2016. JÚNIUS

 

 Éjszakai Fürdőzés lézer show-val!

 

A Szentesi Üdülőközpont tájékoztatja a péntek esti ÉJSZAKAI FÜRDŐ vendégeit, hogy a program beléptetése megváltozott. Július 1-jétől már 17 órától megváltható az éjszakai fürdőjegy, mellyel 24 óráig bent tartózkodhattok a rendezvényen!

A belépő ára felnőttek részére 1.000 Ft, diákok/nyugdíjasok részére 700 Ft!

Jó szórakozást és kellemes péntek esti kikapcsolódást kívánunk!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 29.


 

 Kínai delegáció érkezett Szentesre tudományos együttműködés reményében

 

2016. június 28-án 4 fős kínai tudományos delegáció érkezett Szentesre egyenesen Pekingből. Tudományos és Technikai Együttműködés Központját képviselte Zhou Xiaobai általános igazgató-helyettes, aki ez alkalomból Szirbik Imre polgármesterrel és a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyen található mezőgazdasági karának dékánjával, dr. Horváth Józseffel közösen együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá, melyben rögzítették, hogy a közeljövőben tudományos együttműködés keretében partnerkapcsolatot alakítanak ki.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 29.


 

 Szentesi Üdülőközpont aktuális információi

 

Zártkörű rendezvény miatt a Szentesi Üdülőközpont zárva tart

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Szentesi Üdülőközpont 2016. július 2-án zárva tart. Ezen a napon 5-8 óráig kizárólag hajnali úszásra van lehetőség.

  

Pályázati lehetőség büfé bérlésre!

A fürdő aulájában található büfé kiadó, ezzel kapcsolatban érdeklődjenek a +36 30/630 0663 telefonszámon!

  

Úszásoktatás és táboroztatás bejelentése

A Szentesi Üdülőközpont vezetősége megkér mindenkit aki tábort és oktatást szervez a fürdő területén, hogy az igazgatói irodában ezt jelezze.

  

Tájékoztatás medencetakarításról

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 29.


 

 Bakancslistádon ott a Balaton körbekerékpározása?

Itt a lehetőség! Menetszél!

 

Az alábbi kerékpártúrákra lehet jelentkezni szentesi szervezéssel!

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 29.


 

 Atlétikai utánpótlás nevelés indul a Klauzálban

 

2016. június 21-én közös sajtótájékoztatót tartott a Maximus Atlétikai Utánpótlás nevelő Sportegyesület, valamint a Klauzál Gábor Általános Iskola ahol ismertették, hogy a 2016/17-es tanévben az iskolában új atlétikai képzés indul. Az egyesület részéről Benkő István elnök, a Klauzál Gábor Általános Iskola részéről Dévay István igazgató köszöntötte a jelenlévőket és mutatta be az új képzés részleteit. Az együttműködés ötlete tavaly az iskola részéről jelentkezett, a Kölyök-atlétika Programból kiindulva a szakág utánpótlás nevelésének elősegítését tűzte ki céljául.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 29.


 

 Dobóatlétáink remekelnek

 

Az utánpótlás korú atléták országos bajnokságának az elmúlt hét végén Szombathely adott otthont. Szentesről négy versenyző vett részt a versenyen. Kocsis Alexandra remek egyéni csúcsteljesítményével bajnoki bronz érmet szerzett.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 29.


 

 HAJRÁ MAGYAROK

 

2016. június 24-én a HUNOR COOP ZRt. szentesi Kála Áruházba érkezett Gerebics Roland olimpikon, aki a Sydney olimpia 5, és a Pekingi olimpia 9. helyezett agyaggalamb lövésze volt, hogy együtt küldjünk ez NAGY HAJRÁT a riói olimpián résztvevő sportolóknak.

A kihelyezett szalagokra bárki leírhatta üzenetét az olimpiára kiutazó sportolóknak, melyet a COOP eljuttat a riói olimpiára.

A programon felléptek a Szilver TSE táncosai, a Kiss Bálint kötélugró csoport és a Maminbaba "Anyacsinosító" latin fitnesz csoport tagjai.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 29.


 

 A következő négy előadás a Nyári Színházban

 

Könnyen emészthető, ám mégis tartalmas nyári kultúrmenüt állított össze a Szentesi Művelődési Központ az idei Szentesi Nyári Szabadtéri Színház programjaival. A vidáman csacsogó Kurca-folyó partjain, a Tisza és a Hármas-Kőrös ölelésében fekvő derűs városkába nemcsak a napfény és a termálvizek miatt érdemes ellátogatni nyáron, hanem elérhető árú, gazdag kulturális kínálata is meggyőző érv.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 29.


 

 Indul a Petőfi épületének felújítása

Július 5-én bárki megtekintheti az épületet felújítás előtt!

 

Szentes Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt a 2016. július 5-én, 16.00 órakor a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban tartandó „Szentes Szecessziós Ház kialakítása az egykori Petőfi Szálló műemlék épület megújításával, fenntartható kulturális-közösségi funkciók létrehozásával” projektindító tervismertető- és sajtótájékoztató rendezvényre.

 

Program: - polgármesteri projektnyitó beszéd,

              - tervezők tervismertetője,

              - a Szecessziós Ház helyszínének (volt Petőfi Szálló) bejárása.

