Ambrus Mihályné  Maca néni, akit lányánál a Kossuth L. utcán található otthonában köszöntött Szirbik Imre polgármester. A város másik végében a Derzsi Kovács Jenő utcában Antal József a 90 éves születésnapját ünnepelte ezen a napon.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 07.


 

Jubileumi Szentesi Lecsófesztivál 2016

Beszámoló több mint félezer fotóval és videókkal

 

Újra több száz bográcsban rotyogott a lecsó Szentesen. Szeptember első hétvégéjén több száz főző csapat mérte össze tudását és alkotott fantasztikus lecsókölteményeket. Idén immár 15. alkalommal került megrendezésre a Szentesi Lecsófesztivál, mely sok ezer embernek nyújtott különleges élményt.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 03.


 

Birkózó legenda a Lecsófesztiválon

 

Ha valaki figyelmesen sétál végig a Szentesi Lecsófesztiválon, akkor Növényi Norbert birkózó legendával is találkozhat, aki biztos hogy nem lesz rest és fakanalat fog ragadni.

Minden évben érkezik a lecsófesztiválra egy olyan sportoló, aki példaképként szolgálhat a felnövekvő generációnak. Növényinek sokan szurkoltak a moszkvai olimpián, amelyet meg is nyert.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 03.


 

Elkezdődött a Szentesi Lecsófesztivál

 

2016. szeptember 2-án elkezdődött az év legnagyobb szentesi gasztronómiai fesztiválja. Immáron 15. éve rendezi meg a HUNOR COOP ZRt. a fóliák országában a Lecsófesztivált. Tizenegypár bográcsból indult és mára 270 kondérban fő a szentesi lecsó. És, hogy mi a titka a rendezvénynek? Talán az, hogy ezen a két napon a résztvevők egy igaz nagy családnak érzik magukat.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 02.


 

Hevér Lajosra emlékeztek

 

Már egy éve, hogy külföldről hazafelé tartott, amikor tragikus motorbalesetben elvesztettük (2015. július 25-én) Hevér Lajost.

Tizennyolc éve kezdett el Spanyolországba járni, azóta minden július közepén felült a motorjára és egyedül elmotorozott oda. Az volt az álma, hogy egyszer átmegy Afrikába is.

Őrá emlékeztek 2016. augusztus 27-én barátai, tisztelői és családja.

A megemlékezés a Kertvárosból indult és a motorosok végigszelték Szentes utcáit, majd a repülőtérre vonultak. Egy kis pihenő után az Alsó református temetőben folytatódott a megemlékezés. Felemelő érzés volt, hogy miközben folyt a megemlékezés, repülők köröztek a temető fölött így tisztelegtek Hevér Lajos emléke előtt.

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 01.


 

Térfesztivál és Borünnep

 

A szentesi Térfesztivál  és Borünnep a fesztiválélet egyik leglátogatottabb eseménye, mely sokadik alkalommal csábítja az ország és a régió látogatóit. A rendezvény társprogramja a Bor-és Pálinkaünnep, mely mintegy 10 jeles vidék kiváló borait és pálinkáit vonultatja fel. A két napos eseményen érdekes programok, vetélkedők és gasztronómiai különlegességek várják a vendégeket.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 01.


 

Nyárzáró vízilabdatorna

 I. Szegvár-Takarék Kupa

 

A nyár utolsó hétvégéjén 2016. augusztus 26 és 28 között rendezték meg az I. Szegvár-Takarék Vízilabda Utánpótlás Kupát. Az U11-es korosztály számára rendezett háromnapos tornán tíz csapat vett részt és 25 mérkőzést bonyolítottak le a fedett 50-es medencében.

Az első helyért a Szentes I. - Szombathely mérkőzött és 6:2-es hazai sikerrel zárult a torna.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 01.


 

Gyermekprogramok a Lecsófesztiválon

 

A legfiatalabbak is fantasztikusan fogják érezni magukat a szentesi lecsófesztiválon, ahol a két nagyszínpad mellett egy gyermekszínpad várja a legkisebbeket és családjukat. Nézze meg az oda tervezett programot!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 01.


 

Máltai Egészségnap

 

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szentesi Csoportja egészségnapot szervez, szeptember 10-én, szombaton 10 órától Szentesen, a Sáfrán Mihály utcai Málta Házban. A ruhaosztáson túl, az egészség jegyében tölthetnek el az érdeklődők egy kellemes napot, ahol a szervezők babgulyást kínálnak ebédre.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 09. 01.


 

 

.