 

A helyszínbejárás várhatóan 17.00 órai kezdéssel turnusokban történik majd, függ a tervismertetéstől. A bejáráson résztvevőknek 2 óra áll rendelkezésére, hogy megtekintsék az épület érintett területét.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 28.


 

 Képviselői keretből csúszda, klíma, babaruha

 

Az önkormányzati képviselők minden évben szabadon rendelkeznek a város költségvetéséből a képviselői keretükkel, mely felhasználásáról saját hatáskörben döntenek. Minden képviselőnek elsődleges szempontja, hogy környezetében nyújtson támogatást ezzel az összeggel.

Az elmúlt napok, hetek történéseiből lássunk egy-egy példát, hogy hol és mi módon segítettek a város képviselői keretükkel.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 28.


 

 Rendkívüli mammográfiás szűrés holnap

 

2016.06.28-án (KEDD) - 7:30- 10:15-ig, illetve 15:00-19:00-ig a Mammográfiás Központ rendkívüli mammográfiás szűrést szervez a 45-65 év közötti hölgyeknek.

A szűrésen olyan 45-65 év közötti hölgyek vehetnek részt akik:

- kaptak behívót,

- az elmúlt 2 évben nem voltak szűrésen,

- kaptak behívót, de a kapott időpontra nem tudtak eljönni.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 27.


 

 Pályázat a Kossuth u. 8. bontására

 

Szentes Városi Szolgáltató Kft  pályázatot hirdet a Szentes, Kossuth u. 8. sz. épület, nyugati épületrészének bontási munkájának elvégzésére.

Az ingatlan telefonon történő egyeztetést követően tekinthető meg a helyszínen.

A Szentes, Kossuth u. 8. sz. épület elbontandó épületrészének vételára bruttó 500.000,- Ft.  Az épületrész kézi bontást is igényel.

A pályázaton vállalkozói engedéllyel rendelkezők vehetnek részt, a pályázatnak tartalmaznia kell a megajánlott bontási vételárat, a bontásért felelős műszaki vezető nevét, végzettségét igazoló bizonyítvány másolatát.

A pályázók árajánlataikat 2016. június 29-én 10 óráig adhatják le a Szentes Városi Szolgáltató Kft (Szentes, Vásárhelyi út 12.) titkárságán zárt borítékban.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 27.


 

 "Ahogy én látom"

 

2016. június 21-én Kocsis Ferenc amatőr fotós kiállítása nyílt meg az Ifjúsági Házban.

Major Anna festőművész nyitotta meg a tárlatot, és Szemerédi Endréné szavalatával színesítette azt.

A fotókiállítás témájába is szabad szárnyalásra engedi a fantáziánkat, ahogy azt a tárlat címe is sugallja - "Ahogy én látom"! Annyira jól sikeredett a cím választás, hogy tényleg át tudjuk élni, és érezzük, hogy egy-egy hétköznapi pillanatban is ott van a szépség, csak tudni kell azt megmutatni.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 23.


 

 Judd Reid rendhagyó szemináriumot tart az Össz-Kyokushin VB után Szentesen

 

A szentesi Dr. Papp László Sportcsarnokban rendezik meg június 25-én az egynapos Nyílt gyermek-serdülő-ifi-junior-U25 Össz-Kyokushin Karate Világbajnokságot. A versenyre 30 országból mintegy 600 nevezés várható. Egy legendás kyokushin mester, Judd Reid (5. DAN) is ott lesz az eseményen: ő 2011-ben teljesítette a 100 emberes küzdelmet, vagyis a kyo legnagyobb próbatételét. Tőle is lehet majd tanulni a rendezvény után.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 23.


 

 Sorsszínező

Szentesi diákok egy tehetséggondozó programban

 

A népművészet világában kalandoztak az elmúlt tanévben a Kiss Bálint Református Általános Iskola és a Deák Ferenc Általános Iskola diákjai közül hatan, a Sorsszínező nevű tehetséggondozó program keretében. A program záróakkordja a két napos kiszombori tábor, majd június 22-én délután a szegedi Agórában megrendezett gálaműsor volt.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 23.


 

 Szentesi kismesterek újabb alkotásai

 

2016. június 18-án nyílt meg a Városi Könyvtárban a "Szentesi kismesterek újabb alkotásai" című kiállítás.

Elsőként Majtényi András zongora kíséretével Puskás Anna klarinétjátéka köszöntötte a vendégeket.

A kiállítást Szűcs Ildikó a könyvtár igazgatónője nyitotta meg az alábbi gondolatokkal:

Azt gondoljuk, hogy egy adott nap eseményét csak az a nap, csak az az esemény határozza meg. Pedig dehogy. Minden esemény, minden alkalom egy folyamat alkotóeleme. A különlegessége és az egyedisége abban áll, hogy akkor, abban az időben, azon a helyen összevárjuk vagy utolérjük egymást.

Mint ezen a mai kiállítás megnyitón.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 21.


 

 Dobóatléták sikerei

 

Az elmúlt hét végén rendezte meg a Budapesti Atlétikai Szövetség az ez évi Budapest Bajnokságot,mely rendezvény egyike a legnagyobb magyar atlétikai versenyeknek. Mivel a bajnokság nyílt, így tizenhat ország összesen 360 atlétája állt rajthoz.

A környékbeli országok versenyzői mellett Ausztrália, Új Zéland, India kiválóságai ott voltak a mátyásföldi Ikarusz pályán.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 21.


 

 Ötvenezer forint adakozásból a rögbiseknek

 

A történet ott kezdődött, hogy az év elején lehetett pályázni a sporttámogatásokra, ahol a szentesi rögbisek nem kaptak támogatást, mert hiába szentesi színekben játszanak az egyesületük Hódmezővásárhelyre volt bejelentve. A sportbizottság viszont csak Szentesre bejelentett egyesületeket támogattak.

 

Benkő István elmondta, hogy amikor elmesélte az atlétáinak, hogy hogyan jártak a sporttársak egyöntetűen úgy döntöttek, hogy gyűjtést szerveznek a rögbiseknek. Az így befolyt 50.000 forintot Seres András dobóatléta adta át a mai sajtótájékoztatón Törőcsik Sándornak a rögbisek vezetőjének.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 21.


 

 Karonfogva kísérték a művészhez a napernyős lányt

 

2016. június 21-én délelőtt megpróbálták levenni a helyéről a "napernyős lány" szobrot a Kossuth téren, hogy megjavítsák a letört napernyőjét. Első nekifutásra, taktikusan, nem sikerült a manőver, de a Croodék rajzfilm egyik mondását követve, - mely szerint "a taktika a gyenge emberek fegyvere" - sikerült erőből megoldani a talapzathoz való kötődést.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 21.


 

 Pollákos sikerek az elmúlt tanévben

 

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Pollák Antal Szakképző Iskolája versenyekben sikeres évet zárt. Az év végén értékelve ezt elismerő okleveleket és vásárlási utalványokat vehettek át a szép sikereket elért tanulók és tanáraik. Az elmúlt héten a városi elismeréseket Kovács János az oktatási bizottság elnöke, valamint Kovács Attila az intézmény vezetője adta át az elismeréseket az iskolában.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 20.


 

 Küldjünk közösen egy nagy hajrát Rióba

Olimpiai ötödik helyezett sportlövő lesz a vendég Szentesen!

 

Küldjünk közösen egy nagy hajrát Rióba – egy igazi olimpikonnal! Jöjjön el a HUNOR COOP Apponyi téren található KÁLA üzletébe, írja alá a hajrászalagot és találkozzon személyesen egy legendás élsportolóval! Buzdítsuk együtt a magyar olimpiai csapatot! További részletek a plakáton!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 20.


 

 Jóga világnapja Szentesen

 

A jóga nemzetközi napjává nyilvánította június 21-ikét az Egyesült Nemzetek Szervezete az indiai kormány kezdeményezésére, így az elfogadott határozat az egészség és a jólét holisztikus megközelítéseként méltatja az ősi indiai test-, légző- és meditációs gyakorlatrendszert.

Ez alkalomból 2016. június 19-én Szentesen a Dózsa-ház Szilver tánctermében rendezték meg a Jóga világnapi programokat, melyen a részvétel ingyenes volt.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 19.


 

 Egyházközségi Nap a Szent Anna templomban és plébánián

 

Egyházközségi Napot szerveznek a Szent Anna templomban és plébánián 2016. június 25-én szombaton. További részletek a plakáton!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 17.


 

 Puszták Népe új állandó régészeti kiállítás megnyitója

 

Tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt a 2016. június 25-én 18.00 órakor nyíló Puszták Népe című új állandó régészeti kiállításunk megnyitójára.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 17.


 

 A Szentesi Helyi Közösség meghosszabbította a projektgyűjtést

 

A Szentesi Helyi Közösség folytatja a Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia készítését, melyre vonatkozó támogatási kérelem benyújtásával 800 millió forint támogatást igényelhet a város. A támogatást a stratégiában meghatározott városi kulturális és közösségi terek, szolgáltatások fejlesztésére, kínálatuk bővítésére, valamint az azokat kiegészítő közösségszervezési-, és fejlesztési, identitást erősítő, az összetartozást elősegítő tevékenységek megvalósítására lehet igénybe venniük a helyi szereplőknek.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 17.


 

 Georges Feydeau: A balek (A hülyéje)

Szentesi Szabadtéri Nyári Színház

 

Július 19. (kedd) 20.30 óra    esőnap: július 20. (szerda)

Georges Feydeau: A balek (A hülyéje) – bohózat két részben

 A Fogi Színház előadása

 

Szereplők: Harsányi Gábor, Beleznay Endre, Csengery Attila, Oszter Alexandra, Várkonyi

                   András, Cseke Katinka, Fogarassy Bernadett, Sáfár Anikó, Szabó Máté, Jászai

                   László, Várkonyi Andrea

 

Rendezte: Pozsgay Zsolt

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 16.


 

 Wilder-Stewart: Hello, Dolly! - musical

Szentesi Szabadtéri Nyári Színház

 

Július 6. (szerda) 20.30 óra   esőnap: július 7. (csütörtök)

 Wilder-Stewart: Hello, Dolly! - musical

A Turay Ida Színház előadása

 

Szereplők: Détár Enikő, Győri Péter, Sövegjártó Áron, Ruboczki Márkó, Germán Lívia, Bódi Barbara, Pásztor Máté, Király Kitti, Tapolcsányi Laura

 

Rendezte: Verebes István

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 16.


 

 A Zene Ünnepe Szentesen

 

Június 21. (kedd) 20 óra

Temperamento - Szentpéteri Csilla koncertje

Belépődíj: elővételben 2500,- Ft, a helyszínen 3500,- Ft

(rossz idő esetén a Megyeháza nagytermében)

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 16.


 

 Július 2-án a strand ZÁRVA lesz!

A Szentesi Üdülőközpont értesíti vendégeit

 

Kedves Vendégeink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy július 2-án zártkörű rendezvény miatt a Szentesi Üdülőközpont zárva tart!

Megértésüket köszönjük!

Szentesi Üdülőközpont

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 14.


 

 Tekerővel bővült a Szentes Ház

 

Hankó Györgyné néptánc pedagógus, néprajzi gyűjtő és Szenyéri Dániel unokájának Becsák Jánosnak köszönhetően értékes darabbal, egy magyar címeres tekerővel bővült a Szentes Ház.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 14.


 

 Lovak és lóerők felvonulása (videóval)

 

Az elmúlt hétvégén meghívást kaptunk a Lovak és lóerők felvonulására Mindszentre. A városban már hagyománynak mondható, hogy így június közepén a lovak és lóerők felvonulnak, hogy a nyári munkák előtt pezsgést hozzanak a város életébe. Ilyenkor előkerül minden csodajárgány, amelyet a sufnik rejtenek, de a versenypályák lovai és lovasai is jól megférnek egymás mellett.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 14.


 

 Pom-Pom Gyermeknap (videókkal)

 

Az időjárás nem fogadta kegyeibe a Pom-Pom együttes tagjait a Városi Gyermeknap keretében megrendezett koncertjükön (az előző napi és délelőtti esőzés olyannyira eláztatta a Kossuth téren felállított színpadot és környékét, hogy a csapat a Művelődési és Ifjúsági Házban adta rendhagyó koncertjét).

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 14.


 

 Hála Gála

 

2016. június 14-én a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola "Hála Gála" címmel évértékelő gálaműsort rendezett Megyeháza KKK dísztermében.

Ezen a rendezvényen számba vették mindazokat a sport és tanulmányi eredményeket, melyet az iskola növendékei szereztek a 2015/2016-os tanévben.

A díjazottak névsorának ismertetése közben láthattuk azokat a produkciókat, mellyel megyei és országos elismeréseket szereztek a tanulók.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 14.


 

 Tegyen javaslatot!

Ki legyen Szentes Város Díszpolgára, és ki kapjon „A Városért Emlékérmet” 2016. évben

 

Az előző évek gyakorlatához hasonlóan, a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal kéri a város lakosságát, gazdasági és társadalmi szervezeteit, tegyenek javaslatot azon személyekre, kollektívákra, akiket, amelyeket méltónak tartanak arra, hogy részükre a „Szentes Város Díszpolgára” cím, illetve „A Városért Emlékérem” 2016 évben odaítélésre kerüljön.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 13.


 

 Szín-Natúra kiállítás a Gyermekkönyvtárban

 

A Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szentesi Tagintézményének tehetség-gondozó csoportjába járó gyermekeinek műveiből rendeztek mini kiállítás a Gyermekkönyvtárban. A csoportban SNI, BTM és hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekek is vannak, akik csuhé és nemez technikával készítettek alkotásokat.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 13.


 

 Éjszakai fürdőzés nyitó buli

 

Kezdődik!!!!! Igen, június 24-én pénteken kezdődik a 9 hétvégés éjszakai fürdőzés! További részletek a plakáton!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 13.


 

 XXIV. Nagymágocsi Falunapok

 

2016. június 17-19 között rendezik meg Nagymágocson a falunapokat. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 13.


 

 Gasztro Piac a hétvégén

 

Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt és vásárlót! A piac vendége lesz az ATV "Hazaváró" turisztikai magazinja.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 13.


 

 V. HALBARÁT HORGÁSZTÁBOR

2016. JÚLIUS 4. (HÉTFŐ) – JÚLIUS 8. (PÉNTEK)

 

Szeretsz hajnalban, napközben és éjszaka horgászni? Szeretsz nagy pontyokat és amurokat fárasztani akár megállás nélkül? Szeretnél válogatott feeder horgásszal megismerkedni, horgászni? Szeretsz sportolni, versenyezni, megismerni új barátokat? Szeretnél egy hetet szabadban eltölteni és csak horgászatra koncentrálni?

AKKOR ITT A HELYED!!!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 13.


 

 Múzeumok Éjszakája Szentesen

 

Minden érdeklődő gyermeket, felnőttet szeretettel várunk a 2016. június 25-én 17.45 órakor kezdődő és kb. 24.00 órakor záruló Múzeumok Éjszakája rendezvényünkre.

A programok összefoglalója a plakáton.

Részletes tájékoztatókat a www.szentesimuzeum.gportal.hu, https://www.facebook.com/kosztajozsef.muzeum , ill. a www.muzej.hu oldalakon találnak.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 13.


 

 Megtalálták Osztás Ferencet

 

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályától kaptuk a hírt, hogy a korábban eltűnt Osztás Ferenc holttestét Komáromnál megtalálták. A halálesettel kapcsolatban a közigazgatási eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság folytatja le.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 13.


 

 Szentes a Nemzeti Regattán

Siófokon zajlik a Nemzeti Regatta elnevezésű vitorlásverseny

 

Hagyományteremtő céllal rendezik meg 2016. június 11-12-én a Nemzeti Regattát Siófokon, amely Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja.

Szentes is képviseltetve van a versenyen, amely nagy valószínűséggel nem városunk győzelmével fog véget érni, de biztos, hogy a legjobb hangulatú csapat címét ők kapják, melynek záloga Badár Sándor!

A szervezők kérték, hogy a város képviselői valamilyen úszás tudással rendelkezzenek, így városunkat a szentesi vízilabdaklub tagjai Somogyi Balázs, Pellei Frank, Badár Sándor, Vörös Viktor, Pellei Kristóf és Pelle Csaba képviselik.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 10.


 

 Bajnok a Kini

 

Az U-19-es bajnoki döntőt játszott a Szentesi Kinizsi SZITE a Makó FC ellen Hódmezővásárhelyen. A meccs döntetlenre végződött, ezért mindkét csapat bajnok lett.

Az érmeket és a kupát 2016. június 10-én adták át a Yee-lo-ban. A legfiatalabb játékosoknak Horváth Tamás freestyle futball bemutatót tartott.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 10.


 

 Tanulmányi versenyeken sikeres diákok városi elismerése 2016

 

2016. június 9-én köszöntötték a tanulmányi versenyeken sikeresen szereplő tanulókat és felkészítő pedagógusokat a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban.

Szirbik Imre polgármester köszöntőjében elmondta, hogy sokan várták ezt a napot, de még többen várják a tanév utolsó napját. Így is van jól, de akik itt ülnek a székeken, azok megérdemelten lehetnek büszkék önmagukra és teljesítményükre.

Kiss Viktória éneke után Szirbik Imre polgármester, Dr. Demeter Attila alpolgármester és Kovács János a művelődési és sportbizottság elnöke adta át az okleveleket és a könyvvásárlási utalványokat.

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 10.


 

 Négy CSOK-os telekből kettőn új otthon épül

 

A családok otthonteremtési kedvezményének bevezetése miatt még januárban döntöttek arról a szentesi képviselők, hogy önkormányzati telkeket az értékük 5 százalékáért, azaz bizonyos városrészben akár 40 ezer forintért is eladnak.

A mai sajtótájékoztatón hallhattuk Szirbik Imre polgármestertől, hogy négy ilyen telek lett kijelölve, melyre hárman adtak be pályázatot. Chomiak Waldemar és Móra József elmondta, hogy a helyhatóság mindössze annyit kér cserébe, hogy egy éven belül kezdjék el és négy éven belül húzzák fel az ingatlant a nyertes pályázók.

A három pályázó közül ketten már kezdik a munkát a harmadik pályázónak még egy kis önerőre lesz szüksége az otthonteremtéshez.

Az 1000-1200 négyzetméteres telkek mellett valamennyi közmű megtalálható. A város örülne ha azon kellene gondolkodni, hogy milyen területen tudnának újabb és újabb telkeket kialakítani.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 10.


 

 Laci bácsi 90 évesen is tud mosolyogni

 

Soós István László a mai napon ünnepli 90. születésnapját és ez alkalomból köszöntötte a város nevében Szirbik Imre polgármester a kistőkei tanyavilágban lévő otthonában.

Laci bácsi szépkorúként is tesz-vesz a kertben, mert hát ha a palánta nincs elültetve, akkor nem lesz termés. Reggel 6 órakor kel és segít a ház körül, ebéd után a fák árnyékában delel egy kicsit és szinte el is szaladt a nap. Télen picit kienged, mert akkor 8 órakor kel fel, mert hát akkor nincs mit csinálni.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 10.


 

 Szentesi Nyári Szabadtéri Színház

a teljes "évad"

 

Könnyen emészthető, ám mégis tartalmas nyári kultúrmenüt állított össze a Szentesi Művelődési Központ az idei Szentesi Nyári Szabadtéri Színház programjaival. A vidáman csacsogó Kurca-folyó partjain, a Tisza és a Hármas-Kőrös ölelésében fekvő derűs városkába nemcsak a napfény és a termálvizek miatt érdemes ellátogatni nyáron, hanem elérhető árú, gazdag kulturális kínálata is meggyőző érv.

A Megyeháza festői udvarán júniustól augusztusig a komolyabb színházi előadásokat kedvelők éppúgy megtalálják számításaikat, mint a habkönnyű komédiák és a fordulatos operettek szerelmesei, de zenéből, táncból, kulturális expedíciókból sem lesz hiány: a népzenétől a lírai dalokig terjed a repertoár. A programsorozat kiváló művészek és fiatal tehetségek közreműködésével aranyozza be a szentesi nyári estéket.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 09.


 

 Jóga világnapja Szentesen

 

A jóga nemzetközi napjává nyilvánította június 21-ikét az Egyesült Nemzetek Szervezete az indiai kormány kezdeményezésére, így az elfogadott határozat az egészség és a jólét holisztikus megközelítéseként méltatja az ősi indiai test-, légző- és meditációs gyakorlatrendszert.

 

Ez alkalomból Szentesen a Dózsa-ház (Szilver táncterme) ad otthont a Jóga világnapi programoknak 2016. június 19-én, melyen a részvétel INGYENES!

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 09.


 

 Indul az éjszakai fürdőzés a strandon

 

Újra itt a nyár, indul a szezon az Üdülőközpontban és startol az éjszaki fürdőzés is. Június 24-től péntekenként 17 órától indul a ráhangolódás az esti szórakoztató programra, majd 18.00 órától indul a buli! Kilenc hétvégén bulizhatunk együtt velük: Dj Big Bill / Dj Guli / Huckleberry Guys Trió Phlox Tűzzsonglőrök / Dj Balszy / Music Caffe / Dj Kaoss Dj Khal-Men / Dj Olsák Gábor / A Kelet Lányai / Dj Hemy

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 09.


 

 Nézze az EB-t medencéből!

 

Szurkoljunk együtt kedvenc csapatunknak a medencéből!

A Szentesi Üdülőközpontban akár a medencéből is végigkísérheti kedvenc csapatainak foci mérkőzését! Június 10 és július 10 között három helyszínen nézheti az EB mérkőzéseket: - brüg - büfé - wellness részleg.

Ez még nem minden! Ha úgy gondolja fogadna is a mérkőzésre, mindezt megteheti egy helyen. Keresse az Olimpia lottózó standját!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 09.


 

 Júniusi mozi műsor

 

Hamarosan itt a nyári szünet, kezdődik a vakáció! A Szentesi Moziban ezért minden nap legalább egy gyermekfilmet vetítenek, hogy ha tombol a forróság, akkor nézz meg egy filmet a légkondicionált teremben.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 08.


 

 Nyári tábor a kalandparkban

 

Ha szereted a kalandokat!

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 08.


 

 Vöröskeresztes Bázisiskola lett a Rigó

Az országban elsőként (videóval)

 

2016. június 8-án a XV. Rigó Gálán Pótári Tímea intézményvezető köszöntötte a rendezvény résztvevőit, valamint a meghívott vendégeket, akik nem csak a gála miatt érkeztek, hanem azért is mert ezen a napon az iskola az országban elsőként a gyógypedagógiai intézmények közül, Vöröskeresztes Bázisiskola lesz, lett.

- Ezúton köszönjük Felföldiné Virág Klári kezdeményezését ösztönzését, intézményünkért tett erőfeszítéseit ezen a területen. Valamint köszönjük a Vöröskereszt országos, regionális és helyi vezetőségének is a bizalmat, hogy alkalmasnak találták intézményünket a programba való felvételre.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 08.


 

 Spenót burger volt a menő, azaz a menü

 

Finom volt!!!!!! - így konstatálták a gyerekek azt a kóstolót, melyet Nyári János a Központi Gyermekélelmezési Konyha vezetője szervezett. A vidám, ízekkel teli bemutatón Tanács Attila fejlesztőséf, Szikora Péter mesterszakács és Ökrösné Kis Éva ismertette meg a gyermekeket az új ízekkel, alapanyagokkal és ételekkel.

A helyszínen készítettek glutén, tej, tojásmentes palacsintákat, gofrikat, zöldség-gyümölcs turmixokat és nagy sikere volt a spenót burgernek, valamint a zöldséges rudacskának. A rizottó is újragondolt alapanyagokból és grillezett csirkemell falatokkal készítették el.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 08.


 

 Eltűnés miatt keresik

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

 

A Szentesi Rendőrkapitányság a 06050/2599/2016. általános számon körözési eljárást folytat Osztás Ferenc eltűnése miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 42 éves nagymágocsi férfi 2016. május 22-én munkavégzés céljából Komáromba utazott, ahol egy panzióban szállt meg. Az eltűnt személy 2016. június 5-én 19 óra 45 perc óta életjelet nem adott magáról, a felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 07.


 

 Madarak és fák napja a ligetben

 

2016. június 7-én a Felsőpárti Óvodai Munkáltató Körzet a Madarak és Fák napját ünnepelte egy nagyszabású rendezvény keretében a Széchenyi-ligetben. Az óvodásoknak ismeretterjesztő akadálypályát állítottak fel, ahol a csapatok bővíthették ismereteiket a fákkal és madarakkal kapcsolatban.

A Koszta József Múzeum Csallány Gábor Kiállítóhelyén Fekete Zoltán tanár úr mutatta be a 2016-os év madarát a harist a gyerekeknek.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 07.


 

 Új attrakciók a Szentesi Üdülőközpontban

Vízidodgem a strandon (videókkal)

 

A gyönyörű környezetben található Szentesi Üdülőközpont többféle medencével, vízi csúszdával és a helyi termálvízzel kiváló kikapcsolódási lehetőséget biztosít minden korosztály számára.

2016. június 6-án adták át a Szentesi Üdülőközpontban azokat a szórakoztató attrakciókat, melyeket egész nyáron a gyerekek használhatnak. Talán az egyik leglátványosabb és legnagyobb népszerűségnek fog örvendeni a vízi dodgem, melyek elektromos meghajtású kishajók. Egy erre a célra kialakított medencében a gyermekpancsoló közelében próbálhatják ki a gyerkőcök.

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 06.


 

 Kinizsi Juniális az összetartozás ünnepe

A szülőföld, a haza szeretetének jegyében versenyeztek Csongrád megye települései köztük Szentes is

 

Erdély számos településéről, de a Vajdaságból is érkeztek versenyzők, a negyedik Kinizsi Juniálisra, amelyet a Nemzeti Összetartozás napja alkalmából szervezett meg idén is a fábiánsebestyéni Kinizsi Park. Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője felhívására Csongrád megyéből 18 település csatlakozott a különleges megemlékezéshez, hiszen ezen a rendezvényen a játékos versengésé, a jókedvé a főszerep. A Juniális idei fővédnöke dr. Juhász Tünde, Csongrád megye kormámymegbízottja volt, díszvendége pedig Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 05.


 

 Orgonahangverseny

 

Meghívjuk Önt és kedves családját arra az orgonahangversenyre, mely a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar Orgona Tanszak hallgatóinak közreműködésével kerül megrendezésre 2016. június 12. (vasárnap) 17 órai kezdettel a Szent Anna templomban. További részletek a plakáton olvasható!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 05.


 

 Legyen Gyereknapod!

 

Egészen különleges koncerttel várja a népszerű Pom-Pom együttes a rajongókat a hagyományos Gyermeknapi koncertjén. A gyermekek és szüleik szavazatai alapján állították össze a koncertprogramot, így a kicsik és nagyok kedvenc Pom-Pom dalaikat hallgathatják meg élőben a Kossuth téren június 5-én 17 órától (eső esetén az ifjúsági és Művelődési házban).

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 03.


 

 Megnyitotta kapuját a Szentes Ház

 

Szentes Város Önkormányzata az elmúlt évben döntött egy olyan információs pont létrehozásáról, amely a helyi igényeken túl szolgálja majd az idegenforgalmat, a hozzánk látogatók tájékoztatását. A „Szentes Ház” a Petőfi utca 1. szám alatti épületben került kialakításra és 2016. június 2-án megnyitotta kapuját.

A Szentes Ház a tájékoztatóponton túl egyik részében helyi alkotók (értékteremtők) egy-egy munkáját ajánlja a látogatók figyelmébe, másik részében nagyobb nyilvánosságot ad annak a gyűjteményes kiállításnak, mely eddig a kórházban volt látható.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 03.


 

 Juniális - az összetartozás jegyében

Ünnep a Kinizsi Parkban

 

Negyedik alkalommal rendezi meg a Kinizsi Park Fábiánsebestyénben a Kinizsi Juniálist, mely nem más, mint a környező 22 település egymás közötti, játékos vetélkedője. 2016. június 4-én, szombaton a közösség-, és csapatépítő találkozó keretében a résztvevők együtt emlékeznek meg a trianoni békediktátum évfordulójáról is. Az idei rendezvény fővédnöke dr. Juhász Tünde, Csongrád megye kormánymegbízottja, díszvendége pedig Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes lesz.   

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 03.


 

 Ismerje meg a közétkezetés alapelveit!

Kóstolja meg! Kérdezzen!

 

Nyári János a Központi Gyermekélelmezési Konyha vezetője meghívja Önt egy vidám, ízekkel teli bemutatóra!

- Ambrus György és az Olimpikonok

- Tanács Attila fejlesztőséf: Mindenmentes főző suli

- Szikora Péter: Só- és zsiradékcsökkentés

- Ökrösné Kis Éva: „Sótlanság” -

- helyszínen készített glutén, tej, tojásmentes palacsinták, gofrik, zöldség-gyümölcs turmixok készítése, kötetlen beszélgetések a táplálék allergiáról, ismerkedés az új nyersanyagokkal

 

- Ideje: 2016. június 8. 10 óra Helyszín: Központi Gyermekélelmezési Konyha

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 03.


 

 Országos siker elsősegélynyújtásból

 

A Magyar Vöröskereszt Szentes-Csongrádi ifjúsági különítménye ebben a tanévben egy másik versenyre is benevezett. Az Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat által szerevezett Országos Elsősegély-ismereti Verseny első 3 fordulója online zajlott, a középiskolás kategóriában 70 csapat versengett. A 3. forduló végén összesítve 4. helyezést ért el a Hisztikergetők csapata, ami feljogosította őket az országos döntőn való részvételre, ahová a hatalmas mezőnyből mindösszesen 12 csapat jutott be.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 03.


 

 Pollákos sikerek

 

Május 30-án rendezték meg Szegeden a XIX. Gábor Dénes Országos Számítástechnikai Emlékverseny díjátadó ünnepségét a Szent-Györgyi Albert Agora Dísztermében.

A versenyre az ország 1008 diákja nevezett, a kétfordulós selejtező után a döntőbe A HSZC Pollák Antal Szakképző Iskolájának 4 tanulója, Fejes Erika (14.A), Király Máté (11.A), Vámosi Tamás (11.A) és Kiss Benedek (10.A) kapott meghívást, mindannyian programozó kategóriában indultak.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 03.


 

 SZENTESI NYÁRI TÁBOROK 2016.

Lájkold és oszd meg!

 

Beköszöntött a nyár, hamarosan a szünidőé a főszerep az óvodások, iskolások számára. Sokan ilyenkor pihenik ki a dolgos hétköznapokat, hogy aztán újult erővel folytassák ott, ahol abbahagyták, szeptemberben. A legtöbb családban azonban nem tehetik meg a szülők, hogy vakációra hivatkozva többhetes szabadságot vesznek ki.

 

Adódik a kérdés, mit kezdjenek a felügyeletet igénylő, energikus csemetékkel, ki vigyáz majd rájuk, hol legyenek napközben, amíg anya és apa dolgoznak?

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 02.


 

 SZENTESI KINIZSI CSALÁDI, SZABADIDŐ ÉS FUTBALL FESZTIVÁL

 

Tisztelt szentesi és környékbeli sportbarátok! A Szentes 20 programsorozat részeként A SZENTESI KINIZSI SZITE – hatodik alkalommal rendezi meg CSALÁDI, SZABADIDŐ ÉS FUTBALL FESZTIVÁL-ját, ahol U8, U9, U10 és U11-es korosztályok kispályás labdarúgó utánpótlás torna keretében mérkőznek meg. Hazai és külföldi csapatok részvételével közel 1000 sportolót és hozzátartozóikat várjuk 2016. június 5-én 09 órától 18.00 óráig. Programunkon bemutatkoznak a jövő focistái, jöjjenek el Önök is, szurkoljunk együtt ifjú reménységeinknek!!!!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 02.


 

 Baleset a Gödörben! (videóval)

Egy halott, két sérül! - komplex mentési bemutató

 

2016. június 2-án a Rendőrség, Katasztrófavédelem és a Mentőszolgálat, Vöröskereszt munkatársai együttműködve, egy szimulált baleseti helyszínt állítottak fel Szentesen az IH mellett található Gödörben. A szimuláció, a közlekedési baleset bekövetkezésétől indulva életszerűen mutatta be a mentés folyamatát a sérültek ellátásán keresztül a járművekből való mentésen át egészen a rendőri intézkedés befejezéséig.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 02.


 

 A Gondozási Központot számítógépekkel segítette a Kormányhivatal

 

Harmadik alkalommal segíti egy szociális szolgáltatást nyújtó intézmény lakóit számítógépek adományozásával a Csongrád Megyei Kormányhivatal. 2016. június 2-án Szentesen, a Horváth Mihály utcai Gondozási Központba látogatott dr. Juhász Tünde kormánymegbízott, és három komplett munkaállomást vitt ajándékba.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 02.


 

 36 településről érkeztek az első Szentesi Gyermekfesztiválra

Turisztikai szempontból is kiemelkedő volt a Szentesi Gyermekfesztivál!

 

Az elmúlt hét végén került megrendezésre Szentes Város Önkormányzata támogatásával, a szentesi  Kurca-part Kalandpark területén az első Szentesi Gyermekfesztivál. A rendezvényen számtalan érdekesség várta a látogatókat, családokat és gyermekeket. A belépőjegy megváltsa után szabadon használható és igénybe vehető volt a gyermekek és szüleik részére a trambulin, ugrálóvár, disc golf, bulder mászótér, gyermek kalandterep, arcfestés, lovaglás, zombi vadász pálya, Playstation szoba, óriás buborék készítés, mini labirintus, western aranymosás, retro meseszoba, oldalkocsis motorozás, sétakocsikázás, elektromos kiskocsikázás, lovagi tábor, állatsimogató, kötélpályázás, valamint a színpadi produkciók is.

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 02.


 

  A "Zene Ünnepe" Szentesen!

Zene-Világ-Zene

 

Szentpéteri Csilla nemzetközi mércével mérve is egyedülálló képességű előadóművész, nyitott, szabad szellemű zeneszerző. Zongoristaként szenvedélyes, virtuóz játékmód, dinamikus színpadi jelenlét jellemzi. Klasszikus szerzők műveit értelmezi újra, mai, modern hangzásban megszólaltatva azokat, ötvözve saját kreatív gondolataival. Sokszínű világában a komolyzene artisztikus eleganciája találkozik a latin zenék életörömével, pezsgő ritmusával, a jazz játékosságával, a magyar népdalok világzenei hangzásával és a melodikus rock elementáris energiájával. Könnyen befogadó, magas színvonalú, szórakoztató műsora temperamentumos és szenvedélyes, klasszikus és progresszív egyszerre.

 

A zongora mellett kiemelt szerepet kapnak a gitárok, a jazztrombita, a hegedű és az ütőhangszerek. Széles érzelmi skálán mozog, a virtuóztól a porcelánfinomságú hangokig, műsorában a zene összes halmazállapota megtalálható. Koncertjei pazar élményt nyújtanak mindazoknak, akik szeretik az új, friss hangokat, s vágynak a gondtalan kikapcsolódásra, feltöltődésre.

 

2016. június 21. (kedd) 20 óra: Szentpéteri Csilla & Band - "Temperamento"

Helyszín: Megyeháza KKK udvara - szabadtéri színpad (Szentes, Kossuth tér 1.)

 

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 02.


 

 Ellenőrzés a kalandparkban

 

A Kurca- kalandpark átesett az idei ellenőrzésen, és az ellenőrök mindent az előírtaknak megfelelően találtak!

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 02.


 

 Meghívó tudományos ülésre

 

A Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház Tudományos Bizottsága tisztelettel meghívja Önt Tudományos Ülésükre.

Helyszín: Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház ebédlő

Időpont: 2016. június 02. (csütörtök) 18.00 óra

 

Tudományos program:

1. Dr. Földesi Irén belgyógyász, diabetológus, klinikai farmakológus: Diabetes mellitus és neoplasia (Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház, Diabetes Szakrendelés)

2. Dr. Török Anikó belgyógyász: Onkológiai sürgősségi állapotok (Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház, Klinikai Onkológia Osztály)

3. Dr. Kovács-Dobák Anita: Sandoz — megbízható, innovatív szakmai partner (Sandoz Hungaria)

4. Dr. Kispál Mihály belgyógyász, onkológus, hematológus: Fájdalomcsillapítás a hétköznapi gyakorlatban (Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház, Klinikai Onkológia Osztály)

 

  KATT a képre!      

 

Szentes, 2016. 06. 01.


 

 

.